Sötét szemüveget viselve, férje és lánya oldalán elhagyta a kórházat Hillary Clinton, aki december 7-e óta először mutatkozott a nyilvánosság előtt. Titokzatos betegségéről számos találgatás és összeesküvés-elmélet is szárnyra kapott, de leginkább az foglalkoztatja a világot, a most posztjáról távozó külügyminiszter indulhat-e majd a demokraták jelöltjeként a 2016-os elnökválasztáson.

 
Hillary Clinton lánya és férje társaságában elhagyja a kórházat

Hillary Clinton december 31-én került a New York-i Presbiteriánus Kórházba.

Először Clinton influenzájáról szóltak a hírek, mikor váratlanul lemondta a december 6-i marrákesi Szíria-csúcson a részvételt. Három nappal később már akut lefolyású gyomorvírus volt a diagnózis, ám állítólag ezután is tovább dolgozott otthonában. Majd – a december 15-i hivatalos közlemény szerint – a vírus miatti folyadékvesztéstől legyengült, elájult, és beütötte a fejét. A fejsérülés következtében vérrög keletkezett az agyában, emiatt volt szükség a kórházi megfigyelésre, ahol vérhígítókkal is kezelték.

Még az amerikai NBC hírcsatorna neves orvosszakértője szerint is sántít a történet. Miért nem akkor vitték kórházba, amikor állítólag agyrázkódást szenvedett? Az sem valószínű, hogy egy fejsérülés több hét elteltével okoz veszélyes vérrögöt, ráadásul ezt nem vérhígítóval kezelnék. A szakértő szerint az sem kizárt, hogy „valami másról van szó, amit a nyilvánossággal nem közölnek”.

Természetesen politikai ellenfelei nem kímélték: a The Weekly Standard amerikai konzervatív blog „Bengázi vírusról” ír, John Bolton, volt ENSZ-nagykövet pedig „diplomáciai kórságot” emlegetett – mondván Clinton betegségére hivatkozva nem jelent meg a kongresszus előtt, hogy felelősségét tisztázza a líbiai Bengázi amerikai konzulátusa ellen szeptemberben elkövetett, a nagykövet és három diplomata halálát okozó támadás kapcsán. Bolton szerint Clinton csupán el akarja elkerülni, hogy az ügy rossz fényt vessen rá.

Míg amerikai kritikusai politikai ambícióival vannak elfoglalva, egy állítólagos orosz hírszerzési jelentés szerint – melyről (a) The European Union Times számolt be – a külügyminiszter fejsérülése akkor keletkezhetett, mikor december elején az őt szállító katonai gép az iraki határ közelében kényszerleszállást hajtott végre. Az orosz jelentés szerint Hillary Clinton dublini tárgyalásait befejezve nem Marokkóba ment, ahová várták, hanem repülőgépet cserélt, bagdadi úti célt adott meg felszálláskor, majd a levegőben irányt változtatott a dél-iráni Ahvaz városa felé, ahol „véletlenül” éppen az iráni elnök is tartózkodott, noha ez nem szerepelt a programjában. Mivel a köztudottan feszült viszony ellenére sem az iráni, sem az amerikai légierő nem reagált arra, hogy az amerikai katonai gép belépett az iráni légtérbe, feltehetőleg meg volt szervezve a látogatás. Csakhogy a gép meghibásodott, és kényszerleszállás közben a szokatlanul erős turbulenciák miatt elhagyta a kifutópályát, ekkor megsérült futóműve, ezért a földbe csapódott. Néhány perccel később a mentők és a reptér biztonsági személyzete sietett az utasok segítségére, az EU Times szerint ők szabadították ki az eszméletlen, erősen vérző külügyminisztert is a roncsból.

Az amerikai gép balesetéről még az AP hírügynökség is beszámolt december 30-án, kiemelve, hogy nem tudni, korábban miért nem adtak hírt róla a hatóságok. Az iráni televíziónak az AP által idézett tudósításában csupán a műszaki hiba miatt kényszerleszállást végrehajtó C-12 Huron típusú repülőgép szerepelt, melynek a nemzetközi egyezmények értelmében segítséget nyújtottak. A sérült repülőgép átmenetileg a reptéren maradt, utasait pedig egy másik amerikai géppel evakuálták.

Az izraeli DEBKAfile biztonságpolitikai elemző portál teheráni és arab forrásokra hivatkozva azt is tudni véli, Clinton titkos küldetésen járt Iránban, hogy Mahmúd Ahmadinezsád elnökkel találkozzon, mikor a baleset történt. A portál szerint már december elején titkos tárgyalások kezdődtek Obama kormánya és Khamenei ajatollah között, és az elnök azért küldte Iránba Clintont, hogy elkerülhessék az amerikai katonai akciót.

Meglepő módon az amerikai sajtó java még fel se vetette a furcsa utazás lehetőségét, miközben az alternatív média mély meggyőződéssel hiszi, hogy Clinton a titkos küldetésen sérült meg, amit a Fehér Ház december 31-én ezzel az egy mondattal cáfolt: „Clinton külügyminiszter nem szenvedett repülőgép-balesetet és nem sérült meg ilyen során”.

Elnöki esélyek

Hillary Clinton azóta áll a figyelem központjában, hogy férje először indult az elnökségért 1992-ben. Ő volt az első First Lady, akinek saját irodája volt a Fehér Ház nyugati szárnyában, és az első amerikai külügyminiszter, aki száznál is több országot keresett fel, köztük olyanokat, ahol amerikai diplomaták még nem jártak. Egymillió mérföldet utazott, és négy év alatt 401 napot töltött külföldön. Tizenhetedik éve vezeti a történelem leginkább csodált asszonyainak listáját a Gallup listáján, jóval megelőzve II. Erzsébet angol királynőt és Michelle Obamát. A Wall Street Journal közvélemény-kutatása alapján tavaly ő volt a legnépszerűbb amerikai politikus, a konzervatív Washington Post szerint honfitársainak 57 százaléka látná őt szívesen demokrata elnökjelöltként 2016-ban. 2007-ben szállt ringbe először a jelöltségért, elemzők szerint kampánystratégiai hibák és a férje személye miatt maradhatott alul az utolsó körben Obama ellen – házassága Bill Clintonnal egyaránt előny és hátrány megítélésében. Ha újra indul a választásokon, ekkor 69 éves lesz, mint Ronald Reagan, az USA eddigi legidősebb elnöke. 1998-ban már volt egy trombózis a lábában, ez és a legutóbbi kórházi kezelése után a legnehezebb feladata az lesz, hogy meggyőzze a választókat, egészségileg is alkalmas az elnöki tisztségre. Férje rábízta a döntést: „Ha visszavonul, és életünk végéig csak az alapítványunkkal foglalkozunk, akkor is boldog leszek. Ha mégis indul a választásokon, akkor is. Szeretném, ha azt tenné, amire vágyik, de örülnék, ha hazajönne, mert hiányzik.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!