A kempingezés mára igazi luxusturizmussá vált, és egyre fogy a táborozók száma. A természetközeli pihenés több mint száz éve indult és pár évtizede élte virágkorát. De a lakókocsiban utazók már többször felbukkantak a világtörténelem folyamán.
Amióta világ a világ, az emberek kempingeznek, bár ezt a történelem nagyobbik részében nem rekreációs céllal tették (mezőgazdasági idénymunka, állatőrzés, vadászat, háború, népvándorlás miatt táboroztak) – ily módon ifjú, körülbelül 130 éves jelenségnek számít az élvezeti sátorverés és lakókocsi- telepítés.
Nem véletlenül indulhatott el a kempingezés a századfordulón: a 19. század végére az utazás kényelmesebb és gyorsabb lett, illetve sokak számára elérhetővé vált a technikai eszközök fejlődésével; ugyanakkor rövidült a munkaidő, a zsúfolt városi bérlakásokban élő munkásoknak pedig egyre nagyobb igénye lett a friss levegőre, a természetközeli pihenésre.
Az első jegyzett kempingező, akit a modern kempingezés atyjaként is szoktak emlegetni, egy angol szabó, Thomas Hiram Holding volt, aki 1908-ban írta meg a kempingezők kézikönyvét, amely a mai napig hasznos és szórakoztató olvasmány; és ugyanebben az évben alapította meg az angliai Royal Caravan Club kempingklubot, amely a szintén általa alapított kerékpárosklubból fejlődött ki. A férfi még gyermekkorában szeretett bele az utazásba és a táborozásba, amikor 9 évesen szüleivel bejárta az amerikai prérit, 1200 mérföldet tettek meg öt hét alatt, és minden este máshol verték fel sátrukat a Mississippi folyó mentén. Három évtizeddel később kenuval és kerékpárral utazta be Nagy-Britanniát, ez utóbbit sikerrel népszerűsítette a szigetországban. A kis Thomas és szülei a 19. század közepén nem számítottak csodabogaraknak a sátrukkal, a tengeren túli országban ekkor már elterjedt jelenség volt a komolyabb túrákkal összekapcsolt táborozás.
„A kempingezés maga is Észak-Amerikából származik: a kontinensre érkező európaiak, a pionírok szűz területek után kutatva, vándorlásaik során sátortáborokban töltötték az időt, amíg az adott terület adottságait tesztelték” – állítja Miszlai Istvánné Erzsébet, aki a magyar kempingezés történetéről Kempingezés 1965–2015 címmel írt könyvet.
Az első kereskedelmi célú kemping mégis Európában létesült. A Cunningham tábor a brit Man-szigeten 1894-ben nyitott meg, de a századforduló környékén már számos helyen (tanyákon, birtokokon) szívesen fogadták az önellátó utazókat.
A lakókocsi luxusa
Az első „lakókocsiként” az i. e. 2. évezredben élt hettita király Hamatutta lóvonatú luxuskocsiját szokás emlegetni, amelyben egyben bőrbevonatú dupla ágy is volt, a források szerint. De Napóleonnak is kényelmes lakóotthona volt hadjáratai során, amelyben még mahagóni könyvszekrény is elfért. De nem csak a hadvezérnek járt ekkora luxus: Johann Wolfgang Goethe 1792-ben egy faszénnel fűtött, ló vontatta lakókocsiban utazgatott megfigyelőként, amelyben dívány, íróasztal, porcelánlavór vízcsappal és lefolyóval is szolgálta az utas kényelmét.
„Az első gépvontatású lakókocsit egy 30 lóerős gőzgép működtette. A megrendelő az orosz cár nagybátyja volt, aki a Kaukázust kívánta beutazni.
A megépített lakókocsi minden akkori luxusigénynek megfelelt. A konyhában folyóvíz volt, a tetőn kert, és a fűtőanyag tárolására is volt megfelelő helyiség. A szénmennyiséggel 500 km-t lehetett utazni. A vontató gőzgépegyüttes hosszúsága 10 m volt, és 18 000 akkori aranymárkába került” – meséli Miszlai Istvánné az első igazi lakókocsiról.
A lakóautók elődje egy dr. Lehwass nevű úrhoz kapcsolódik, aki 1902-ben saját szállítójárművet tervezett világ körüli útjához, amely azonban Leningrád előtt egy hóviharban meghiúsult. A tömeges lakókocsigyártás már a benzines autóhoz kapcsolódott: 1919-ben a nagy autókiállításon mutatta be egy angol cég az első ilyen lakókocsit, a ’20-as évektől kezdve már Németországban és Svájcban is gyártott ilyeneket a Schweikert, Arist Dethleffs és Hans Berger. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig megindult a Ford Tin-Lizzy nevű lakóautók gyártása.
Aztán a háború miatt szünetelt a gyártás, a lakókocsik is bevonultak – ahogy Miszlai Istvánné fogalmaz –, tábornoki pihenőhelyekké alakultak át.
Keleti kényelem
Magyarországon nem sokkal a háború előtt jelent meg a turisztikai célú sátorozás igénye, és csak 1954-ben nyitott meg az első kemping. A balatonfüredi szálláshely 1966-ban tett szert nemzetközi ismertségre, amikor itt rendezték meg az 1933-ban alapított Kemping Világszövetség (FICC) éves táborozását. A szálláshelyet fél év alatt 7000 fősre duzzasztották, így Európa második legnagyobb kempingje lett. A magyar turizmus történetében jelentős esemény volt az 50 évvel ezelőtti rendezvény, mert a vasfüggönyön túlról is érkeztek hozzánk. Pár évtizeddel később a magyar kempingek a kelet- és nyugatnémetek legendás találkozóhelyeivé váltak.
Miszlai Istvánné szerint a magyar kempingezés aranykora a ’60–70-es évektől a ’90-es évek derekáig tartott, a kempinghelyek államilag támogatott, így rendkívül olcsó szállások voltak, amit lényegében bárki megengedhetett magának. Nem csoda, 1960-ban csak a Balaton körül 24 kemping üzemelt telt házzal, amely ekkor még a nyugati igényeket is kielégítette, hiszen a szerencsésebb európai országokban sem alakultak még ki luxuselvárások.
A ’90-es években a támogatások megszűnésével a sátorhelyek jelentősen megdrágultak, a fejlesztések viszont nem történtek meg, így a magyar kempingkultúra jelentős hanyatlásnak indult. Azok a hazai turisták, akik ragaszkodtak a tábori életérzéshez és volt némi pénzük, külföldi kempingekbe mentek, a nyugati vendégek pedig értelemszerűen elmaradtak.
Pár éve egy-egy kemping vezetése észbe kapott és korszerűsített, ezek a mai napig telt házzal működnek a főszezonban. Ilyen például a révfülöpi Napfény Kemping, amely gyermekbarát programjai miatt számos nemzetközi elismerést bezsebelt az elmúlt években.
Fényűző nomádkodás
A szakma képviselői egyöntetűen állítják: a klasszikus kempingezés leáldozóban van, csak azok a szálláshelyek tudnak megmaradni, amelyek valami extra szolgáltatással vagy különleges helyszínnel kápráztatják el vendégeiket – akik egyre inkább a vastag pénztárcájú fogyasztórétegből kerülnek ki. Az már szinte alapnak számít, hogy saját strandja legyen egy-egy kempingnek, kényelmes mobilházai és szabadidős programjai, így a napidíjak is közelítenek a szállodai szobák áraihoz.
Egy lakókocsi – pláne egy lakóautó – igen nagy luxusnak számít: egy komolyabb új lakókocsi 3 millió, egy ugyanilyen lakóautó 12 millió forintnál kezdődik.
A kempingezők ráadásul nem egy hétre szoktak berendezkedni egy-egy kempingben, akár egy-másfél hónapot is eltöltenek ezeken a helyeken. A legújabb kempingtípus a glamping, ami fényűző, de sátras, lakókocsis szálláshelyet takar, ahol a természetközeliség a legkomolyabb luxusszolgáltatásokkal egészül ki. Magyarországon is nyílt már egy ilyen hely, Noszvajon.
1978:
41 ezer hazai
kempingférőhelyre 125 ezer magyar és 151 ezer külföldi vendég tartott igényt
7%-a
kempingezik a turistáskodó magyaroknak, míg az uniós országok átlaga 23%
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!