Idilli táj, gyümölcsfákkal, szőlővel, takaros présházakkal. Szép, mondjuk, de miért mutatta, kérdezzük, és a képet visszaadjuk Hábenczus Józsefnek.
– Nem ismerős? Pedig itt készült! – lelkesedik az öreg a nagyothallók emelt hangján, majd úgy folytatja, a kép talán húsz éve készült, igaz, erős fantázia kell hozzá, hogy valaki felismerje.

  <h1>Mondják, Neszűrben akkor kezdődtek az igazi bajok, amikor Gyöngyös Duránda nevű részén élő „problémás embereknek” itt vásároltak apró házakat. </h1>-
  <h1>Már huszonkilencszer törtek be Krizsánné Kosik Mária vegyes boltjába. Megelégelte, férjével együtt polgárőrnek állt</h1>-

Mondják, Neszűrben akkor kezdődtek az igazi bajok, amikor Gyöngyös Duránda nevű részén élő „problémás embereknek” itt vásároltak apró házakat.

- – Kép 1/2

A véletlen hozta Jászberény „külsőhöz” tartozó Neszűrbe. Meglepte, hogy a nagybátyja ráhagyta a házikót, a kertet. Nejével eljött, örvendeztek, hogy ez a paradicsom. Ékkő volt a terület, gondosan művelt földekkel, gazdagon termő gyümölcsössel, szőlővel. Hétvégén szorgos hobbitelkesek jöttek, akik keresték egymás társaságát. A béke szigete volt, ha nyitva maradt a ház ajtaja, nem izgultak, tudták, semmi nem vész el, a szomszéd is figyel. Itt fogunk megöregedni, ígértem a mamának, mondja az öreg, aztán legyint, ebből semmi se lesz. Az asszony Szentendrén őrzi a lakást, én itt vigyázok. Keveset ér, de nekünk kedves, s félünk, ha kitesszük a lábunkat, betörnek. Gondoltuk, eladjuk, de ingyen se kell senkinek, ha meghallják, Neszűr, csak fejet csóválnak. Háromszor törtek be, vittek, amit értek, de legalább nem zúzták össze. Van ágy, ahova lefekhetem, szekrény, amibe ruhát akasztok, szék, amire vendég ül, ha jön, sparhelt, amin főzhetek, fűthetek, a kép is megmaradt, amit nézegethetek.

– Meglettek a betörők? – kérdezem.

– Nem szóltam senkinek. Minek is szólnék? A dűlő szélén, a kövesútnál él egy nyugdíjas rendőr. Fél órára ment el a boltba, közben mindenét elvitték. Kihívta a kollégáit, ők nyugtatták, megtalálják a tettest. Most, ha rájuk kérdez, csak vigasztalják, keresik, nyomon vannak. Ezért jelentsem? Vagy, hogy engem is fenyegessenek, ha szólok, elvágják a torkom? Vagy felgyújtsák a házam, mert ilyen is volt.

– Fél itt?

– Nyolcvan leszek, mitől félnék? Mi van hátra? Csak rossz, amit magam körül látok, az bánt. Minden romlik, pusztul, aki maradt, fél, fekete várossá lettünk, aki teheti, menekül.

Túlozna? Amerre látunk, csonkolt, kivágott diófákat látunk. Most valaki baltával egy cseresznyefát csapkod. Nyáron még termett, a meteorológia hideget jósol, nem akar fázni, ezzel fűtene. Száz méterrel arrébb egy lelkes férficsoport faházat bont. Ajtókat, ablakokat cibálnak, feszegetnek. Módszeresen dolgoznak. Magukét bontják, kérdezzük, de nem hallják, nem felelnek, és mi közünk hozzá. Még az övék is lehet, fényes nappal máséhoz nyúlni? Ilyet nyilván nem tennének.

Mondják, Neszűrben akkor kezdődtek az igazi bajok, amikor Gyöngyös Duránda nevű részén élő „problémás embereknek” itt vásároltak apró házakat. (Gyöngyös persze ezt tagadta!) Az emberek ideköltöztek, aztán jószívűen másokat is beengedtek, volt présház, ahol 10 négyzetméteren 25-en éltek. Ők elmentek, újak jöttek, akik üres, vagy üresnek vélt házakba illegálisan beköltöztek. A víz, az áram nekik ingyen volt, a számlákon a hozzátartozók nem győztek csodálkozni, az édesapjuk, hogy fogyasztott ennyi áramot, vizet, amikor hat éve halott. És érkeztek még újabb emberek, a kilenc dűlőben ma már lehetnek akár kétezren is, a legálisan itt élő hatszáz lakoson túl, illegális betelepülők, házfoglalók, lecsúszott egzisztenciák, a lakásmaffia áldozatai, alkohol- és személyiségi zavarokkal küszködők, sokgyermekes, mélyszegénységben élő családok, és külföldiek is. Szudánit is találtak már, ők a polgárháború elől szöktek, itt a metrót keresték, azt hitték, Budapestre értek.

Krizsánné Kosik Mária vegyesboltja közösségi ta­­lálkozóhely egyben, már, ha nyitva áll, és nem hely­­színelnek. Huszonkilencszer törtek be ide. Az egyik tettes meglett, a neszűriek elcsodálkoztak, még ilyet? Akkor erről beszéltek. Most Szikra bácsi esetét vizsgálgatják. Nappal rátörtek, leütötték, megkötözték, ha igaz, fogva tartották, míg elárulta, hol a pénze.

– Könnyű az öreggel elbánni, jöttek volna hozzám! – viszi a szót Molnár Imre. Ő egy balesetben elveszítette a fél karját, de azért 47 évet kazánfűtőként ledolgozott. – Ezek egy percet se dolgoznak, lopnak, amit érnek, segélyért ácsingóznak, mert az jár. Két üveg sósav van nálam, aki rám tör, a pofájába löttyintem, majd a bíróság eldönti, jól tettem-e.

Az ám, bicegetünk, most jövünk Nagyné Piroskától. Tőle eddig hordót, tüzelőt, rotációs kapát loptak. Nem fél, de azért a mobiltelefonja, és egy kalapács mindig nála van, 74 évesen se adja olcsón a bőrét. A sósav jobb, állítja Molnár, valamilyen Misi bácsi a baltára voksol. Ezen elvitáznak, abban egyetértenek, az lesz a legjobb, ha saját kezükbe veszik a sorsukat.

– Már nem vagyunk egyedül! – lép a vitázók közé a boltos Krizsánné. – Az asszony férjével együtt polgárőr, eddig is figyelt, ha valaki napokig nem jött a boltba, bekopogott hozzá. Nem boldog, nem büszke rá, de hét magányosan élő, idős elhunytat is talált, akit így legalább tisztességgel eltemettek. Úgy érzi, a járőrözéssel is megelőzött néhány bűncselekményt. Most a „Neszűri Munkacsoportot”, annak vezetőjét, Budai Lórántot dicséri. Azelőtt hetekig nem láttunk rendőrt, most naponta jön, ha még jogot is kap, s hagyják, rend lesz itt – sorolja.

– És hagyják, Marikám? – évődnek vele.

– Muszáj hagyniuk, mi is ezt akarják, és tudják, lesz még itt választás.

Neszűrben Budai Lóránt vezetésével közegészségügyi, gyermekvédelmi, szociális területen tevé-kenykedő hatóságokkal, a polgármesteri hivatal dolgozói­val, polgárőrökkel, civil szervezetekkel, rendőrökkel közösen tizenegy alkalommal tartottak átfogó ellenőrzést, 96 feljelentést tettek. Budaiék éves jelentésükben illegális házfoglalókról, alkohol- és szenvedélybetegekről, lakásmaffia áldozatairól, mélyszegénységben élőkről, prostitúcióról, bögrecsárdákról, megfélemlített, kifosztott, szólni sem merő idősekről, szaporodó bűnökről, bűnözőkről döbbenetes képet festettek, mintha nem is Magyar­országon élnénk.

– Félelmetes a jelentésük. Hogyan fogadták?

– Nem túloztam, minden sorát vállalom, írhattam volna karcosabban is. Nem is sokkolta a képviselő-testületet, nem új dolgok ezek, csak egyszerűbb a múltra mutogatni, bajt a szőnyeg alá söpörni, mert amiről nem beszélünk, nincs is. A jelentés tartalmát nem vitatták, nem voltak boldogok tőle, de megköszönték a munkát. A polgármester úgy fogalmazott, a diagnózis már ismert, csak pénzt és jó terápiát kellene találni – feleli Budai Lóránt, aki egyébként a Jobbikot képviselő Jászberény képviselő-testületében.

– Ön mit ajánlott?

– Műtétet! Ha nem távolítjuk el az illegális betelepülőket, amíg sokan azt érzik, azt tesznek, amit akarnak, amíg nem tartatjuk be a törvényeket, nincs rendőrünk, addig itt nem lesz rend.
– Képviselőtársam szeret sarkosan fogalmazni – egészíti ki az elmondottakat dr. Győri János, jászberényi képviselő, aki szintén részt vett majd’ mindegyik vizsgálaton. Azt mondja: a jelentés tartalma vállalható, de a stílusa nem. – S ezt nem azért mondja, mert más pártszínekben indultunk a választásokon – teszi hozzá a fideszes képviselő. Másképpen látjuk, ítéljük meg a helyzetet, és a megoldást is.

– Képviselő úr, meddig rettegniük a neszűrieknek?

– Arra kérem, ne túlozzon, s húsz év hibáit ne rajtunk kérje számon, azokat nem lehet másfél év alatt orvosolni.

– Jó, akkor mit írjunk, mikor lesz rend Neszűrben?

– Mit ért renden? Előbb kell dönteni, mit kezdünk Neszűrrel: külterület, zártkert marad, vagy tovább fejlesztjük? Lesz-e pénzünk? A rendhez, ahogyan ön érti, öt-hat év biztosan kell.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!