Megyek az Alkotmánybíróságra, egyértelmű, a mondandóm alapján senkiben nem merült fel, hogy a szavazólapon a jelöltek mellett tizenegyszer az sorjázik: Fidesz, Fidesz, Fidesz… csap az asztalra Kész Zoltán. A veszprémi időközi választáson (az uniós biztossá emelkedő Navracsics Tibor helyéért megy a küzdelem) ringbe szálló, a baloldal összes pártja által támogatott jelölt ugyanis azt találta mondani, hogy 11 „fideszes” aspiránssal kell mérkőznie. A Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Kúria emiatt elmarasztalta Kész Zoltánt, aki szerint azonban egyértelmű, nem tényállításról volt szó, politikai véleményt formált, amikor arra utalt, hogy a Fidesz jelöltcunamival próbálja elaprózni a protestvoksokat.

 
Veszprém olyan, mint az ország kicsiben. Az ellenzéknek elege van Orbán kétharmadából, de csak utólag derül ki, „közös-e” a jelölt - Fotó: Nagy Lajos, MTI

Hogy mennyit visz majd el a tíz töltelékember (a tizenegyedik Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz jelöltje) és a Kész ellen a jobboldali sajtóban, illetve a közszolgálati tévében indított karaktergyilkossági kísérletek sora, arról csak találgatni lehet. A legrosszabb esetben akár 10 százalékot is kiszakíthatnak az egyesült ellenzéki voksokból, saccol Gőgös Zoltán. A Készt támogató MSZP elnökhelyettese azonban fényt is lát az alagút végén.

Szerinte ugyanis, ha a veszprémi voksolás során is érvényesül az utolsó négy időközi választás „logikája”, akkor nem lesz baj – a választók ugyanis mindig egy embert „emeltek ki” a jelölthadból, és a többit hanyagolták.

Tény, a tét óriási: ha nem fideszes nyeri az időközit, elolvad Orbán Viktor kétharmados parlamenti többsége, azaz oda az „alkotmányátíró, visszamenőlegesen törvénykező stb. képessége”. Így kulcskérdés lehet, hova áll az LMP – a jelek szerint azonban Schiffer András pártja nem alkuszik, noha jelöltje az esélytelenek nyugalmával (mintegy 4 százalékos népszerűség) várhatja a választást.

Megjegyzendő, Kész úgy érzékeli, a „zöldszavazókban” kialakult egyfajta protestérzés, és suttyomban őt támogatják. Egyrészt sok LMP-s érzi úgy, hogy pártja jelenlegi hozzáállásával biztosan marad a kétharmad, másrészt sokaknak nem tetszett, hogy az LMP a nem hivatalos pletykák szerint a Jobbik jelöltjével egyezkedett.

Megjegyzendő: a következő időközi mérkőzés helyszínén, a tapolcai választókörzetben, ahol Lasztovica Jenő halála miatt kell választást bonyolítani, az LMP szintén nem áll össze a balpártokkal, noha a Fidesz, a Jobbik és az MSZP népszerűsége többékevésbé azonos, így a zöldpárt lehetne a mérleg nyelve. Tapolcán egyébként – hogy, hogy nem – a veszprémi helyzet látszik ismétlődni: 18(!) párt kezd aláírásgyűjtést az április 12-én tartandó időközi választásra.

Vissza Veszprémbe: bár a január végi közvélemény-kutatás óta újabb nem készült, a demokratikus ellenzék biztos benne, hogy a választókerület városi része Kész Zoltánnak áll. A fideszes Némedit a falvak húzhatják fel, ahol tényszerűen a Fidesz erősebb. Csakhogy, figyelmeztet Kész, e településeken jóval csekélyebb a szavazási hajlandóság.

Ráadásul, fűzi hozzá már Gőgös, ebben a kampányban Némedi csak Veszprémnek ígért, a falvaknak semmi nem jutott, csak egy homályos ígéret a 8-as útról, ami viszont a választókerületben már így is „végig ér”. Ennek alapján is biztos: ennek a választásnak nem az a tétje, hogy lesz-e új út a körzetben vagy uszoda a városban, hanem, hogy lesz-e végre valamilyen korlátja az orbáni totális hatalomnak. Vasárnap estére kiderül.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!