A szerencsés időbeosztáson múlt, hogy nem sertésből átültetett billentyűvel kell élnie. Ezt állította lapunknak az a beteg, akit a nemrég kirúgott világklasszis szívsebész még meg tudott operálni. Az orvos több száz beteg életét mentette meg. Székely Lászlóért küzdenek a betegei, de nem tudni, mi lesz a tervezett műtétekkel. Mindeközben egyre nő a szívbetegségben elhunytak száma, tavaly 26 887-en haltak meg a szívizom elégtelen vérellátásával járó betegségben.

 

„Szégyen ami történt, nem értem, hogy a kórháznak miért nem volt szerződése plasztikai sebésszel és miért nem elégedtek meg egy fegyelmi eljárással. Én is vállalkozó vagyok, 19 alkalmazottam van, ha valaki hibázik, kérdezek és nem páros lábbal rúgom ki” – fogalmazott lapunknak Jakab László (nagy képünkön). Ő volt az, akinek szívburokból varrt szívbillentyűt szeptember 6-án Székely László szívsebész, miközben a férfi altatásban, nyitott mellkassal feküdt a műtőasztalon. Ez volt a második ilyen műtét az országban, igazi kuriózum. A világklasszis sebészt azonban nem sokkal később azonnali hatállyal elbocsátották a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből (GOKI).

Az elbocsátás oka a 24.hu szerint az volt, hogy fél éve emberségből és azért, hogy a beteget ne kelljen kétszer altatással és műtéttel terhelni, egy szívműtét során a sérült mellimplantátum-cseréjét is elvégezték. Ehhez külsős plasztikai sebészt hívott, hogy az érintett betegnek ne kelljen hosszú ideig torz mellkassal élnie. Andréka Péter megbízott igazgató szerint azonban súlyos jogi-etikai vétséget követett el az orvos, mikor összekeverte a privát és állami ellátást. Ezért felmentette Székely Lászlót, aki azonban nem adja magát könnyen, ugyan nem dolgozik, de úgy tudjuk, nem fogadta el, hogy közös megegyezéssel távozzon az intézményből. Érdekes, hogy Andréka mellett Székely László is pályázott az intézet igazgatói posztjára, ám végül nem ő lett a befutó. Elképzelhető, hogy most is riválisként tekintettek rá. A szívsebész nélkül a betegek most kétségbeesetten várják a sorsukat.

Műbillentyű kizárva!

Jakab László vele született aorta-billentyűszűkülettől szenvedett. Egész gyermekkorában vigyáznia kellett és rendszeresen járt kontrollra, nehogy vérnyomásprobléma jelentkezzen. Mostanra olyan nagy lett az egészségügyi kockázata a betegségének, hogy elengedhetetlen volt a műtét.

„A szívelégtelenségemet kizárólag műtéttel lehet meggyógyítani. A legjobbat akartam, ezért évek óta spóroltam a speciális műtétre, ami külföldön akár tízmillió forintba is kerülhet. Ausztriában és Amerikában is érdeklődtem, de akárkit kérdeztem, mindenhol azt a választ kaptam, hogy Székely László a legjobb. Mélységesen megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy elküldték, nagyon dühös vagyok az orvos és a betegek miatt is” – mondja a 31 éves férfi, aki jelenleg a Bajcsy kórház rehabilitációs osztályán fekszik. A beteg más intézményben mű- vagy sertésbillentyűt kapott volna. A műbillentyű hátránya, hogy szűkebb a keresztmetszete, így nem tud annyi vért pumpálni, és rendszeresen kell szedni mellette vérhígítót is. Ez pedig egy balesetnél óriási kockázatot jelent, hiszen nem alvad olyan gyorsan és könnyen a sérült vére. 15 évente cserélni is kell, ami egy újabb szívműtétet jelent. A másik lehetőség a sertésbillentyű használata, amit 10 év után szoktak cserélni és nem biztos, hogy befogadja a szervezet.

Jakab László úgy döntött, olyan módszert választ, amiben itthon Székely Lászlónak van gyakorlata és amivel akár élethosszig is egészségesen élhet, egyéb műtétek nélkül.

Miután felnyitotta a betege mellkasát, Székely László a szívburokból állt neki billentyűt varrni, miközben a beteg szívét leállították, a vérkeringését pedig mesterségesen tartották fenn. Ez a beavatkozás nagyon sok varrást és pontos sebészi munkát, kiváló kézügyességet igényel. Ha ugyanis csak egy egészen apró hibát követ el az orvos, már nem tud megfelelően funkcionálni a billentyű. Nincs újabb esély, ha nem sikerül elsőre, a páciens műbillentyűt kap, amihez újra le kell állítani a szívét. Székely azonban kiválóan dolgozott, nem volt szükség erre a megoldásra.

Néhány héten múlt

„Mikor a Bajcsy kórházban az ultrahangos doktornő meglátta, el volt ragadtatva, hogy milyen kiváló munka, még sosem látott ilyen megoldást. Mostanra az értékeim is olyanok, mint egy teljesen egészséges embernek. Gyakran elgondolkodom azon, mi lett volna, ha két héttel későbbre kapok csak időpontot. Valószínűleg műbillentyűt ültettek volna be, ami miatt egészen más lenne az életem” – meséli Jakab László.

Most sok olyan beteg van, aki bizonytalanságban várja a jövőt, nem tudni, hogy ki végzi el azokat a beavatkozásokat, amelyek a szívsebészhez tartoztak volna, főleg, ha más nem képes rá. Több műtét is elmaradt.

Példátlan összefogást szült a főorvos elbocsátása, a betegek Facebook-csoportot hoztak létre, hogy tiltakozzanak a történtek miatt és petíció is indult, melyet már több mint hétszázan aláírtak. Ebben kérik a GOKI megbízott igazgatóját, Andréka Pétert, haladéktalanul vonja vissza Székely László elbocsátását és ne fogadja el a történtek miatt önként felmondott sebész, Ender Gábor felmondását. Ehelyett helyezze vissza őket az eredeti pozíciójukba és sem ellenük, sem a mellettük kiálló kollégáikkal szemben ne alkalmazzanak retorziót. A Facebook-csoporthoz már 2200-nál is többen csatlakoztak, folyamatosan olvasható, milyen sokak életét mentette meg a szívsebész, még megmozdulás is szerveződik azért, hogy visszavegyék.

Több tízezer halál

Komoly szükség van itthon a tapasztalt és kiváló szívsebészekre, ugyanis ahogy az a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderült: tavaly már 26 887-en haltak meg a szívizom elégtelen vérellátásával járó, úgynevezett ischaemiás szívbetegségben. Ez 1347-tel több, mint egy évvel korábban, a 3,7 százalékos növekedés megdöbbentően sok. A KSH adataiból látszik, hogy a keringési rendszer betegségei miatt tavaly 65 598-an vesztették életüket.

A rizikó visszaszorításában jelentős szerepe van a megelőzésnek, az orvosok folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a megfelelő táplálkozás, a mozgás, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás elhagyása mennyire fontos. A szűrővizsgálatokat sem szabad elhanyagolni, főleg akkor, ha a családban már előfordult valamilyen szívbetegség.

A héten erre több helyen is felhívják a figyelmet, ugyanis a Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A hétvégén a budapesti Millenárison ingyenes szűrővizsgálatokat is szerveznek, lesz például vércukorszint-, koleszterin-, érszűkület-, vérnyomás- és testzsírmérés is.

FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!