Bizonyítható, hogy Szíria vegyi fegyverek használatára készül a felkelőkkel szemben – nyilatkozta szombaton William Hague brit külügyminiszter a BBC-nek.

Obama amerikai elnök már múlt hét hétfőn figyelmeztetett: következményei lesznek annak, ha Aszad szíriai elnök vegyi fegyverek bevetése mellett dönt. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szintén a héten szólította fel Szíriát arra, hogy írja alá a betiltásról szóló egyezményt. Az egyezmény 1997-es hatályba lépése óta először merült fel komoly gyanúja annak, hogy vegyi fegyver bevetésére készül egy ország.

A CIA szerint Szíria évek óta futtatja vegyifegyver-programját, raktárkészlete feltételezhetően mustárgázt, szarint és erősen mérgező idegmérget is tartalmaz, de a jóval hatékonyabb VX gáz fejlesztésén is dolgozik. Egy török, arab és nyugati hírszerző ügynökségekre hivatkozó jelentés Szíria vegyifegyver-készletét ezer tonnára becsli, amelyet különböző városokban tárol. Ugyanakkor egy szír kormányhivatalnok azt állította, országa semmilyen körülmények között nem vetne be vegyi fegyvereket, ellentétben a felkelőkkel, akik elfoglaltak egy ideggázgyártó üzemet. S erről egy videoüzenetet is közzétettek.

A vegyi fegyverek háborúban való használatát először az 1675-ös strasbourgi egyezmény tiltotta, ekkor persze egyetlen vegyi fegyverként mérgező lövedékeket használtak. Az 1899-es hágai egyezményt sárba tiporva az első világháborúban rendszeresen vetettek be mérges gázokat a csatatereken. 1915-ben Belgiumban kilencvenezer katonát ölt meg és több mint egymilliót sebesített meg a klorin gáz alkalmazása. Igen éles bírálatot váltott ki az Egyesült Államok napalmhasználata a vietnami háborúban. 1988-ban Szaddám Huszein vetett be vegyi fegyvert az iraki kurdok ellen, ezrek halálát és sérülését okozva tettével. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet 2007. áprilisi határidővel rendelte el a meglévő készletek megsemmisítését. A drága eljárás miatt Oroszország, a birtokában lévő hatalmas mennyiség miatt egyedüliként kapott haladékot. A tilalmi egyezményt Szíria mellett eddig nem írta alá Egyiptom, Irak és Izrael sem. A feltételezések szerint ugyanakkor Kína, Egyiptom, India, Izrael, Líbia, Irán, Irak, Pakisztán, Észak-Korea, Szudán, Szíria és az Egyesült Államok is rendelkezik vegyi fegyverekkel.

A Szíria birtokában lévő szarin szagtalan idegméreg, amely remegést, paralízist, valamint légzési elégtelenséget is okozhat. A VX gáz belégzése halálos. Folyékony változatából pár csepp is képes a szarinhoz hasonló tüneteket okozni. A mustárgáz kémiai égésnyomokat hagy a bőrön, a szemen, sőt, belégzése esetén a tüdőben is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!