Várható a kettészakadás, miközben a magánellátás és -biztosítás szép lassan a kormány közeli emberek kezébe kerülhet – mondta el lapunknak Kincses Gyula. Az egészségügyi szakértőt arról kérdeztük, mire lehet számítani az egészségügyben most, hogy nem történt kormányváltás. Kitért arra is: eddig semmi nem valósult meg Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár korábbi terveiből, így nem tudni, mi változik majd.

 

Tétlen reform zajlik az egészségügyben Kincses Gyula szerint. Az ellátás egyre inkább eltolódik a magánegészségügy felé, az állami szolgáltatás pedig egyfajta szociális ellátássá válik az idősek…

Sokkal több szakmai munka folyik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél és a minisztériumban is, mint ami látszik. Ennek oka, hogy hiányzik a politikai bátorság, lényegében nem merik megcsinálni a terveket – világít rá egy részproblémára a szakértő. „Kiváló példa erre az új háziorvosi törzskartonrendszer, melyet többször is beharangoztak, ám végül mégsem merték bevezetni, ugyanis veszélyeztette a vidéki szavazatokat. A háziorvosok falun véleményvezérek, ha pluszterheket raknak rájuk megfelelő kompenzáció nélkül, akkor szidják majd a kormányt. Így pedig nem biztos, hogy meglett volna a kétharmad.”

Orbán Viktor miniszterelnök választások utáni első sajtótájékoztatóján nem azt mondta, hogy folytatjuk, hanem azt, hogy jelentős kormányzati átalakítások várhatóak. Vagyis: elképzelhető, hogy megváltozik a struktúra és új emberek jönnek. Sokan abban bíznak, hogy talán végre az egészségügyhöz is hozzá mer nyúlni. De egyelőre nem tudni, hogy mennyiben lesz más a minisztériumi szerkezet. Kincses Gyula szerint Novák Katalin szociális és családügyi államtitkár még mindig jobb lenne az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén, mint Balog Zoltán.

Saját blogjában a szakember részletesen is foglalkozott azzal, mi történt az elmúlt 8 évben az egészségügyben. Ebben olvasható: tulajdonképpen egy tétlen reform zajlik. Az ellátás így szép lassan, határpont nélkül áttolódik a magánegészségügy felé, az állami egészségügy pedig egyfajta „szociális ellátássá” válik az idősek és a szegények számára. Akik túlélhetnek, ahogy tudnak.

Címkék: egészségügy

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!