Ma négy éve ígérte meg a miniszterelnök és Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, hogy két éven belül Rubik-kockát formázó, az elmúlt 1100 év kiemelkedő magyar szellemi teljesítményeit bemutató központ épül a Rákóczi híd budai hídfőjénél. Nem épült.

 
Rubik-központ: csak látvány és terv

Az alapötlet Radnai Péter újságíró nevéhez fűződik, és akkor még úgy tűnt, a kormány teljes mellszélességgel a terv mögött áll. Talán csak Rubik Ernő volt egy kissé szkeptikus. A feltaláló egy kocka alakú szobrot el tudott volna képzelni, de egy hasonló múzeumot nem annyira.

Azóta újabb évek teltek el – kocka nélkül. Az okokról megpróbáltunk információt szerezni. Végül kisebbfajta nyomozás után kiderült: a projekt Fürjes Balázséktól átkerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez, ahol – úgy tűnik – beletették a „Folyamatban lévő, de nem túl sürgős” feliratú fiókba. Kérdéseinkre levélben válaszoltak, íme, a főbb megállapítások.

A nemzetközi tervpályázat előkészítése jelenleg is zajlik. A feladatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárásán győztes holland–magyar Roeleveld-Sikkes Architects International BV által vezetett konzorcium végzi. Vagyis – ha lesz is kocka – azt nem ők építik, az ő feladatuk csak „az építészeti tervpályázat struktúrájának és szabályzatának kidolgozása, a részletes építészeti program kialakítása volt, illetve javaslattétel a meghívandó építészek és nemzetközi zsűritagok személyére”. (A Roeleveld-Sikkes nevéhez egyébként olyan beruházások fűződnek, mint a pannonhalmi főapátság látogatóközpontja vagy a Corvin sétány). Az előzetes lista és a szempontrendszer időközben elkészült – írja a Vasárnapi Hírek kérdésére az MNV kommunikációs osztálya.

Eredetileg a Rákóczi híd budai lábánál állították volna fel a kocka múzeumot, ám közben találtak neki jobb helyet.

„Mivel Budapest számos elképzelhető helyszínt kínál a Rubik Központ számára, és a következő években több olyan nemzetközi esemény (például a vizes világbajnokság) zajlik majd Budapesten, amely mentén a város arculata formálódni fog… megvalósíthatósági tanulmány készült a különböző helyszínlehetőséggel kapcsolatban – írja az MNV. – Az elemzések eredményeként két – karakterében különböző – helyszín maradt versenyben: a Rákóczi híd budai hídfője, illetve a Városháza tér (a Főpolgármesteri Hivatal és a Károly körút közötti terület). További vizsgálatok és szakértői vélemények alapján az körvonalazódott, hogy az intézményt közösségi jellegéből adódóan előnyösebb lenne belvárosi környezetben elhelyezni.” 
Vagyis: egyelőre a vizes világbajnokságé a prioritás, a kockatervhez addig (2017) hozzá sem nyúlnak. Utána viszont megindulhat a szkander az MNV és a főváros között a kiszemelt területről.

„A helyszín kiválasztása után véglegesítik az intézmény részletes tartalmi koncepcióját, amelynek mind a kiállítási, mind az oktatási, mind pedig a közösségteremtési funkciókat ötvöznie kell, és amely alapján elindulhat a nemzetközi építészeti tervpályázat. A tervpályázat részletei a kiíráskor válnak nyilvánossá.”
Vagyis: még nem tudni, ha lesz kocka, mi lesz benne. De mire kiírják a pályázatot, valószínűleg ezt is tudni fogjuk.

„Az előkészületek során elkészült az a kutatás, amely a világ hasonló intézményeit, az ezekhez kapcsolódó építészeti tervpályázatokat, illetve a Rubik-kockának a természettudomány, technológia, mérnöktudomány, robotika, a képzőművészetek, zene, filmművészet, építészet és matematika területén kifejtett univerzális hatásait térképezi fel.” 
Vagyis: néhányan állampénzen már ellátogattak a világ számos, érdekes múzeumába és épületébe, és hazaérve elmesélték, mit láttak.

Ha most fogadni lehetne, mi arra tennénk, hogy a kormány kivárásra fog játszani. A vizes vb után a 2024-es olimpia helyszínének kijelölésére (ez 2017 szeptemberében lesz), aztán – ennek függvényében – a választásokra. Addig pedig még számos ötlet fog fel- és alámerülni.

Mi azért drukkolunk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!