Az IMF-hiteltárgyalások jövő héten kezdődő első fordulója idején ugyan szabadságát tölti Matolcsy György, mégse aggódjunk, hogy a nemzetgazdasági miniszter lemaradna az aláírást követő fogadásról. A legoptimistább elemzők is csupán remélik, hogy még ebben az évben tető alá hozható a megállapodás, míg borúlátó kollégáik afféle végtelen történetet vizionálnak. Olyat, amiből nem sül ki semmi.

  <h1>Matolcsy György gondolkodik</h1>-
  <h1>Mennyi adót fizetünk?</h1>-

Matolcsy György gondolkodik

- – Kép 1/2

Optimista nézőpontból, csak néhány nagyobb akadály tornyosul a megállapodáshoz vezető úton, míg ha pesszimista optikával közelítünk, akkor azt látjuk, hogy ezek elgördítése esetén is marad még tengernyi apróság, mely elönt minden lehetséges ösvényt. Arról már nem is beszélve, hogy továbbra is kérdéses a magyar tárgyalási szándék komolysága.

A derűlátó forgatókönyv szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bebetonozása, a bankrendszert és a telekom szektort sújtó adó felülvizsgálata, továbbá az ingatlanadó hiánya jelent gondot. Az optimista szakértők azt mondják, jó kompromisszum lenne, hogy maradna az egykulcsos, de nem kapna kétharmados védettséget, míg az ingatlanadóból remélhető 50 milliárdot máshonnan is összekaparhatná a kormányzat. Ám a banki tranzakciók és a telekommunikáció adóztatása kapcsán már ők is csak a fejüket vakarják, mondván, itt százmilliárdokról van szó, amit nem lehet csak úgy átcsoportosítani, s ez látnivalóan presztízskérdés is a magyar kormánynak. Ha ehhez még hozzávesszük a pénzügyi tranzakciós illeték kiterjesztését a nemzeti banki műveletekre és a költségvetés újabb módosításait, melyekről még véleményt sem alkothatott az Európai Unió és az Európai Központi Bank, akkor legvirágosabb jókedvünkben is talán év végére lehet megállapodás, de még sanszosabb a jövő évi aláírás.

A borúlátó szcenáriók azzal kezdik, hogy a kormány ugyan nagyjából mindent kipipált az EU és az IMF kívánságlistáján, de az ügyek jelentős részében egyáltalán nem kielégítő a megoldása. Ami azt jelenti, hogy számtalan apró javításra kényszerülhet, ami a megegyezést az egészen távoli jövőbe tolhatja. Ráadásul, újabb elemek kerültek a listára, mint például a kifogásolt válságadók átszabása nyomán született új típusú sarcok, melyekre még senki sem adta áldását. Emellett a nemzetközi szervezetek továbbra is elégedetlenek a magyar gazdaságpolitikával, s még mindig hiányolják az államháztartási hiány alacsonyan tartásának biztosítékait. A pesszimista forgatókönyvek azzal – az idő múlásával egyre reálisabb – feltételezéssel is foglalkoznak, hogy a magyar kormánynak esetleg esze ágában sincs megállapodni. E mellett szól, hogy egy politikai költséghaszon-elemzés alapján, a gyors megállapodásnak viszonylag magasak a politikai költségei, a gazdaságpolitikai feltételek teljesítése ugyanis társadalmi elégedetlenséggel jár. Miközben az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai evickélése azt mutatta, hogy a mostani nemzetközi piaci hangulat mellett megállapodás nélkül is finanszírozható valahogyan, valameddig az államadósság, vagyis a megállapodás haszna rövid távon csekély.

A tárgyalásokból való nyílt kifarolásra, persze, aligha számíthatunk, a befektetők ugyanis jelentős részben az IMF-hitel reménye miatt vásárolják a magyar állampapírokat. És az európai pénzügyi Armageddon veszélye sem múlt el, tehát nem okos dolog a tárgyalóasztaltól nagyon eltávolodni, mert bármikor fordulhat úgy, hogy égetően szükség lesz az IMF-védőhálóra.

Ezért egy sajátos magyar kártyajátékra számíthatunk, ahol a mi játékosunk is ott ül majd az asztalnál. Mondjuk, zseton is lesz nála, időnként licitál, néha lapot kér, leggyakrabban passzol, s a parti befejezésére nem lesz se reménye, se akarata. Hogy mégis mire törekedhet? Például arra, hogy valamikor az ősz folyamán, a tárgyalások derekán, amikor már, úgymond csak „karnyújtásnyira” leszünk a megállapodástól, jó eséllyel rátukmáljon a piacra egy devizaalapú magyar államkötvényt, mellyel időt nyerhet a kormány újabb egy évre. Márpedig a négyéves parlamenti ciklusban egy-egy esztendőnyi haladék minden pénzt megér.

Az adóforint, mint hungarikum

Söralátét méretű adóbevallást ígért 2010-es kormányalakításakor Orbán Viktor miniszterelnök. Ez már akkor is megkésett választási szólamnak hatott. Ezért alig szisszentünk, hogy két évet kellett várni az egyszerűsített bevallásra. És még az is hagyján, hogy jó pár korsó sör elfér egymás mellett az alátétként beharangozott nyomtatványon. A 13+1-es feltétel burkolt üzenetét pedig akár pozitívan is felfoghatjuk, vagyis főnyereménynek érezheti az ember, ha véletlenül minden előírásnak megfelel, s tényleg elég három számot beírnia. Arra azonban aligha gondolt bárki, hogy a könnyűnek ígérkező kétharmados kormányzás sosem látott mértékű állami adóelvonáshoz vezet. Hovatovább a magyar munkavállaló ideje nagyobbik részében, évi közel hét hónapon át adót, illetéket, járulékot termel. A kisebbik részben, kevesebb, mint hat hónap alatt, pedig megtermeli azt, amit a saját és családja fennmaradására fordít. Az elmúlt két évben egyre rafináltabb sarcokkal szorongatták meg a vállalkozókat. Nem is mindig aprózva, gyakran egész szektorokat adóztatva: bankadó, telekom adó, kiskereskedelmi adó, energiaadó. Igaz, ezek egy része rendkívüli válságintézkedésnek lett beállítva, ám azóta sikeres átszabták, tartósították a kirovást, így lett a telekom adóból telefonadó, a bankadóból meg pénzügyi tranzakciós illeték. A magyar gazdaság húzóágazata immár az állami elvonás, a legfontosabb nemzeti termékünk pedig a szinte hungarikummá jegecesedett adóforint lett. (F. J.)


Billeg a költségvetés

A héten elfogadták a jövő évi költségvetés sarokszámait, ám a célegyenesben 250 milliárdos lyukat ütött a kormány a saját büdzséjén, amit a nagy kapkodásban csak sebtiben sikerült befoltozni. Miről van szó? A munkahelyvédelmi akcióterv nettó 250 milliárd forinttal rontja az egyenleget, s ennek fedezete főként a tranzakciós adóból befolyó bevétel lenne. Ám ez utóbbi összegét 380 milliárd forintról 240 milliárd forintra csökkentette a szaktárca. Nos, az így keletkezett résbe olyan remélt tételeket dugdostak, mint például, hogy 40 milliárd forinttal több adóbevétel folyhat be a munkahelyvédelmi akcióterv pozitív makrogazdasági hatásai miatt. Emellett a szigorúbb adóbeszedésből is 160 milliárd forinttal több bevételt remélnek. Míg a kamatkiadások a kormány szerint 110 milliárd forinttal lehetnek alacsonyabbak az EU–IMF-megállapodás megkötésével. Igen ám, de az IMF-hitel legfontosabb előfeltétele a stabil költségvetés, a mostani pedig bizonytalan lábakon áll. Elemzők szerint ezért nem lenne meglepő, ha az EU–IMF-tárgyalások során újabb költségvetési kiigazításra kerülne sor. Arról nem is beszélve, hogy még az optimista szakértők is csak a jövő évre várják a hitelmegállapodás aláírását. Márpedig minél később születik meg, annál csekélyebb lehet a kamathatása.


Szabadság, harc

Hitelért mentem a bankba. Volt persze hosszú egyeztetés, papírok begyűjtése, de végül, csak úgy tűnt, mehetek a pénzért. Győzelem, gondoltam, mert hát én kértem, nekem kell. Szólt a bank, szükség lenne még egy utolsó egyeztetésre, persze, mondtam, jöjjenek, várok már rájuk egy ideje az íróasztalomnál ülve, hiszen mégiscsak én kértem, nekem kell az a pénz. Jöttek is, csakhogy engem mégse találtak. Az íróasztalomnál se, máshol se. De a bank megértő volt és kedves. Megvárták, míg feltöltődnek a lemerült akkumulátoraim. Tudták ők, hogy bár én kértem és nekem kell, a megtiszteltetés mégis az övék, hogy adhatnak, hogy szorult helyzetemből kisegíthetnek. Hálásak voltak a lehetőségért, hogy segíthettek…

…nem, ilyen persze csak a mesékben létezik. Persze ahol a mesét, egészen pontosan a tündérmesét rögvalónak hazudják, ott az is megesik, hogy a miniszterelnök és a pénzügyekért felelős nemzetgazdasági miniszter is pont akkor megy szabadságra, amikor a százmilliárdokba kerülő huzavona után végre megérkezik az IMF delegációja. Hónapokig harcoltak, most aztán szabadságra mennek. Így nyer új értelmet a sokat emlegetett szabadságharc. De mielőtt elmerengenénk azon, vajon van-e határa a cinizmusnak, korlátja az arcátlanságnak, jobb, ha tudjuk: nem történt más, csak megint teljesítették, amit ígértek. Orbán Viktor ugyanis megmondta: „ha az IMF jön, én el”. (-j-)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!