Bár a leggazdagabb amerikaiak közül sokan Mitt Romney mögött állnak, Barack Obama mégis több pénzt gyűjtött kampányára (eddig összesen 686,8 millió dollárt, míg republikánus ellenfele 632,9 milliót) – adta hírül a New York Times.

 
Elnök és elnökjelölt jótékonysági vacsorán

Meglehet, hogy az elnököt újra a legkisebb adományok segíthetik győzelemre, mint 2008-ban, amikor kampánypénzének több mint egyharmada a 200 dollárnál kisebb, átlagosan 50 dolláros (kb. tízezer forintos), szerény felajánlások elképesztő mennyiségéből jött össze.

Aki támogatni kívánja valamelyik elnökjelöltet, felajánlhat bármekkora összeget. Adhatja ezt közvetlenül a jelöltnek, a pártjának, és a jelöltektől papíron független, ámde az ő érdekükben munkálkodó politikai akcióbizottságoknak (1 millió dolláros adomány fölött pedig a szuper politikai akcióbizottságnak). Mivel a 200 dollárt meghaladó adományoknál már kötelező nyilvánosságra hozni az adakozó nevét, a legmódosabbak szívesebben támogatják kedvenc jelöltjüket alapítványokon keresztül – így nem kell kiderülnie, kire és mennyit áldoztak.

A Forbes magazin szerint Romney reménybeli győzelmére Sheldon Adelson kaszinómogul (a Las Vegas Sands kaszinók tulajdonosa, a világ 12. és az Egyesült Államok 4. leggazdagabb embere) költötte a legtöbbet. 36 millió dollárt tett fel arra, hogy „Obama ne folytathassa az ország szocialista rendszerré való átalakítását”, de kész lenne akár további százmilliót is áldozni erre. Persze az sem mindegy, hogy ha Romney nyer, jövőre már nagyjából 200 millió dollárral kevesebb adót kellene befizetnie. Romney második legnagyobb kampányfinanszírozója (16 millió dollárral) a texasi olajmágnás Harold Simmons, aki a Wall Street Journalnak kifejtette, szerinte Obama a legveszélyesebb amerikai, mert meg akarja szüntetni a szabad vállalkozást az országban.

Amerika leggazdagabb testvérpárja, Charles és David Koch sem csinál titkot abból, hogy nem állhatják Obamát. Egyiküket tudta nélkül magnóra is vették, amikor az elnököt Szaddám Huszeinhez hasonlította. A Koch fivérek azonban nyíltan nem pénzelnek senkit, ellenben alapítványuk – melynek nonprofit szervezetként nem kell nyilvánosságra hoznia támogatóit – már 30 millió dollárt költött Romney népszerűsítésére. Nem mellesleg nekik és a pénzüknek köszönhető a republikánus szélsőségesek mozgalma, a Tea Party.

A kampány egyik legdurvább állásfoglalása a milliárdos floridai ingatlanbefektető David Siegelé, aki körlevélben szólította fel alkalmazottait, szavazzanak Romneyra, különben mind a hétezren elveszíthetik az állásukat, mert ha Obama nyer, ő egyszerűen bezárja a boltot. A korábban még elnöki babérokra is ácsingózó Donald Trump szintén szeretné leváltani Obamát, erről üzeneteket is küld másfél millió követőjének a Twitteren. Az elnökjelöltek első nyilvános vitája után ezt írta: „Valakit ki kellett ma rúgnom. Lövése sem volt a dolgokról. Akárcsak Obamának.”

Bár mindkét elnökjelölt mögött komoly hol lywoodi tábor sorakozott fel, el kell ismerni, hogy Obamának nagyobb a szexepilje: George Clooney, Leonardo DiCaprio, Scarlett Johansson, Eva Longoria, Halle Berry és Beyoncé is kampányol az újraválasztásáért. A filmesek közt olyan további lelkes hívei akadnak, mint Steven Spielberg, Spike Lee és J. J. Abrams rendezők, a producer Harvey Weinstein és a DreamWorks animációs stúdió feje, Jeffrey Katzenberg. Legtöbb támogatója átlagosan 50 dollárral segítette az elnököt. Ellenben a dollármilliókat kalapjába a Forbes szerint a tőzsdecápa James Simons, az üzletember Soros György, a texasi sztárügyvéd Steve Mostyn, a mikrochipgyáros Irwin Jacobs, valamint a Vogue legendás főszerkesztője, Anne Wintour (akiről Az ördög Pradát visel című film hősnőjét mintázták) dobták be.

Hollywoodi 11-ek:

Obama oldalán: George Clooney, Mariah Carey, Sarah Jessica Parker, Leonardo DiCaprio, Aretha Franklin, Beyoncé Knowles, Ricky Martin, Halle Berry, Scarlett Johansson, Salma Hayek, Eva Longoria

Romney táborában: Clint Eastwood, Chuck Norris, Robert Duvall, John Voight, Sylvester Stallone, Gene Simmons, Andy Garcia, Tom Selleck, James Woods, Joe Esterhas, Beach Boys

A nők dönthetnek

A bizonytalan női szavazóké jelenleg az egyik legjelentősebb csoport, amelynek szimpátiájáért a jelöltek küzdenek – írja a New York Times. Ezért is hangsúlyozza Obama, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért akar a nőknek, és garantálná a születésszabályozáshoz való jogukat. De nemcsak az ígéreteiben bízik, a The View című tévéműsorban tréfálkozni is volt kedve: biztosan hozom a női szavazatokat, fiatal vagyok, menő, fekete, és úgy éneklek, mint Al Green. A nők szeretnek engem. Túl szexi vagyok, hogy veszítsek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!