Törpebérek
és álomfizetések –
Egy budapesti átlagfizetés majdnem duplája egy szabolcsi keresetnek. A szakmunkások és a kereskedelmi láncok dolgozói adják az új alsó-középréteget. Meg sem közelítik a fiatalok álomfizetését a való világ bérei.
Háromszázezer forintos átlagálombérről beszél a hivatalos kommunikáció, ettől a fiatalok nem esnek hasra: a harminc év alatti korosztályoknál ugyanis 420 ezer forintnál kezdődik a „szuper fizetés”. Igaz, a 269 ezer forintos jövedelem már tisztességesnek számít köreikben, de még ennyit se lehet átlagosan keresni idehaza. Az említett 300 ezres átlagbér egyrészt valójában mintegy 291 ezer forint, másrészt bruttó. Azaz az elkölthető summa szolidabb: alig 193 ezer forint – körülbelül kétharmada a tisztes fizetésnek, és fele sincs az álomjövedelemnek. Az viszont tény, hogy 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Csakhogy akad egy komoly gond: a bérnövekedésnek nem sok köze van a gazdaság növekedéséhez, magyarán nem azért hízik az emberek jövedelme, mert a vállalkozások többet termelnek vagy nagy hozzáadott értékű (és így drágább) portékát állítanak elő.
A növekedés két oknak tudható be: az egyik az állami fizetésemelési kényszer, a másik a munkaerőhiány.
Nem a gazdaság
Emlékeztetőül: a kormány 2017-ben és 2018-ban is emelte a minimálbért, így az 2016 és 2018 között 73 815 forintról 91 770 forintra kerekedik. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a munkaadók bérterhei az ötödével-negyedével nőnek. A lehetséges kimenetek ismertek: a kis- és középvállalatok vagy elbocsátanak embereket, vagy hivatalosan részmunkaidőben foglalkoztatják őket, vagy lehúzzák a rolót. Az államot ez kevésbé érinti, a megnövekedett adó- és járulékterheket gyakorlatilag egyik zsebéből átpakolja a másikba, a multik pedig egyelőre bírják a gyűrődést.
Összességében elmondható, hogy az említett 12,8 százalékos növekedés mintegy kétharmadát adta a kötelező béremelés. Azaz a piac mindössze 4,8 százalékot produkált, és erre is nagyrészt a munkaerőhiány kényszerítette.
Jó példa erre a hagyományosan alacsony bérekkel dolgozó építőipar (ahol több száz lakásos társasházak építése munkáskéz hiányában áll), ahol most a nettó átlagbér 146 560 forint, míg 2014 azonos időszakában 118 020 forint volt – ez impozáns, több mint 24 százalékos növekedés.
Térségpénzek
Az építőipari átlagpénz azonban így messze elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, ami nem csoda: a dolgozók mintegy 80 százaléka az említett 193 ezer forintnál kevesebbért robotol. Az sem meglepő, hogy a nettó átlagbért a 19 megyéből mindössze háromban keresik meg.
A rekorder Győr-Moson-Sopron, ahol a „helyi átlagkereset” mintegy 200 ezer forint. Ehhez azonban kell a körülbelül 11 ezer munkást foglalkoztató Audi, illetve az autógyár beszállítóinál dolgozó sok ezer munkás.
A „győri ipar” vonzáskörzetébe tartozó Komárom-Esztergom a második legjobban fizető megye: de az itt hazavihető átlagbér (mintegy 189 ezer forint) már nem éri el az országos átlagot.
Ahogy a bronzérmes, az „elektrotechnikára szakosodott” Fejér is majdnem tízezer forinttal elmarad tőle (itt 184 600 Ft az átlag). Budapest persze nem simul be a gazdag megyék közé, a statisztikák 246 ezres átlagkeresetet mutatnak. Azaz majdnem másfélszer-kétszer annyit, mint amennyit a legszegényebb megyékben hazavisznek az átlagos munkavállalók. Az ínség Észak-Magyarországon és Békésben a legnagyobb, a legrosszabbul fizetett megye Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol 134 ezer forint egy átlagos kereset – ez alig több mint kétharmada az országos átlagnak. Szintén nem vihet haza nagy pénzeket az, aki a Dél- Dunántúlon keresi a kenyérre valót: ebben a régióban Zala a legkevésbé vonzó, itt az átlagkereset mintegy 152 ezer forint. (A nem említett nyolc megyében 160 és 180 ezer forint körül van az átlagkereset.)
Osztálycsere
Az ország azonban nem csak területi/ termelékenységi alapon szakad szét, hanem szakmák/foglalkozások szerint is. Ha úgy tetszik, átalakul az alsó-középréteg. A magukat – leginkább társadalmi hagyományok okán – idesoroló közigazgatási dolgozók, egészségügyi robotosok, szociális dolgozók, kultúrmunkások belecsúsznak a dolgozói szegénységbe, míg a szakmunkások és kereskedelmi dolgozók szolid jólétbe emelkednek. Példának okáért az autógyári melósok fizetése 186 500 forintról hasasodott majdnem 240 ezer forintra három év alatt, a kereskedelmi dolgozók járandóságát pedig ebben az időszakban 142 800 forintról 180 ezer forintra tornázták fel. A szociális ágazat dolgozói pedig épp annyit keresnek, mint a létminimum, és nem sokkal jobb az önkormányzati dolgozók helyzete sem.
Önmagában a nettó kereset csak részben segít értelmezni egy „terület életszínvonalát”.
Például Borsod-Abaúj-Zemplén megye fizetései roppant szerények, az átlag 149 500 forint. És azon megyék közé tartozik, ahol a legkevesebb regisztrált vállalkozás jut ezer lakosra: szám szerint 114. Összehasonlításképpen a még szegényebb Békésben ez a szám 190. Csakhogy, amikor megnézzük, mennyi az egy lakosra jutó ipari termelés, akkor az derül ki, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben ez a szám 1,99 millió forint, míg Békés azonos adata mindössze 687 ezer forint. És bizony, ezzel a produktivitással Borsod a hetedik legtermelékenyebb megye. A fenti számok tanulsága annyi, hogy azok a területek/megyerészek élnek meg, ahol legalább egykét nagy cég (jellemzően multi) akad. Ha ez nem lenne, Észak-Magyarország és az Alföld egy része eltűnt volna a gazdasági térképről.
Nyugdíjzsugoriak
Hiba csúszott az „időskampányba”, a kormánynak nem sikerült elmagyaráznia, végül mennyi pluszpénzt is jelent a nyugdíjkorrekció, illetve a nyugdíjprémium.
Az ok egyszerű: a kormány az átlagos nyugdíjon mutatta be, mennyi pluszpénzre számíthatnak az idősek, csakhogy a mintegy kétmillió nyugdíjas körülbelül fele ennél kevesebbet kap. Így nyugdíjkorrekcióként értelemszerűen kevesebbet kapott a 11 800 forintos példánál, és hasonlóan alakult a helyzet a nyugdíjprémium esetében is – csakhogy sokak számára nem volt tiszta, hogy a két tétel járandóságuk nagyságának függvényében változik.
A nyugdíjakat ökölszabály szerint az infláció összegével emelik, illetve amennyiben a gazdaság jól teljesít, jár némi pluszpénz. A Fidesz az előző két évben is – amikor gyakorlatilag nem volt infláció – emelte a nyugdíjakat, így az utóbbi nyolc évben a reálértékük 20 százalékkal nőtt. Azaz ötödével több szolgáltatást, árut tudnak venni, mint 8 évvel ezelőtt – legalábbis elvileg. Ugyanis a reálérték-számítás az átlaginflációval kalkulál, az élelmiszerek, a gyógyszerek, a rezsi, a közlekedés ennél durvábban drágul, azaz jó, ha a 20 százaléknak a fele megvan. Ráadásul az említett 20 százalék sem extrém, Romániában ez az arány 40, Lengyelországban 32, Szlovákiában pedig 23 százalék.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!