Az arab világban véres tüntetések zajlanak a Charlie Hebdo ellen, Európa a dzsihadisták terrorakcióitól tart.

 
 
 

Legalább 20 alvó terroristacsoport lehet Európában – nyilatkozta az egyik nyugat-európai titkosszolgálat munkatársa a CNN amerikai hírcsatornának. Összesen 120–180 főről van szó, akik Belgiumra és kisebb mértékben Hollandiára, Franciaországra, továbbá Németországra jelentenek közvetlen veszélyt. A nemzetbiztonsági szolgálatok attól tartanak, hogy a párizsi merényletek hatására egyre több akciót fognak elkövetni az eddig alvó csoportok. Ezért Franciaországban 120 ezer rendőr és katona vigyázza a rendet, míg Belgiumban tegnap 300 katonát mozgósítottak.

A nyugat-európai szolgálatok azt is valószínűnek tartják, hogy az Iszlám Állam visszaküldi a harcosait, hogy merényletekkel torolják meg anyaországuk részvételét a Szíriára és Irakra mért légicsapásokban. Ebből a szempontból Belgium különösen nehéz helyzetben van: itt a legmagasabb azoknak az aránya, akik iszlamista katonának álltak. Míg Németországban 1 millió állampolgárra 7 dzsihádista jut, Franciaországban 18-20, Belgiumban 40.

Ezt igazolják a belga ügyészség információi is, miszerint egy Szíriát is megjárt belga állampolgár tervezte meg a rendőrség elleni merényleteket. A marokkói bevándorló családból származó Abdelhamid Abaaoud – a dzsihádban felvett nevén Abou Omar Soussi – a háborúból visszatérve Görögországban telepedett le, ahonnan telefonon vette fel a kapcsolatot börtönbüntetését töltő testvérével. A terv az volt, hogy a liège-i Lantinben fogva tartott fivér mozgósítja a sejt többi tagját, és rendőrök, illetve rendőrkapitányságok ellen hajtanak majd végre merényleteket. A telefonbeszélgetéseket azonban sikerült lehallgatni, így a terrorelhárítás emberei fel tudták göngyölíteni a terrorakciók műveleti és pénzügyi hátterét.

A legnagyobb belga börtönből nemrég szabadult férfi egyike volt annak a két bűnözőnek, akik a csütörtöki rajtaütésnél tüzet nyitottak a rendőrökre Verviersben, és az ellentámadásban életüket vesztették.

A terrorellenes akcióban összesen 13 embert tartóztattak le Brüsszelben és környékén, a házkutatások során kézi és automata fegyvereket, bombákat, jelentős mennyiségű készpénzt és rendőregyenruhákat is találtak. Eric Van Der Sypt, a szövetségi főügyészség szóvivője elmondta: „a nyomozás megállapította, hogy több rendőrt akartak megölni az utcákon és a kapitányságokon”. Eddig öt ember ellen emeltek vádat.

A csütörtöki akció során két férfit Franciaországban is letartóztattak, jelenleg várják a kiadatásukat. A belga hatóságok a görögökkel is össze akarták hangolni a munkájukat, de a hellén kollégáknak nem sikerült Abaaoudot letartóztatniuk.

A börtönben kitervelt merényletsorozat arra is rávilágít, hogy nemcsak a külvárosi sikátorokban terjesztik a szélsőséges eszméket, hanem a cellákban is. A francia igazságügy-minisztérium adatai szerint a terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt elítéltek 80 százaléka egy korábbi börtönbüntetését töltve ismerkedett meg az iszlamista ideológiával. A francia titkosszolgálat már tíz éve figyelmeztetett erre a jelenségre, és egy, a WikiLeaks portál által nyilvánosságra hozott távirat is „időzített bombáknak” nevezte a radikalizálódó elítélteket.

A fokozott terrorveszély miatt a belga szövetségi kormány egy 12 pontos akciótervet fogadott el. Ennek része, hogy a börtönökben ezentúl fokozott felügyelet alá helyezik a terrorgyanús személyeket. Emellett törvénymódosításokat kezdeményeztek, amely kiterjeszti a terrorcselekmény fogalmát, és lehetővé teszi, hogy az érintettek bankszámláit befagyasszák, javaikat elkobozzák, illetve indokolt esetben ideiglenesen bevonják a személyi igazolványukat vagy megfosszák őket állampolgárságuktól.

Közben a vallon kormány bejelentette: egy olyan intézetet alapítanak, ahol muszlim köztisztviselőket képeznek majd, hogy megteremtsék „a modern, belga iszlámot, ami emberközpontú, nyitott és demokratikus”.

Tízezrek tüntettek pénteken a muszlim világban a Charlie Hebdo e heti száma ellen. A magazin a múlt heti merényletre emlékezve több olyan karikatúrát is közölt, amelyen Mohamed vagy dzsihádisták szerepelnek. Például a címlapon a próféta sírva egy „Je suis Charlie” feliratú táblát tart, míg egy másikon a dzsihádisták azért nem jutnak a paradicsomban a beígért 70 szűzhöz, mert azok éppen a karikaturistákkal vannak. Legalább egy tucat országban, többek között Tunéziában, Egyiptomban, Katarban, Pakisztánban és Izraelben tüntettek. Algírban 2-3 ezer ember vonult az utcára „Mohamed vagyok” feliratú transzparensekkel, a Kouachi testvérek nevét skandálva. Niger második legnagyobb városában, Zinderben megtámadtak egy katolikus templomot, felgyújtottak egy francia kulturális intézetet. Három civil és egy rendőr élét vesztette, a feltételezés szerint a Boko Haram terrorszervezet követői felelősek a zavargásokért.

Nyilvános kivégzésekről közölt képeket az Iszlám Állam a közösségi oldalakon. A képeken például két meleg férfi látható, akiket a tetőről löknek le, egy házasságtöréssel vádolt asszony, akit halálra köveznek, illetve olyanok, akiket lopás miatt keresztre feszítettek. A kivégzéseket az iszlám szokásjog, a saría nevében követik el.

 

B készenléti fokozatot rendelt el Pintér Sándor belügyminiszter a belgiumi események miatt. A terrorfenyegetettség négyfokú skáláján ez a második legenyhébb fokozat, akkor vezetik be, ha egy EU- vagy NATO-tagállamban terrorcselekményt követtek el. A Belügyminisztérium ugyanakkor hangsúlyozta, Magyarország nincs közvetlen veszélynek kitéve.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!