A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó megszűnt, feladatait október 1-jétől az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet látja el – ez a szikár mondat fogadja a látogatót az egykori Nemzeti Tankönyvkiadó honlapján, további tájékoztatás nincs.

 
A regnáló hatalomnak nem tetszett, bevégeztetett – írta egy egykori munkatárs - Fotó: Máthé Zoltán, MTI

A tankönyvpiac államosításának egyik végső lépése gyakorlatilag teljes titokban zajlott le, bár a szakmán belül jó ideje suttogták, hogy ez a cél: miután kicsit több mint egy évvel ezelőtt ismét 100 százalékos hazai tulajdonba került vissza a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (a finn Sanoma ugyanis megvált tulajdonrészétől), majd idén áprilisban az állam vette meg az egészet, már sejthető volt, hogy a viszonylagos önállóságot is meg fogják szüntetni.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiadó. A tudás, a szakértelem, a megújulás, a nagyszerű alkotók és alkotások sokasága lakott itt. Megvívta csatáit az ötvenes évektől napjainkig. Mindig talpra állt. Mindig utat mutatott. A regnáló hatalomnak nem tetszett, bevégeztetett” – szól a kiadó egyik volt munkatársának, Barta Lizának a bejegyzése a Facebookon.

Egy, a kiadó gondozásában tankönyveket megjelentető szerzővel beszélgetve kiderült, hogy valójában még ők maguk sem tudják, hogyan és kivel folytatják majd a munkát. Szűkszavú levélben értesítették a változásról, amelyben arra kérték, hogy legyen együttműködő, amikor az OFI majd (ki tudja, mikor) megköti vele az új szerződéseket.

Hogy ez pontosan mit takar, arról azonban azóta sem esett szó, szerződést vele senki nem kötött, a feltételekről egyelőre fogalma sincs.

Ami azonban bizonyos: az OFI már nem csak a kísérleti tankönyvek felett, de a mellettük még választható oktatási segédanyagok jelentős része felett is felügyeletet gyakorolhat. „Egészen más egy önállóan működő kiadóval dolgozni, sokkal nagyobb a szakmai szabadság. Ezt veszthetjük el” – nyilatkozta lapunknak az egyik tankönyv szerzője.

A másik oldalról nézve sem túl biztató a helyzet: egy pedagógus november végén, december elején már rendeli a következő évi tankönyveket. Hogy ezek után milyeneket, lesz-e egyáltalán változás, és ha igen, milyen? Szintén nem lehet tudni.

És csak egy kis kiegészítés: van még olyan iskola, ahová még mindig nem sikerült leszállítani a tankönyveket szeptember óta. Egy marcali gimnázium 21 fős osztályában mindösszesen három diáknak van mit lapozgatnia – ráadásul csak az angol könyveket kapták meg, matematikából, magyarból és németből semmilyen tankönyvük nincs, ezért jelenleg úgy tanulnak, hogy a telefonjaikkal fényképezik le az oldalakat, feltöltik az internetre, majd kinyomtatják őket a többieknek. „Kellemetlen” – mindössze ennyit mondott a hírre az oktatási államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!