Egyelőre gond nélkül tevékenykedhetnek azok a „gyógyítók”, akik különböző áltudományos módszerekkel verik át a betegeket. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) most ismét figyelmeztetett: az emberek érdekében újra kellene gondolni a szabályozását.

 

„Komoly károkozás zajlik a gyógyászatban és az élelmiszer-tudományban is, sok területen jelennek meg az áltudományos nézetek, szándékos félrevezetések is” – mondja Fábián István, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, az MTA doktora, aki az Akadémia nemrégiben indított, az áltudományok ellen harcoló honlapjának a tudomany. hu-nak a felelős szerkesztője. „A táplálkozással kapcsolatban vannak olyan tévhiteken alapuló módszerek, amik teljesen hatástalanok, ilyen például a vércsoport szerinti diéta. Nincs ugyanis semmi értelme, nincs bizonyítva egyetlen állítás sem, amit vele kapcsolatban elmondanak. A homeopátiás szerekkel kapcsolatban még súlyosabb a probléma, saját ismeretségi körömben is volt, aki pusztán ezzel akarta kezelni a daganatot. Nem élte túl a betegséget. Persze lehet, hogy akkor is így alakul, ha megkapja a hagyományos kezelést, de akkor legalább esélye lett volna” – hoz példákat Fábián István, aki szerint a legnagyobb baj, hogy az emberek hisznek a „világmegváltó módszerekben”, és ezekért akár ott is hagyják azokat a kezeléseket, amik legalább valamekkora hatékonysággal gyógyítják például a daganatos betegséget.

Nem véletlen, hogy az MTA keményen nekimenne azoknak az áltudományos gyógyítási módszereknek, amik komoly károkat okoznak a betegeknek. Az Orvosi Tudományok Osztálya a héten közleményt adott ki, melyben azt írták: elengedhetetlen, hogy a terápiás eredményeket a komplementer eljárások, vagyis az „alternatív medicina” esetében is tudományos módszerekkel bizonyítsák és újragondolják a szabályozást. Az áltudományos kezelésekhez sorolhatók például a különféle „rákgyógyító” teák vagy gombák, a homeopátiás készítmények és akár lúgosító vagy épp oxigéndús vizek fogyasztása is.

Míg a konvencionális orvoslásnál törvényes és társadalmi követelmény, hogy bizonyítsák a működés hatékonyságát és biztonságosságát, addig a nem konvencionális eljárások ez alól mentesülnek. Ez pedig egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, aminek számos negatív következménye lehet. Jelenleg szinte valamennyi olyan eljárás – amely akár súlyosan veszélyeztető (pl. hashajtáson alapuló „méregtelenítési” terápiák), akár hatástalan (pl. homeopátia), esetleg a kuruzslás határait súrolja (pl. ezoterikus gyógymódok) – a hatályos rendelet szerint jogilag szabályosnak számít. A szakemberek éppen ezért a szabályok megváltoztatását szeretnék elérni.

 

FOTÓ: AFP

 

Címkék: MTA-akadémikus

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!