Még nagyobb biztonságba kerülhetnek a fiatal lányok Magyarországon, ugyanis a rák elleni küzdelem újabb állomásaként idén ősztől már a legújabb, kilenckomponensű humán papillomavírus (HPV) elleni vakcinát igényelhetik ingyenesen a szülők 7. osztályos lányaiknak.

 

A HPV-fertőzésnek komoly szerepe van többek között a méhnyakrák kialakulásában, és fertőzés esetén nincs rá elérhető gyógyszer, csak megelőzni lehet, ezért is fontos, hogy védettek legyenek a lányok. Az ingyenes, kilenckomponensű oltás bevezetése azért komoly változás, mert ez a vakcina a korábban elérhető kétkomponensűhöz képest további 7 vírustörzzsel szemben nyújt hatékony védelmet.

Sajnos azonban tízből hat családban egyáltalán nem beszélnek a szülők a gyerekekkel a nemi együttlét veszélyeiről, pedig a felvilágosítás kulcsfontosságú szerepet játszik a fertőzések és az azok okán kialakuló daganatos megbetegedések visszaszorításában. A fiatalok fele továbbra is azt hiszi, hogy az óvszer minden nemi úton terjedő betegséggel szemben véd, pedig ez nem igaz. A HPV óvszerhasználat ellenére is fertőzhet, akár egy apró hámsérülésen keresztül is képes terjedni. Ráadásul a 15–25 éves korosztályban diagnosztizált vírusfertőzések többsége magas kockázatú (vagyis a rák kialakulásában is szerepet játszó) HPV-törzzsel való fertőzést jelez. A vírus éveken keresztül is lappanghat tünetmentesen – hangzottak el a megállapítások egy, a témában tartott csütörtöki eseményen.

„A HPV szexuális úton terjedő betegség, nem igaz az, hogy közös mellékhelyiségben, strandon, törülközőtől vagy a levegőben el lehet kapni. Szoros testi kontaktus szükséges hozzá” – mondta el lapunknak Szőnyi György szülésznőgyógyász szakorvos. Jelenleg a 7. osztályos lányokat oltják térítésmentesen, a fiúk egyelőre kimaradnak. Aki már nem kaphatja meg ingyenesen a vakcinát, annak körülbelül 28 ezer forintot kell érte fizetnie darabonként, és összesen három oltás szükséges. Oltatni akkor is lehet, ha valaki már HPV-fertőzött. „Ha a szervezetben jelen van a HPV, akkor kifejezetten előnyös lehet az oltás beadása. Aktivizálja ugyanis az immunrendszert, ami segíti, hogy a szervezet hamarabb győzze le a vírust” – tájékoztatott Szőnyi György.

A 2017-18-as tanévben 10 ezer lány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a HPV elleni védőoltást 7. osztályos lányának. Pedig évente 1200- 1300 magyar nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt. Az esetek 99 százalékánál kimutatható a HPV.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!