- Hiába építgetett gondosan az ellenzéket érintő, OLAF-jelentésre épülő ügyeket a Fidesz, most az egészet kikukázhatja Tiborcz István botránya miatt

- A politikai napirend sikerének semmi köze ahhoz, milyen üzeneteket fogalmaz meg az ellenzék

- A miniszterelnök vejének közvilágítási ügyeit egyelőre nem tudja kitakarni a kormánypárti média

 
Illusztráció - VH, 2018. február 24.

Rengeteg közpénz gondosan szervezett, egyúttal gátlástalan és mértéktelen hazatalicskázása – a korrupció árnya menthetetlenül Orbán Viktor pártjára és kormányára, valamint szűkebb családjára vetült az Elios-botrány miatt. Egészséges immunrendszerű és szürkeállományú országban itt lenne a kormányzás vége, és ez az esély egyelőre Magyarországon is adott. Ehhez azonban napirenden kell maradnia a témának.


Az elmosott emlékezet

A politikai napirend meghatározása, a témák médiajelenlétének tervezése-alakítása igazi művészet, ha szabad ezt a szót ilyen kétes minőségű tevékenységre használni. Az mindenesetre tény, hogy aki és ameddig képes rá, annak nyert ügye van. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, nagyon sok mindenen múlik – a társadalom mentális állapotát első helyen említve –, hogy mi, mikor és mennyi időre akad meg a választók tudatában. Emlékszünk még a magát krónikusan igazmondó kormányfőként pozicionáló Orbán Viktor ígéretéről szóló e heti hírre, mellyel azt állította az Európai Bizottságnak, hogy a természetesen közpénzjellegű taoforrásokat tömegsportra költik? Nem nagyon, annyi más forgott a médiában, a közmédiába például rendre be se fér semmi, ami nem Soros és/vagy migráció (plusz a gazdasági örömhírek), így lehet kiszorítani az oktatás és az egészségügy skandalumait.


Az ügyészség nélkül nem megy

A Tiborcz-ügy azonban más. Juhász Attila, a Political Capital szakmai vezetője úgy látja: mivel a kormányfő közvetlen családja érintett az Elios-botrányban, erre felkapják a fejüket az emberek. Az ellenzék jól felfogott érdeke, hogy napirenden tartsa a témát, de két tényezővel számolnia kell: a médiakörnyezet és az állami intézményrendszer nagyban befolyásolja, hogy egy ügy meddig tud napirenden maradni.

„Magyarországon a sajtó jelentős része – közvetlenül vagy közvetetten – kormányzati irányítás alatt áll, amit a legerősebb politikai üzenetekkel sem lehet áttörni. A siker nem azon múlik, milyen üzeneteket fogalmaz meg az ellenzék, hanem a tulajdonosi körön és az öncenzúrán”, állítja a politológus.

Az országos sajtóban könnyebb napirenden tartani a témákat, vidéken a médiafogyasztási szokások és a szűkebb sajtóválaszték miatt nehezebb. A megyei lapokban nem jelennek meg a kormánynak kínos hírek, az MTI nem írja le Tiborcz István nevét, a közmédia nem követi az OLAF-ügyet.

„A kormánymédia mellett az állami intézményrendszert sem tudja befolyásolni az ellenzék. Ha az ügyészség nem vizsgálódik egy olyan kérdésben, mint az Elios-botrány, akkor egy témát nehéz napirenden tartani. A minap bejelentették, hogy hosszú, elhúzódó vizsgálatra lehet számítani, miközben nyilván semmit nem fognak kommunikálni. Nem úgy, mint egy-egy ellenzéket érintő ügyben, amikor a kormánysajtóban rögtön megjelenik az ügyészségi kiszivárogtatás, szépen felépítve”, véli a politológus.

Juhász Attila szerint a közérdekű adatok kikérése is nagyon nehézkes Magyarországon. „Ez mondjuk egy fokkal jobb, mint az ügyészség, a rendőrség, a kormánysajtó működése, ahol szinte nem is lehet eredményt elérni. Az adatok megszerzésében az ellenzék és a független sajtó – ha lassan is, általában bírósági döntések után – tud sikereket felmutatni.


Egységben a szó ereje

De vajon mit tehet az ellenzék, ha napirenden akarja tartani az ügyeket? A siker a politológus szerint részben azon múlik, mennyire tudnak egységesen kommunikálni egy adott témában. Általában akkor maradnak napirenden az ügyek, amikor az ellenzéki pártok egységesen foglalkoznak egy üggyel, dokumentumokat kérnek ki, kérdéseket tesznek föl a parlamentben. Ez működhet, ha van egy egyeztetett vagy nem egyeztetett, de egységesen felkarolt lépéssorozat. Ha nincs, és csak reaktívan kommunikálnak az egyes pártok,
akkor a témák sokkal gyorsabban lekerülnek a napirendről.

A Tiborcz-ügyben például látszik, hogy választókerületi szinten, egyéni képviselőjelöltekkel próbálják a helyi fideszes képviselőjelölteket megszólítani. A kormány központi kommunikációs utasítása is azt mutatja, mondja a politológus, hogy az Elios-botrány átvitte az ingerküszöböt, és foglalkozni  kell vele minden fideszes képviselőjelöltnek.

„Az ellenzék annyit tud tenni, hogy minél határozottabban és erőteljesebben, minél gyakrabban ismételgeti ugyanazokat a kérdéseket, üzeneteket, nyomja a témát. Ha megteszi, akkor sikerülhet a Tiborcz-ügyet az egész kampányban napirenden tartani – média- és intézményrendszeri ellenszél ellenére is. Ez a téma, mivel a kormányfő közvetlen családjáról van szó, eléri a választókat”, emeli ki a Political Capital szakmai vezetője.


De hát mindenki lop!

De vajon mennyire bontható föl az Elios-botrány napirenden tartásával a párhuzamos valóság kormánypárti szavazók köré épített kellemes képzete, tényektől megóvó buborékja? Juhász Attila szerint nehéz kimozdítani az embereket a közösségi médiumok hatásaival egyre szilárdabb buborékokból, aminek a léte szerinte az ellenzéki szavazókra is jellemző. A vakhitbéli meggyőződéseket akkor lehet lebontani, ha az ellenzék nem csupán internetes kampánnyal, hanem hagyományos platformokkal, kiadványokkal, szórólapokkal, lakossági fórumokkal egyaránt ontja a kormány visszaéléseinek az információit.

Ha a Fidesz híveinél nem is ér el átütő eredményt az Elios-botrány napirenden tartása, azért a hitehagyottnak mondott kormányváltó szavazók és az ütőképes ellenzék akcióira fogékony aktív bizonytalanok körében sikeres lehet ez a tematizálás a szakmai vezető szerint. Az ellenzéki szavazók mozgósításában egy ilyen kampány hatékony lehet, elkötelezettebbé teszi őket az iránt, hogy elmenjenek szavazni, és valami ellen szavazzanak. A bizonytalanoknál már talán kevésbé működik ez, de hatni azért biztosan képes egy ilyen ügy. A korrupció érdekli az embereket, és problémaként fogják föl, még a kormánypártiak is.

„Nem gondolom, hogy a Fidesz-szavazók többsége elhiszi, hogy az OLAF-jelentés egy brüsszeli beavatkozás. Inkább az a fideszes narratíva működik ezekben a korrupciós ügyekben, hogy »persze, mi is lopunk, de hát mindenki lopott, és mindenki lop, senki se jobb«. Viszont arra nagyon kevés példát lehet mondani, amikor ennyire nyilvánvalóan családi érintettség van”, mondja a politológus.

Négy éve fej fej mellett fordult a kampányba a Fidesz–KDNP és a demokratikus ellenzéki összefogás (LMP nélkül), amikor szikár gyomrosként érkezett Simon Gábor bécsi bankszámlájának az ügye. Az MSZP volt elnökhelyettese perének időzített híreit erre a kampányra is várni lehetett a politológus szerint, amint Czeglédy Csaba története is nap nap után helyet kér magának a szelektív figyelemmel működő, Rogán-művekre rezdülő kormánysajtóban. (Emlékeztetőül: a baloldali politikust azzal vádolták, hogy egy diákszövetkezetet működtetve milliárdos összeget tüntetett el, ám a történetnek egyelőre egyetlen eleme sem bizonyított.) Juhász Attila elmondta: a Tiborcz-ügy szempontjából az is érdekes, hogy a 4-es metrót és a korábbi kormánypártokat érintő OLAF-jelentés tematikáját elkezdte építeni a Fidesz, és azt lehetett gondolni, a kampányban még előhúzzák.

„Ez már nyilván nem történik meg, hiszen ugyanarra az OLAF-ra hivatkoztak, mint hiteles forrásra, amelyet most megpróbálnak hitelteleníteni. Más lapokat még előhúzhat a Fidesz, és mivel az intézményrendszer segíti, akár évekkel ezelőtti ügyeket is prezentálhat – a Fidesznek feldobva a magas labdát az – ügyészség. Kérdés, hogy nyolc év kormányzás után hatnak-e ezek a témák úgy, mint korábban. Hiszen azért mégiscsak a hatalmon lévő párt körüli korrupciós ügyek az erősebbek, mivel ezek a jelen idejűek”, vallja Juhász Attila. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!