Népszerűségének csökkenése miatt törvényekkel biztosítaná be választási győzelmét a Fidesz – ezt bizonyítja az előzetes regisztráció ötlete is, ami a korábbi választójogi szabályokhoz hasonlóan csak a kormánypártoknak kedvez.

 

2014-ben mintegy 1,5 millió szavazatot adnak majd le a Fidesz listájára, és mivel 3 millióra csökken majd a választásokon résztvevők száma, ennyivel a Fidesz biztosan megnyeri a választást – jósolta Tóth Zoltán választási szakértő lapunknak adott júniusi interjújában. A jelek szerint a Fidesz meg is találta az eszközt arra, hogy ez így legyen: a feliratkozásnak nevezett előzetes regisztrációt, amelyről pénteken beszélt Orbán Viktor és Kósa Lajos.

A Fidesz óriási előnybe kerülne a többi párthoz képest a kötelező regisztráció bevezetésével – ebben még a Századvég Alapítvány szakértője is egyetértett az ellenzéki pártokkal és a független szakértőkkel. Ugyanezt nyilatkozta lapunknak a Republikon Intézet vezető tanácsadója is. Ceglédi Zoltán szerint a kormánypárt újabb ötletével is arra törekszik, hogy a számára legkedvezőbb legyen a rendszer: a hagyományosan listákat vezető Fidesz (lásd: Kubatov Gábor) eddig is a „door-to-door” kampányra koncentrált, vagyis meg tudja szervezni, hogy a választóik regisztráljanak, hiszen személyesen is elérik a saját szavazóikat. Mindez visszaélésekre is lehetőséget ad: „ki garantálja, hogy a nyilvántartást nem fésülik össze a Kubatov-listával, hogy megtudják, kit kell még megkeresni, noszogatni a regisztrációra?” – tette fel a kérdést a politikai elemző. Megjegyezte: kimagyarázhatatlan, ha valaki azzal jelentkezik a választás napján, hogy ő regisztrált, de mégsem találják a listán.

„Kósa Lajos már ki is mondta: a cél az, hogy a biztos választók döntsék el a választásokat. Ez annak fényében érthető, hogy a Fidesz vezet ugyan a közvélemény-kutatásokban a biztos szavazó pártválasztók körében, de a teljes népességen belül már elveszítette a többségét. Ráadásul korábbi választási vereségeit is az utolsó pillanatig rejtőző bizonytalan szavazók okozták” – magyarázta a szakember. Mint mondta, ezekben a „vonalkódos időkben” joggal félhetnek attól sokan, hogy hónapokkal a választások előtt regisztrálják magukat, miközben Orbán Viktor azon töpreng, hogy a demokrácia helyett ki kell-e találni valamilyen más rendszert. A regisztráció tovább rontja egy esetleges ellenzéki összefogás esélyeit is. „Az átszavazási hajlandóság ezeknél a pártoknál nem akkora mértékű, mint például a Fidesz és a KDNP esetében, ráadásul egymással is vitatkoznak a demokratikus erők. Ez önmagában sem könnyíti meg a bizonytalanok döntését, de ha azt hónapokkal a választások előtt kell meghozni, az végképp nem” – mondta Ceglédi.

Közvélemény-kutatások szerint a bizonytalanok aránya már meghaladta az 50 százalékot. A Republikon Intézet korábbi elemzéséből kiderült: a passzív bizonytalanok (eddig sem szavaztak), az aktív bizonytalanok (szavaznának, de nem tudják, kire) és a klasszikus ingadozók (ma inkább nem szavaznának) körében is a Fidesz a leginkább elutasított párt. A kormányzó erőt minden esetben a Jobbik követi, míg az MSZP csak a harmadik legelutasítottabb párt.

A Haza és Haladás Alapítvány blogján Szigetvári Viktor arról írt, hogy a parlamenti párbeszédet nélkülöző, a Fidesz által tavasszal kezdeményezett egyeztetési folyamatot sem tisztelő kezdeményezés folytatja az egypárti választási reformot hazánkban, amelynek során még a látszatok szintjén sem törekszik arra kormánytöbbség, hogy az ellenzék pártjainak véleményét kikérje. A politikai tanácsadó emlékeztetett: regisztrációs eljárás ott van, ahol nincs egységes népesség-nyilvántartás, vagy ha van is, akkor a választási rendszer részletszabályai miatt az állandó lakhelyből nem következik evidensen a szavazás szándékolt helye. „A kötelező és jogvesztő regisztráció leginkább azokat a választói részvételükben mindeddig aktív szavazói csoportokat szoríthatja ki a részvételből, akik társadalmilag, szociálisan vagy pedig településszerkezetileg kevésbé integráltak” – fogalmazott Szigetvári.

Mindebből az következik: bár az új választási rendszerben is le lehet váltani a kormányt, de csak akkor, ha nagy és egységes támogatottsága van a demokratikus ellenzéknek. Közepes támogatottsági előny és fej fej melletti küzdelem esetén akkor sincs esélyük, ha a választók többsége a kormány leváltására voksolna.

 

 Mit tett választási győzelméért eddig a kétharmados többség?

- Az előzetes regisztráció távol tartaná a bizonytalanokat, akik két választást is megnyertek a szocialistáknak.

- Az adminisztrációval járó macera a fegyelmezettebb szavazók kedvét is elvenné, különösen, ha ellenzéki szimpatizánsok: „vonalkódos” időkben háttérbe szorul az adatvédelem.

- A feliratkozás dupla kampányt jelent, erre anyagi lehetőségei csak a kormánypártnak adottak, nem beszélve a Fidesz-közeli média és hirdetési cégek biztosította előnyökről.

- Szavazati jogot kapnak a külhoni magyarok, akik többsége nyilvánvalóan az őket állampolgársághoz juttató kormánypártokat támogatná. Ráadásul nekik nem kell regisztrálni, levélben is voksolhatnak.

- A választókerületeket átrajzolásával úgy szabdalták szét a körzeteket, hogy gyakorlatilag mindenhol jobboldali többségű területeket alakítottak ki.

- Több kopogtatócédulát kell gyűjteni rövidebb idő alatt, ez a kisebb pártokat szinte lehetetlen feladat elé állítja.

- Az egyfordulós választási rendszer az ellenzéki együttműködést nehezíti meg, hiszen nincs mód a sikertelenebb jelöltek visszaléptetésére egy másik demokratikus erő javára.

- A listaállítás szabályainak megváltoztatásával gyakorlatilag ellehetetlenítik az ellenzéki összefogást: vagy nem állítanak közös jelölteket és közös listákat, hanem hatalmas önfegyelemmel felosztják a 106 egyéni körzetet, és mindenhol csak egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt indul a többiek támogatásával, és mindenkinek külön pártlistája van, vagy mindenhol közös jelöltek vannak és egyetlen közös lista, de a különböző szimpatizánsok átszavazása ekkor nagyon erősen kérdéses.

- A töredékszavazatok a győztest kompenzálják az amúgy is torz rendszerben. Egy kétharmados parlamenti többséghez a 2010-es 53 százalékkal szemben már akár 30 százalékos támogatottság is elegendő.

- A nemzetiségek az országos nemzetiségi önkormányzat által állított listára szavazhatnak – így például Farkas Flórián fideszes képviselő állítja majd össze azt a listát, amire a cigányság szavazhat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!