Úgy tűnik, már az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sem tudja, milyen hosszúak is a várólisták, legalábbis ez derül ki abból, hogy saját „hivatalos” adataikat igyekeznek kozmetikázni.

 

Rétvári Bence (képünkön), az Emmi államtitkára szerint a szürkehályogműtétek esetében a tényleges várakozási idő 90 napról 45 napra csökkent, a csípőprotézis-műtéteknél pedig ez 180 helyett 104 nap. Csakhogy, az mfor.hu megírta, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – ami szintén az Emmi alá tartozik – honlapján más, jóval nagyobb számok szerepelnek. A nyilvánosan elérhető, a betegek tájékoztatását célzó adatok szürkehályogműtétre 45 nap helyett 87 nap az átlagos várakozási idő, térdprotézisműtétre pedig a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy évet kell várni, szemben a Rétvári által említett 137 nappal.

A NEAK rögtön reagált: közleményben kioktató stílusban próbálták magyarázni a helyzetet és hiteltelennek beállítani az újságírót, álhírgyártást emlegetve. Csakhogy tény, hogy az alapkezelő honlapján közzétett, betegtájékoztató adatok köszönő viszonyban sincsenek a közleményben szereplő, jóval kisebb számokkal.

Kerestük az Emmit és a NEAK-ot is, hogy megtudjuk: mely számok fedik a valóságot és hol lehet hitelesen tájékozódni, de nem válaszoltak megkeresésünkre.

 

Címkék: egészségügy

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!