Feltehetőleg származásuk miatt nem engedtek be a budapesti Gozsdu-udvarba egy roma társaságot a napokban. Előtte egy ismert roma zenekart, a Parno Grasztot, a szintén fővárosi Exitbe. Mindkét eset nagy port vert fel: foglalkozott vele a sajtó, született internetes petíció és szerveződött egy flashmob is. A por mostanra elült. Mint mindig. Az élet visszatért a rendes kerékvágásba: néhányan kiabálnak, a többség pedig otthon nézi a kedvenc sorozatait. Van-e bármi, ami átüti a közöny és az apátia falát 2018-ban, Magyarországon?

  -
  -
  -
- – Kép 1/3

„Hol tart az ügy? Lett a dolognak valami következménye?” – kérdezi a Szeretlek Magyarország internetes lap újságírója a Parno Graszt zenekar frontemberét. „A zenekar nem ér rá ezzel foglalkozni – válaszolja László Sándor. – Azért lett ügy ebből az egészből, mert az egyik tag kvázi jópofiságból kitette a Facebookra, hogy nem engedtek be, és akkor az egyik kommentelő rákérdezett, hogy miért nem.”

Az interjúból kiderül, hogy már többször előfordult ilyesmi. „Van ilyen. Naponta megtörténik velünk.” Mire Oláh Józsi, a csapat egyik alapítója még hozzáteszi: „A legdurvább az volt, hogy hívogattak jobbról, balról, és azt éreztem, hogy politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle, de én meg ezt nem akarom, mert úgysem fog történni semmi.”

Mondja mindezt egy ismert művész, akit cigányok, magyarok egyformán tisztelnek és szeretnek. Általában. Kivéve azokat az alkalmakat, amikor éppen nem engedik be egy szórakozóhelyre.

Magánterület

Kiss Márió és kollégái egy konferenciáról érkeztek a Gozsdu-udvar bejáratához a múlt hét végén. Józanon és jól öltözötten. Az őr pedig közölte velük, hogy nem mehetnek be. Miért? Mert csak. A Gozsdu-udvar „a köz számára megnyitott magánterület”, így a biztonságiak dönthetik el, hogy ki mehet be és ki nem. Öntudatos polgárokról lévén szó, Kissék felvették a párbeszédet, amelyet a helyi civil ügyeket „felerősítő” aHang tett közzé.

A felvételen a legfeltűnőbb a biztonsági ember nyugodt, magabiztos, cinikus hangja. Mint aki tisztában van azzal, hogy amit tesz, az jogszerű, de legalábbis tökéletesen egyezik kenyéradójának utasításaival. Vagyis neki akkor sem lehet baja belőle, ha végül kiderül, hogy a törvények egyelőre a cigányoknak adnak igazat. Mert az esetek többségében, ha az ügy eljut a bíróságig, így történik

„Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) annyi ilyen pert megnyert, hogy azzal Dunát lehet rekeszteni, de maga a rendszer nem változik meg, mert nincs érdemi társadalmi ellenállás ezzel a gyakorlattal szemben” – mondja Setét Jenő. A roma polgárjogi aktivista több mint 30 éve dolgozik különböző civil szervezetekben, de most úgy gondolja, a régi módszerek már nem működnek. „Nem elég megállapítani, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés ér minket, meg is kell mozdulni, különben semmiféle változásban ne reménykedjünk!” Setét szerint ma már nem elég a többségi társadalmon számon kérni a jogsértéseket. „Ilyen diszkós kirekesztést 25 évvel ezelőtt én is elszenvedtem, a gyerekeim is elszenvedik. Soha nem tudtunk rá érdemben reagálni. Ameddig a saját közösségünk nem ismeri fel, hogy ez velem is megtörténhet, a gyerekeimmel is, tehát odamegyek és elmondom a véleményemet, addig ne várjuk a változást. Nem lehet örökké másokat szidni, miközben én a Szulejmánt nézem, és otthon vakaródzok.”

Kívül a szolidaritáson

Ebből a szempontból a Gozsdu-eset is egy a sok közül. Kissék az EBH-hoz fordultak, az Idetartozunk Egyesület DISCO Monitor néven kezdeményezést indított, hogy listázzák azokat a szórakozóhelyeket, ahová nem engednek be romákat, az aHang pedig levélküldő kampányt indított és egy flashmobot (villámcsődület) is szervezett a szórakozóhely elé. Mindez igenis siker – mondja Balogh Lajos „Paci”, az aHang aktivistája, aki korábban a „Ne add el a szavazatod!” kampányt is vitte a szervezetnél. „Siker, hogy több mint 600-an aláírták a petíciót egy hét alatt, köztük olyan roma fiatalok is, akik nem vesznek részt általában a roma közéletben. Siker az is, hogy a sajtónyilvánosság miatt ez már nem rejtett történet. Vidéken hetente történik ilyesmi, a diszkriminációs ügyek többsége rejtve marad, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy ez van.”

Ha a nyilvánosság önmagában siker, akkor Balogh Lajosnak igaza van. De a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, egy jól felépített kampány sem volt elég soha a valódi változásokhoz. „Annyi megkülönböztetés éri a cigányokat, hogy már meg se rendülnek. Voltaképpen túlélésre rendezkedtek be egy ilyen ellenséges közegben” – mondja Szőke Judit, az Új Start Alapítvány ügyvezetője. A hátrányos helyzetűekkel, köztük nagy számban cigányokkal több évtizede foglalkozó szakember szerint az ilyen körülmények között élőkön egyszerűen nem lehet számon kérni a szolidaritást. „Meghúzni magukat, ez az egyetlen működő stratégia – állítja.

- Az, hogy egy pesti szórakozóhelyre nem engednek be jól öltözött cigányokat, kit érdekel? Amikor a rokkantaktól megvonták a juttatásokat, és amikor több tízezer ember ellátatlanul van az országban, azért se mozdul senki. Pedig az egyformán sújtja a többségi és a kisebbségi társadalmat.”

Nem mellékesen hogyan lehetne elvárni a szolidaritást akkor, amikor maguk az érintettek is igyekeznek elbagatellizálni a történteket (lásd Parno Graszt), és az internetes hozzászólások jelentős része is arról szól, hogy inkább ne „ugráljanak”, mert akkor kevesebb lehetőséget kap majd a többi roma zenész.

Öngyűlölő „nem polgárok”

Abban mindenki egyetért, hogy a szocializmus okozta szocializációs ellustulást a mai napig nem sikerült kihevernie a társadalomnak. A „gondoskodó állam” mítosza, az, hogy „majd valaki más megoldja a problémámat” makacsul tartja magát, függetlenül az azóta felgyülemlett negatív tapasztalatoktól. És minél alacsonyabb presztízsű társadalmi csoporthoz tartozik az ember, annál erősebbek ezek az öröklött és tanult minták – mondják a szociológusok.

„A romák helyzete érthető módon soha nem haladhatja meg a többségi társadalomét, inkább negatív irányban hatványozódik – állítja Setét Jenő. – Amikor a középosztály is inkább kollaborál a mindenkori hatalommal, ne várjuk el ennek az ellenkezőjét a legkiszolgáltatottabbaktól.” Szőke Judit ehhez hozzáteszi, hogy ha egy csoport nagyon sokáig előítéletes közegben létezik, szinte automatikusan eltűnik az önbecsülése. „Csak az képes a szolidaritásra, aki számára érték, hogy minden ember egyenlő. Nem csoda, hogy a romák között mindennapos az öngyűlölet: hiszen ha sokan mondják, hogy nem érsz semmit, abban lehet igazság. És ezt csak erősíti, hogy ha sokáig vagy mélyszegénységben, gyakran valóban csinálsz is olyan dolgokat, amiért elkaphatnak. Egy deviancia, illegalitás és legalitás határán létező emberből nem lesz polgár.”

A minden bajra szinte egyedüli gyógyszerként emlegetett integráció sem feltétlenül jelent megoldást. Egy szabolcsi kisvárosban élő szociális munkás meséli, hogy a különféle támogatásokkal (csok, szocpol, alapítványi segítség) lakáshoz jutó cigányok energiáját az első időkben az emészti fel, hogy meggyőzzék a befogadó közösséget: ők nem olyan cigányok. „Az integrációhoz meg kell vetniük a saját közösségüket, ez persze gyengíti a szolidaritás érzését – mondja Szőke Judit. – Ez egy rossz állapotban lévő társadalom megnyilvánulása, ahol nem érték a szabadság, az ember, nem érték semmi, bárkit nyugodtan lehet bántani.”

Ellenállás nélkül

A cselekvéshez együttérzésre, az együttérzéshez közösségekre van szükség. Magyarországon ma – és ez is lassan szociológiai közhely – katasztrofális állapotban vannak a kisközösségek. „Ha valahol valakit sérelem ér, először mindig a legszűkebb közössége szólal meg. Ha a szűkebb közösség kiállása elég erős és meggyőző, akkor a kör tágul – szögezi le Szőke Judit. – Egy faluban, ahol gyakran hűbéri viszonyok uralkodnak, az is csoda, ha egy cigányemberért kiáll a családja. Hogy az egész falu ki tudjon állni érte, olyan szinte sosincs. És ameddig ez a helyzet, addig a többiek sem mozdulnak. Amíg nincs elég erős pozitív példa, addig nem hiszik el, hogy változtathatnak a saját helyzetükön. Az évtizedes, vagy akár évszázados beidegződéseket az utóbbi években csak erősíti a közmunkarendszer. „A közmunka őrületes lehetőség arra, hogy szabadon garázdálkodjanak velük a helyi hatalmasságok. Ha valakinek az egyetlen megélhetési forrása az a néhány tízezer forint, attól nem lehet elvárni, hogy szembemenjen azzal, aki a pénzt adja.”

Közben hajszállal sem csökkentek az egyébként is heterogén roma társadalmon belüli különbségek. „Egy tehetős pesti zenészt a legritkább esetben sem fogja érdekelni, mi történik a vidéki cigánysággal” – mondja egy neve elhallgatását kérő aktivista.

Fejlövéses emberek akciói

Abban szinte miden megkérdezett egyetért, hogy az elmúlt 20-25 év roma polgárjogi harcainak számos eredménye van, de az alapokat nem sikerült lerakni. A roma közélet sosem volt olyan állapotban, hogy erős közösségek szerveződjenek. Ezért a többségi társadalom politikája éppúgy felelős, mint a cigány vezetők” – mondja Balogh Lajos. Setét Jenő erősebben fogalmaz: „Mi romák semmilyen elnyomó rendszerrel szemben nem mutatunk semmiféle érdemi ellenállást vagy tiltakozást. Még a határozott vélemény megfogalmazásáig sem jutunk el.”

Szerinte a ’90-es évek elején volt egy időszak arra, hogy felkészítsék a roma társadalmat a változásokra, de ezt a lehetőséget elszalasztották. Most van néhány közösségszervezéssel foglalkozó civil szervezet (Baloghék is ezek közé tartoznak), de a roma érdekvédelem „inkább csak egy pár fejlövéses ember magánakciója”. A helyzetet súlyosbítja az elvándorlás. Egyre kevesebb olyan roma közéleti szereplő van, aki képes megszervezni egy nagyobb közösséget. Ha pedig ebből a kevésből is többen inkább külföldre mennek (lásd Mohácsi Viktória, Daróczi Gábor és mások), akkor a maradókon aránytalanul nagy teher marad. Az érdekvédelem hivatalos letéteményese az Országos Roma Önkormányzat, országszerte 4400 képviselővel, de azt a vak is látja, hogy az ORÖ nem azt csinálja, ami a feladata volna.

„Az ORÖ politikailag inaktív, élősködő szervezet. Nem terjeszt elő törvényjavaslatokat, ha úgy adódik, bólogat a kormánynak. Minden ORÖ bólogat minden kormánynak. Egyik sem képviselt valódi roma érdekeket – mondja az Idetartozunk Egyesület alapítója, Setét Jenő. (A Gozsdu-ügy kapcsán mi is kerestük az ORÖ-t, de lapzártánkig nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy mit szándékoznak lépni a hasonló esetek megelőzése érdekében – a szerk.) – De lépjünk már túl azon, hogy kimondjuk: Farkas Flóri egy gazember és mindenért a kormány a felelős. Mi, roma emberek is vizsgáljuk meg, hogy egymás mellé állunk-e, ha arról van szó? Tatárszentgyörgyön, a temetésen nem voltunk ötvennél többen. Miskolcon, amikor a számozott utcákból kitelepítették az embereket, legfeljebb 150-en voltunk ott. Amíg ezen nem tudunk változtatni, addig ne is reménykedjünk semmiben. A hatalomnak az a természete, hogy ha nem érzékel érdemi tudatos ellenállást, akkor azt úgy fordítja le magának, hogy a társadalom támogatja őt. Soha nem késő ráeszmélni arra, hogy közünk van egymáshoz. Ha a némaságunkkal asszisztálunk az emberi méltóság elértéktelenedéséhez, annak előbb-utóbb szenvedő alanyai leszünk mi is.” Kérdéseinkkel kerestük a Gozsdu-udvart is, de lapzártánkig nem válaszoltak.

 

Címkék: cigányság

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!