Tisztulás vagy halál - Az egyik legősibb és leglátványosabb sport, a súlyemelés világszerte végveszélyben van. Az elmúlt időszakban rendkívül doppingfertőzött sportág hazai helyzetét tovább rontja, hogy versenyzőink csüggesztően eredménytelenek mostanában.
A súlyemelés elődsportága, akkor még az atlétika keretein belül, már az 1896-os olimpián is szerepelt, jelenlegi formájában pedig 1920 óta állandó résztvevője az ötkarikás játékoknak. A NOB vezetése nyáron arra figyelmeztette a súlyemelés korifeusait, hogy ha nem találnak módot a dopping visszaszorítására, akkor nélkülük rendezik meg a 2024-es olimpiát.
A fenyegetés nem véletlen, az elmúlt húsz év olimpiáinak mindegyikén a súlyemelők produkálták a legtöbb pozitív doppingtesztet. Ráadásul a doppingvizsgálat fejlődésével a súlyemelők mintájának utólagos kontrollja során a korábbi bajnokokról sűrűn kiderül, hogy ők is tiltott szereket használtak. Mindez sokat árt a sportág népszerűségének, a világversenyeken azonban továbbra is telt ház szurkol a versenyzőknek, s az ilyen bajnokságok tévéközvetítése százmilliókat vonz a képernyő elé.
A magyar súlyemelést is számos doppingsztori sújtja, s talán még ennél is jobban szenved a sportág az eredménytelenségtől. Legjobbjaink 20 érmet – azon belül két aranyat – nyertek az olimpiákon, s ezzel a sportág nemzetközi éremtáblázatán a 7. helyet foglaljuk el. Ám az elmúlt évtizedekben súlyemelőink nem tündököltek, a férfiak 1998, a nők pedig 2004 óta nem hoztak haza érmet az ötkarikás játékokról. A férfiak 1962 és 1987 között 11 világbajnoki címet nyertek, azóta egyet sem.
A sportág nem túl fényes jelenéről és az esetleges jövőbeli kiutakról tartottak a napokban konferenciát a Pécsi Tudományegyetemen Súlyemelés a XXI. században címmel, ahol az előadók nemcsak a válság tényében értettek egyet, hanem abban is, hogy hatalmas veszteség lenne, ha a sportág elhalna, mert a súlyemelés szerves része az emberiség kultúrkincsének. Az említett pécsi konferencia egyik leginkább várt előadását Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője tartotta.
Ő azzal kezdte, hogy ha nem történik változás a dopping radikális visszaszorításában, akkor a súlyemelésnek alighanem vége. Tiszeker megemlítette, hogy a riói olimpia előtt 1100 sportoló korábbi mintáját újfajta kontrollnak vetették alá, s ezen 106-an akadtak fenn, ezért 75 érmet vissza is vontak. A bukottak többsége súlyemelő volt. Hozzátette, a súlyemelés mindig is dopping sújtotta sportág volt, hiszen az izomfejlesztést a fair versenyből kitiltott, egészségromboló és akár halált okozó szerek nagyon felgyorsítják.
Tiszeker úgy látja, hogy a súlyemelők nemzetközi szövetsége immár keményen fellép a dopping ellen, ezért lát esélyt a sportág megmenekülésére. A doppingellenes harc hazai vezetője szerint egyre kevesebb az esély arra, hogy a csalók megús?- szák, hiszen tíz évig elteszik a mintákat, s a szereket szedő gazdáik – az ellenőrzés rohamos fejlődése miatt – előbb-utóbb bebuknak.
Tiszeker arról is szólt, hogy a japán sportolóknál szinte elképzelhetetlen a dopping, amit azzal magyarázott, hogy a távol-keleti nemzet sportolóiban erős az elődök, a mesterek tisztelete, és ezzel nem fér össze az illegális teljesítményfokozás. Ha valaki mégis ehhez fordul, azt kiközösítik. Hogy ez másutt is működjön, ahhoz valódi nemzeti egység kell.
A konferencián jelen volt a magyar súlyemelők tavaly kinevezett szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc is. Ha a név ismerős, az nem véletlen, ő volt az, akit 2004-ben az athéni olimpián szerzett ezüstérmétől doppingvétség miatt megfosztottak.
Gyurkovics mindig is tagadta az ellene felhozott vádakat, de mint mondja, mostanra lezárta a múltat. A kilencszeres magyar bajnokot így mi is a jövőről kérdeztük, vagyis, hogy miképp szerezhető vissza régi dicsőségünk a sportágban. A kapitány elsősorban a szakmai munka központosításának rendszerét igyekszik kidolgozni. A hetvenes-nyolcvanas években 3 ezer igazolt súlyemelő tréningezett a hazai klubokban, ma 700-an teszik ugyanezt. Ők 30 klubhoz kötődnek, hogy a legjobbakat nemzetközi színvonalú szakmai, sportorvosi, kutatói és dietetikusi háttér szolgálhassa ki, ahhoz meg kell teremteni a hosszan tartó közös felkészülés lehetőségeit.
A súlyemelők jelenleg évi 300 millió forintból gazdálkodnak, Gyurkovics állítja, az elinduláshoz ez elég. Ha jönnek az eredmények lesz majd több. Az edző ehhez erősíteni szeretné a kiválasztás rendszerét, ezért rendszeresen találkozni akar a testnevelő tanárokkal, és arra kéri őket, hogy irányítsák ebbe a sportágba a rátermetteket. Sokakat visszatarthat a súlyemeléstől az a vélekedés, hogy megrokkantja a versenyzőket. Gyurkovics ezt tartalmatlan előítéletnek gondolja: „38 éves vagyok, és novemberben elindulok a magyar bajnokságban, a 105 kilóban. 1998 óta 200 kilót lökök, most is megteszem majd. Az előítéletesek szerint nekem már tolószékben kellene lennem. Semmi bajom. Az okosan kidolgozott, egyénre szabott edzésprogram nem rokkantja meg a sportolót, hanem az egészségét megőrizve kihozza belőle a maximumot. Ezt példázzák a rövidpályás gyorskorcsolyázók és Hosszú Katinka. Mi is szeretnénk az ő példájukat követni.”
A súlyemelés közelmúltbeli kálváriáját talán Tomasz Zielinski esete példázza a legjobban. A lengyel versenyző a 94 kilósok között eredetileg 9. helyen végzett a 2012-es londoni olimpián, ám azóta hatan is lebuktak előle doppingolással, így ma már bronzérmesnek vallhatja magát. A sors fintora, hogy később Zielinskit is tiltott szerek használatán érték, így a 2016-os riói játékokon el sem indulhatott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!