Szociális munkás, aki történetesen egy szépségszalont vezet. Olyan szépségszalont, ahová elgyötört, munkanélküli asszonyok járnak, akik nem mernek tükörbe nézni, önbizalmuk romokban hever. A Tükörkép Műhely a második szociális szalon az országban, és Rózsa Magdolna azt meséli, vendégei a kezelés után a fogvacogtató hidegben sem viselnek kesztyűt, hogy mindenki lássa mesterien kilakkozott körmüket.
Szőke lófarok, szolid műszempilla, bronzbarnán csillogó arcbőr. Kérdezem is a negyvenes nőtől: mindig ilyen csinos, ha kilép az utcára? Nem, de ma pocsék napja van, és azt már megtanulta Magditól, hogy törődnie kell magával, mert az segít elűzni a rosszkedvet, feleli. Andi teljes nevét nem szeretné nyomtatásban látni. Mint mondja, fölösleges kiteregetni a nyomorát, egyébként is ő csak egy a sok közül, nők tömegei élnek hozzá hasonló körülmények közt. Ő se így kezdte, csodás évei voltak, a vendéglátásban jól keresett, megszületett a kislánya. Aztán elmúlt a szerelem, és a gyerek mellett nem tudta folytatni a tizenkétórázást. A közelgő depresszió elől menekülve munkát keresett, a családsegítő beiskolázta egy OKJ-s tanfolyamra, ők küldték el Magdihoz az állásinterjú előtt. Most már dadus egy óvodában, keresete a hidegvízre sem elég. Önálló albérletet képtelen fenntartani, a szüleinél laknak, és mivel fogalma sincs, merre tovább, munka után gyakran beugrik Magdihoz egy kis „mentoráló” beszélgetésre. Már szedelőzködik, amikor Magdi utánaszól: „Van a lányodnak télikabátja”? „Még van, de januárra nem lesz. Tizenöt centit nőtt ebben az évben” – hangzik a válasz.
Kísért a múlt
Magdi kozmetikus, fodrász, kéz-, illetve lábápoló szakember – és nem mellékesen diplomás szociális munkás. Jelenleg mesterképzésre jár az ELTE-n, sőt szeptembertől tanítja is a szociális munkát a Rabbiképző Egyetemen. Nem tartja magát különlegesnek. Szerinte a szépségiparban dolgozók mind idézőjelbe tett szociális munkások, mert a testi kontaktus hamar megnyitja az embereket, és aki nem empatikus, attól előbb-utóbb elpártolnak a kuncsaftok.
„Az én szociális érzékenységem nyilván a múltamból fakad – folytatja. – Többszörösen hátrányos helyzetű kisgyereknek születtem, pici koromban alig hallottam, sokáig szájról olvastam, emiatt zárt világban éltem. Csecsemőként az egyik lábam rövidebb volt, és ez az állapot idővel egyre rosszabbodott. Tizenöt éves koromtól kezdve újra és újra műtöttek, nyújtották a lábamat, három évig tartó procedúra volt, utána viszont lefutottam a félmaratont.”
Ott, a kórházban látott először önkénteseket, akik gitároztak, énekeltek a kis betegeknek. Megérintette a dolog, arra gondolt, ha túl lesz a nehezén, ő is szeretne ilyesmivel foglalkozni. Szakmai elhivatottságát már tanuló korában felfedezték, ekkor hívta meg Brüsszelbe egy világhírű francia kozmetikai cég dolgozni. Az együttműködés azóta is tart: hat évig oktatta itthon a cég kezelési eljárásait, máig fordít nekik, az ő módszereiket alkalmazza a Tükörkép Műhelyben, s tőlük kapja kedvezményes áron a körömápolási szereket, a pompás lakkokat.
A válásról nem szokott beszélni. Egyedül maradt terhesen és egy négyéves kisfiúval. Ettől kezdve járt kórházakba, anyaotthonokba hajat vágni, manikűrözni, lelkeket simogatni. Ekkor adta el minden felszerelését, csak a kedvenc ollóit tartotta meg és beiratkozott egy családpedagógiai mentorképzésre, hogy kezelni tudja a helyzetet. A tanfolyamon tudatosult benne, ahhoz, hogy másoknak is segíthessen, képzettség kell, ezért jelentkezett az Országos Rabbiképző szociális munkás szakára. És itt még nincs vége a történetnek. Épp befejezte az egyetem első évét, karonülő volt a kislánya, amikor kiderült: leukémiás a fia. Újabb küzdelem kezdődött, többször tűnt úgy, hogy nincs tovább, de Berci végül csontvelődonort kapott, egy év múlva elkezdhette az iskolát, Magdi pedig folytathatta az egyetemet.
A zuglói modell
Talán a sors vezérelte a zuglói családsegítőbe, ahol szakmai gyakorlatát töltötte. Akkor már működött az erzsébetvárosi Masni, az ország első szociális szalonja, Magdi beleszeretett az ötletbe, és Zuglóban értő fülekre talált. Államvizsgája másnapján, 2016. január 11-én nyitotta meg kapuit a Tükörkép Műhely. Nem kopírozták le a Masnit. Míg Erzsébetvárosban csak aktív korú álláskeresőket fogad a szalon, addig Zuglóban szívesen látják az időseket és a gyerekeket is.
„Nálunk a szépségápolás egy komplex gondozási terv része. A családsegítős kollégák mérik fel, ki és miért szorul rá az általam nyújtott szolgáltatásokra. Valamennyien úgy gondoljuk, hogy rászoruló lehet az idős ember is, akinek a hónap végén már húsra sincs pénze, nemhogy fodrászra. De a gyerekeknek is hasznára válhat, ha gondozásba veszem őket, hogy ne csúfolják őket az iskolában, amiért az anyjuk nyirbálja otthon a hajukat” – foglalja össze hitvallásukat.
Magdinak nem okoz gondot a kitelepülés. Öt perc alatt összepakolja a motyóját, így jár az öregekhez, betegekhez, akik nem tudnak kimozdulni otthonról; így megy a szabadnapjain anyaotthonokba, állami gondozott gyerekekhez és hajléktalanokhoz. Csak a Keletibe vitte ki a menekültválság idején a mókás ábrákkal telerajzolt, „free haircut” feliratú székeit is.
A Tükörkép Műhelyben teát, melegszendvicset is kap, aki betér. Senki nem fizet. A kliensek a családsegítőtől hozott kuponnal jöhetnek, időpontra érkeznek, s Magdi két-három órát szán mindenkire. A vendégek jellemzően olyan emberek, akiknek hasonló élményben régóta vagy soha nem volt részük, nem csoda hát, hogy a szalonban gyorsan leomlanak a falak. Magdi máig emlékszik egy hetvenes éveiben járó, állást kereső hölgyre. A nő fegyelmezetten csodálta meg új frizuráját, de miközben a körmeit lakkozta, potyogni kezdtek a könnyei. Elmondta, hogy valaha külföldön éltek a párjával, ott elment egyszer egy szépségszalonba, de annyira zavarban volt, hogy azóta maga vágja a haját. Mióta megözvegyült, kuporgat, megalázó a helyzete, élni sincs kedve.
Az itt megforduló lányok-asszonyok nem hostessnek vagy manökennek jelentkeznek, miért fontos, hogy szépen ki legyen festve a körmük? – vetem föl. „Az első benyomás mindenütt döntő lehet. Egy ápolt nőről eleve feltételezik, hogy precízen végzi majd a munkáját. Aki gondozott, annak szívesebben adnak ki albérletet is. De ez nem csak a külsőről szól. Aki kívülről rendben van, az jól érzi magát a bőrében és a kisugárzása hatást gyakorol azokra, akikkel tárgyal” – magyarázza Magdi.
Még ki sem tettük a mondat végi pontot, amikor kopogtatnak az ajtón. Egy furgon áll odakint, s a szalon előszobája pillanatok alatt megtelik a liszttel, cukorral, olajjal, száraztésztával megrakott rekeszekkel. Magdi ruhát, játékot, tanszert is gyűjt, alig fér el a rengeteg holmi a csöpp helyen.
Az adománygyűjtést, ami szorosan véve nem vág a szalon profiljába, azért kezdte el, mert jött hozzá egy család, akiktől megtudta, hogy a földön alszanak, szekrény sincs a lakásban. Csinált a neten egy támogatói csoportot, azonnal lett ágy, asztal, étel. Felemelő érzés volt, milyen könnyű bevonni másokat a segítő munkába.
Nagy tervek
Magdi nem akar sztárfodrász lenni, de vannak álmai. Tapasztalatot gyűjt: elment a párizsi szociális szépségszalonba, ahová elsősorban bántalmazott nőket várnak; dolgozott önkéntesként a spanyolországiban, ahol a rászorulók többsége menekült. Nagy dolgokat tervez. Szeretne egy mobil szalont, amivel járhatná az országot, főként a leszakadó falvakat, ahol nincs bolt, nincs munka, nincs semmi. Szeretné, ha a szociális szépségszalon modellje országos, sőt akár nemzetközi hálózattá válna. És szeretné, ha az itthoni döntéshozók követnék az amerikai példát. Illinois államban ugyanis tavaly kilencvenezer szépségipari szakembernek tették kötelezővé azt a speciális képzést, amely segít abban, hogy felismerjék vendégeiken a bántalmazás nyomait és tudják, mit kell tenni ilyen esetben.
FOTÓK: DRASKOVICS ÁDÁM
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!