- Formálisan béke van az MSZP-ben – de a látszat csalóka lehet

- Egyetlen alternatívára szűkült a balos összekapaszkodás lehetősége

Az állami fizetésplafonról szóló népszavazás nem összefogás, hanem versenyfutás

 
 

A hatalom épp teljes egészében felfalta a megyei lappiacot (lásd keretes írásunkat), az ellenzék médiatere drámaian szűkül – ám ezt sem programokkal és a kormánypárt bírálatával tölti ki, a „maradék sajtónak” a belháborúk adnak témát. Az MSZP-ben hivatalosan épp lenyugodtak a kedélyek, miután Botka László miniszterelnök-jelölt leárulózta a párt egyik meghatározó fővárosi politikusát, és deklarálta, nem maradhat következmények nélkül, amit Molnár Zsolt csinál, majd igazából nem történt semmi.

Volt békülő találkozó, amin megegyeztek, hogy a jövőben – az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként – Molnár a biztonságpolitikára koncentrál. Aztán jött még egy hír, hogy a budapesti kampányt Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere irányítja.

A pragmatikus értelmezés szerint a megverhetetlen Tóth „átülteti Budapestre” az újlipótvárosi- angyalföldi gyakorlatot.

Ehhez egy kicsit késő van, de ha csak fele olyan intenzitással mozgósít a fővárosban, mint a XIII. kerületben, akkor azon a budapesti szocialisták csak nyerhetnek. A hatalomtechnikai értelmezés szerint Tóth beemelésével Molnárt szorították ki. Tény, hogy hónapokkal ezelőtt Molnár kapott egy felkérést, miszerint dolgozza ki a  budapesti kampány alapvetéseit, de ő akkor is a DK-val kötött szövetségben gondolkodott, így anyagát jegelték. Úgyhogy valószínűleg helytállóbb az a megközelítés, hogy Tóth Botka politikai stratégiájának érvényre juttatásáért felel Budapesten – azaz ne borulhasson össze a DK és az MSZP. Amiben a XIII. kerületi polgármesternek személyes ambíciója is lehet, ugyanis 2014-ben a DK-val nem jutott dűlőre, így Gyurcsány-jelöltjei elindultak emberei ellen. (Ráadásul – hivatalosan mindenképpen – Tóth Józsefet nem Molnár Zsoltra, hanem a budapesti elnökségre fordította rá a szocialista miniszterelnök-jelölt.

Ugyanis a testület összerakta a fővárosi kampányt bonyolító választási bizottságot, ám abban Tóth nem kapott vezető szerepet – úgyhogy ebből még lehet némi feszültség.)

A kérdés az, hogy miután a szocialista miniszterelnök-jelölt pro forma tisztára söpörte a pártterepet, hogyan tovább. A Botka által meghirdetett szövetség kimúlni látszik: az LMP deklarálta egyedülállását, az Együtt továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem akar közös listát, a Momentum sem hajlandó összebútorozni senkivel. Egyedül a DK nem kéretné magát, csak hát ebben a centrális pártban nem lehet helyi alkukat kötni, azaz az elnökkel, Gyurcsány Ferenccel kellene megegyezni, és itt a kör bezárult. És félreértés ne essék, az nem összefogás, hogy az ellenzéki pártok beálltak az egykori LMP-s politikus Vágó Gábor népszavazási kezdeményezése mögé. A referendum arról szól, hogy a jövőben az állami intézmények/ vállalatok vezetőinek fizetése ne lehessen több másfél millió forintnál. Magyarán: az ellenzék a Fidesz 2008-as szociálisnépszavazás-trükkjét próbálja eljátszani, csak most nem a vizitdíj és a kórházi napi díj van a célkeresztben, hanem az „állami apanázs”. Tény, a „nagy fizetés” az egyetlen hívószó, amivel esetleg mozgósítani lehet, ugyanis a közbeszerzési mutyik, a túlárazott beruházások a jelek szerint nem sokat nyomnak a latban, amikor egy polgár eldönti, kire is szavaz. Úgyhogy ez a népszavazási kezdeményezés – illetve az ehhez kapcsolódó, őszig tartó aláírásgyűjtés – egy versenyfutás, hogy ki tudja kiépíteni a „fizetés- visszanyeső párt nimbuszát, és azt szavazatokra váltani.

Az MSZP „Fizessenek a gazdagok!” programjához egyebekben passzol. (A Momentum az egyetlen ellenzéki formáció, amelyik távol tartja magát a népszavazási kezdeményezéstől, mondván: nem az állami járandóságokat kell kurtítani, hanem a polgárok jövedelmét duzzasztani.)

És hogy valóban a kampány a cél, nem pedig a fizetések konszolidálása, azt mutatja, hogy a népszavazást – a különböző határidők figyelembevételével – valószínűleg csak az áprilisi országgyűlési választások után lehetne kiírni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!