Csaknem 1400 magyar beteg várakozik jelenleg arra, hogy megcsörrenjen a telefonja, és sor kerülhessen a műtétre, mely alapjaiban változtatja meg az életüket. A transzplantáció után minőségi változás következhet – a szerencsések csupán néhány hónapot töltenek a listán, de akad, akinek évekbe telik, mire találnak alkalmas szervet.

 

Bár még most is döbbenetesen magas azoknak a száma, akik váró- listára kényszerülnek, az év első négy hónapjában már nagyon sokak életét változtatta meg a szervátültetés Magyarországon. Május elejéig 141 veseátültetést végeztek el, új májat 35 páciens kapott, míg egészséges szívet 29 súlyos beteg emberbe ültettek be – derült ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) lapunk által megismert friss adataiból.

A tüdőátültetések száma is megszaporodott, eddig idén már 9 ilyen alkalom volt, miközben tavaly márciusig mindössze 5 komoly beavatkozást végeztek el. Természetesen egy ilyen műtétnél nagyon sok múlik azon, hogy az érintett betegnek sikerül-e még időben szervet találni, sokan hosszú éveket töltenek a várólistán, mire lesz alkalmas donor. Nagy szerencséje volt annak a Dorka nevű 13 éves kislánynak, akiről nemrég megírtuk: decemberben került fel a transzplantációs listára, mert akkor már nagyon rossz állapotban volt, és március végén találtak is neki alkalmas szervet. Ő az első olyan gyermek, aki itthon kapott új tüdőt, és ezzel esélyt egy új életre. Az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón Máté Ferenc, Dorka édesapja könnyeivel küszködve beszélt nekünk arról: 13 évnyi betegeskedés után még szinte fel sem fogják, milyen változás ez, hihetetlenül boldogok.

Jelenleg az OVSZ adatai szerint 1164-en várnak új vesére, májra 90-en, míg szívre 71 embernek lenne szüksége. A kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetésre 49-en, míg új tüdőre 13-an várakoznak. Egy tüdőátültetés után egyébként a betegek általában 7–10 napot töltenek az intenzív osztályon, és ugyanennyi időt a normál osztályon. Ekkor az orvosok mérik, miképpen működik az új tüdő. Ezt követi a rehabilitációs időszak, amelyekben a gyógytornászok segítenek az izmok fejlesztésében.

Arra, hogy a transzplantáció után micsoda minőségi változás következhet be az egészségi állapotban, jó példa az is, hogy tavaly tüdőtranszplantált magyar betegek és orvosaik megmászták Afrika legmagasabb hegyét, a Kilimandzsárót. A nemzetközi expedíción hétfős magyar csapat vett részt. Az 5895 méter magas csúcshódítás célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra: a szervátültetés életet menthet, és a transzplantáltaknak is lehet teljes élete. Szomorú tény, de Magyarországon a szakemberek szerint messze nincsenek annyian a transzplantációs várólistán, mint ahány betegnek például új tüdőre lenne szüksége.

Tavaly 42 kórházban összesen 159 alkalommal távolítottak el szervet elhunyt donorból. Az orvosok 450 életmentő vagy életminőségjavító szervátültetés végeztek. Természetesen külföldről is érkeztek szervek, hiszen tagja vagyunk az Eurotranszplantnak, így könnyen lehet, hogy egy magyar betegnek egy francia vagy német elhunyt menti meg az életét. Abban, hogy ezek az emberek új életet kezdhettek, óriási szerepük van a donoroknak. Ezért is kiemelten fontos, hogy az érintett hozzátartozók tisztában legyenek azzal, elhunyt szerettük szervei akár több ember életét is megmenthetik. Ezzel családoknak segíthetnek, ami talán némi enyhülést jelenthet a gyászban.

Címkék: egészségügy

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!