Exkluzív riportunk Calais-ból, valamint összefoglalónk az európai és magyar helyzetről az augusztus 8-i Vasárnapi Hírekben olvasható.

 
 
 

Önnek nincs elsőbbsége – olvashatják a Calais határában álló táblán a csodában reménykedő menekültek, akik minden éjjel megpróbálnak átjutni a Csatorna-alagúton. Akik nem érkeznek meg vágyaik országába, azoknak „kicsit rossz” Európában, a nagyon rosszat már maguk mögött hagyták a hazájukkal együtt. Az utazás hónapjai és a méltatlan fogadtatás nem veszi el a hitüket – sem Calais-ban, sem Budapesten.
Exkluzív képes riportunk Calais-ból, valamint összefoglalónk az európai és magyar helyzetről az augusztus 8-i Vasárnapi Hírekben olvasható.

 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük! 
Kiemelt témáink a VH augusztus 8-án megjelent friss számából.
 

Matolcsy az új Simicska 
A magyar babafenéken felizzó piros pöttyről merengő egykori nemzetgazdasági miniszterből mára unortodox oligarcha lett – miközben sorjáznak a botrányok (hitelezés, képvásárlás, ingatlanvétel) a jegybank körül. Matolcsy György nem a klasszikus pénzvisszaosztó, közbeszerzésekből hízó gazdasági mamut – befolyását jegybankelnöki pozíciójának és családi hátterének köszönheti. Az MNB függetlenségét a mindenkori kormánytól az Alaptörvény is garantálja, a jegybankot legfeljebb kétharmados parlamenti többséggel lehet megszorítani – azaz egy esetleges választási vereség esetén remek finanszírozóhely lehet. Ráadásul törvényesen hozhatja jó pénzügyi helyzetbe a klientúrát.
A folytatás, részletek augusztus 8-án megjelent lapunk 5. oldalán.


Rendszeres szerzőnik a fris VH-ban:
Cserna-Szabó András
"Az olvasó" című alkotását olvashatja a friss VH-ban, 
valamint Tóth Krisztina "Napló" rovatában a szerző "Kirándulás" című írását.

 

Jó üzlet a Tiziano?
Kieselbach Tamás a magyar műtárgykereskedelem sajátosságairól és az állami műkincsvásárlásról.

 

Ki viszi tovább a túlélők küldetését?
Japánból érkezett írással emlékezünk az 1945. augusztusi atombomba-támadások évfordulójára.

 

Ellátatlan ország 
Felére is csökkenhet a háziorvosok száma a közeljövőben. Hiába támogatja a kormány az orvosi praxisok kiváltását, a legrosszabb helyzetben lévő területeken már most sincs senki, aki első körben ellátná a betegeket.

 

Milliós turné 
Énekel és pénzt oszt a mulatós herceg a legszegényebb településeken. Példamutatás vagy reklámfogás lehet a haknijótékonyság?

 

Nincs gyanús minta 
Az egész sportágat lejárathatja a frissen kirobbant doppingbotrány, mely szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség gyanús eredményeket titkolt el éveken keresztül.
 


 

Még mindig kihasználhatja a Vasárnapi Hírek Előfizetési Akciót! Nyereményjáték augusztus közepéig!
Fizessen elő és nyerjen egy tabletet!   
Előfizetéséhez az ajándékokat garantáljuk - és most nyerhet is!
Csak egy kattintás,
és szombaton a postaládájában
az újság!
- A részleteket itt olvashatja 



Címkék: Fókusz, Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!