Nem lehet számlával elszámolni tankönyvet az iskolakezdési támogatásnál, az utalványokkal viszont nem fizethetnek a szülők, mert a tankönyvellátó nem kötötte meg a szükséges szerződéseket.

Nagy felháborodást váltott ki a szülők körében, hogy a tankönyveket az idei tanévtől előre kell kifizetni, míg korábban csak a csomag átvételekor kellett az iskolába vinniük az összeget. A szülők több mint egy hete kapták meg a csekket is tartalmazó számlát a tankönyvekről, azonban a felzúdulás hatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára múlt pénteken felszólította a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t (Kello), hogy 2013. július 31-ről augusztus 15-re módosítsa a befizetési határidőt. Mostantól ugyanis az állam vette a kezébe a tankönyvterjesztést is, így kizárólag a Kellónál lehet megvásárolni a csomagokat.

A szülők bosszúságai azonban nem értek véget, mivel korábban a béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési támogatásból is megvásárolhatták a tankönyveket, most azonban nem lesz erre lehetőségük – adta hírül a Hír24. Az előző években ezt úgy is megoldhatták, hogy megvásárolták az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket és könyveket, majd az ezekről szóló számlák alapján utólag kapták meg a munkáltatójuktól a támogatást. Az idei évtől azonban csak papíralapú vagy elektronikus utalvány formájában adható a juttatás, a Kello azonban nem kötött szerződést az ezeket kibocsátó cégekkel, például a Sodexhóval és az OTP-vel sem. Sőt mi több, iskolai Erzsébet-utalvánnyal sem lehet majd rendezni a számlát. Így csupán elvi lehetőség marad, hogy a gyakran 10 ezer forintot is meghaladó tankönyvcsomagokat a támogatásból fizessék. Arra egyik szolgáltató sem tudott választ adni a portálnak, hogy van-e esély a szerződések megkötésére az augusztus közepi fizetési határidőig.

A munkáltatók gyermekenként és szülőnként a minimálbér 30 százalékáig (29 ezer 400 forintig) adhatnak kedvezményes adózással iskolakezdési támogatási utalványt dolgozóiknak. Így adott esetben egy gyermek tanévkezdését akár 58 ezer 800 forinttal is segíthetik, ha mindkét szülő kap ilyen jellegű juttatást. Azonban egyre kevésbé éri meg ezt a lehetőséget választani, míg 2011-ben még 19,04 százalék volt a támogatás adóterhe, idén már 35,7 százalék. Az utalványokkal egészen december 31-ig írószereket, füzeteket, akár ruhát is lehet vásárolni az általános vagy középiskolás diákoknak. Idén először az elsősök ingyen kapják a tankönyveket, és a rászorulóknak, legalább 3 gyermeket nevelők számára is megmarad ez a lehetőség.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!