Egy magáncég szigorúan üzleti döntése (szponzorációs szerződés felmondása) vezetett a legdurvább demokráciaértelmezési vitához. A konfliktus apropója: Ákos – Kossuth-díjas énekes – egy interjúban azt találta mondani: „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”. (Egy nappal korábban a házelnök mondott hasonlót. „Azt szeretném, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk” – fogalmazott Kövér László.) A két kiszólás után az interneten és a sajtóban estek egymásnak a női egyenjogúságban hívők, illetve a konzervatív családmodell támogatói.

 
Kovács Ákos

És lépett a német Telekom is: az énekes szexista kijelentése miatt felmondta szponzori szerződését Kovács Ákossal. Ám ezt a kormány nem tűri: felmondja a minisztériumok és a háttérintézmények telekomos mobilnetszerződéseit. Kovács Zoltán államtitkár a Telekom „véleménydiktatúrájáról” beszélt. Rogán Antal pedig egyenesen azt állította: „a Magyar Telekom nyíltan megsértette a magyar alkotmányban szereplő, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló részt”. A miniszterelnöki kabinetfőnök szerint a Magyar Telekom „visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy van pénze, azt csinál, amit akar”. A KDNP-s Rétvári Bence államtitkár az ATV-ben azt mondta, hogy szerinte a keresztény-konzervatív értékvilága miatt kötöttek bele Ákosba. „A Telekom olyan helyzetbe hozta magát, mintha ő volna hivatott megmondani mindenkinek, hogy mit gondoljon, ez pedig nem a cég dolga” – így Rétvári.

A balhé hatására csütörtökön esni kezdtek a Telekom részvényei.

Az ügyre a nemzetközi sajtó is felfigyelt. Ákos és Kövér mondatai mellett a Reuters, a Global Post és a Telegr aph is kiemeli, hogy a magyar kormányban nincs női miniszter.


(Az ügy értékelését lásd: a december 19-i Vasárnapi Hírek 5. oldalán, a szerkesztői véleményben: Gál J. Zoltán: Kor, szellem)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!