A kormány kérésére Budapest az Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalódelegációja elé is letehető, egységes szerkezetbe foglalja a BKV pénzügyi helyzetének rendezésére vonatkozó javaslatait a jövő hét végére – írta a Népszabadság. A lap közölte: az IMF nem zárja ki a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatását, csak éppen szabályozott, átlátható kifizetést kíván az ad hoc pénzmozgások helyett.

 
Németh András Péter felvétele

Tarlós István főpolgármester szerint, ha az IMF rábólint a tervre, akkor a kormánnyal is bizonyosan meg tudnak állapodni, így a cég hosszú távú finanszírozása is megoldódhat 22 év hányattatás után. Erre az április végéig kötelezően megkötendő új közszolgáltatási szerződés miatt is szükség van: az uniós jogszabályok miatt csőd közeli céggel nem szerződhetnek. A rendezéshez azonban 54 milliárd forintot kellene visszafizetnie a BKV-nak az elkövetkező hónapokban. Erre sem a cég, sem a főváros nem képes egyedül, de még együtt sem. Az állami adósságkonszolidáció láthatóan nem járható út. Megoldást hozhat viszont az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁAK) közreműködésével, állami garanciavállalás mellett kibocsátott fővárosi kötvénycsomag. Addig pedig a főváros megpróbálja összeszedni a tartozás felét, remélve, hogy közben a kormány is feloldja a 32 milliárd forintos normatíva zárolását.

A végső összeomlás elkerüléséhez azonban március közepére meg kell állapodni a kormánnyal. A város kész elfogadni a kormány álláspontját, miszerint hosszú távon Budapestnek kell finanszíroznia a BKV-t, ha a közösségi közlekedés működtetését magukra vállaló külföldi városok mintájára a magyar főváros is plusz bevételi forráshoz jut. A tömegközlekedés áfájának mérséklése, a parkolási díj átcsoportosítása, a dugódíj vagy éppen az iparűzési adó félszázalékos emelése egyaránt alkalmas lehet erre. „Elfogadjuk, hogy az ország számára is megerőltető az idei működőképesség fenntartásához még hiányzó 16 milliárd forint előteremtése, így 2013-tól csupán azt kérjük a kormánytól, hogy adjon nekünk lehetőséget a forrásteremtésre. Erre vonatkoznak a kormány, illetve az IMF elé szánt javaslatok is” – mondta Tarlós.

(Munkatársunktól)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!