Minél több pénze van egy alapítványnak, annál több jut reklámra, így sokkal nagyobb az egy százalékokból származó bevétele is.

 
A beteg gyerekek mellett az állatmenhelyeknek is sokan adják adójuk egy százalékát

Már csak néhány napig dönthetnek arról, kinek adják adójuk egy százalékát. Az adózóknak mindössze 54 százaléka rendelkezik egy százalékáról, így a felajánlható 30 milliárd forintból csupán 17 milliárd folyik be a szervezeteknek és az egyházaknak. A kampány lassan a tetőfokára hág, vannak alapítványok, amelyek megengedhetik maguknak, hogy sokat költsenek reklámra. Azért adnak ki sok pénzt, hogy még többet kapjanak. Számítások szerint jövőre harmadával csökkenhet az egy százalékokból megszerezhető összeg, pedig az alapítványok többségének fő bevétele ezekből a felajánlásokból származik. Az egyházak már elkezdtek egyeztetni a kormánnyal az egykulcsos adó miatt kieső bevételek pótlásáról, a civilekkel azonban eddig még nem vették fel a kapcsolatot.

„Ha nem lennének az egyszázalékos felajánlások, mi már nem léteznénk” – nyilatkozta Farkas Gabi, a Tappancs Állatvédő Alapítvány elnöke. Tavaly 26,5 millió forintot kaptak az szja-felajánlásokból, és ezzel a szerencsésebb szervezetek közé tartoznak. Farkas Gabi szerint 2002 óta szinte ugyanazok az emberek segítik adójuk egy százalékával az alapítványt, elég kevés az új adakozó. A támogatók többségét a kiskeresetűek adják. „Az a tapasztalatom, hogy a kevésbé jómódúak sokkal érzékenyebbek mások szenvedései iránt” – mondta az alapítvány elnöke. A Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány kevésbé szerencsés. Tavaly 295 ezer forint folyt be számlájukra az egy százalékokból. Takács Kata, az alapítvány elnöke elmondta: reklámfelületeiket ők is felajánlásoknak köszönhetik. Szerinte fontos a promóció, de az a tapasztalata, hogy sok nagy alapítványt azért nem támogatnak az adózók, mert már túlzásba viszik önmaguk reklámozását. Az elnök szerint sok múlik a témán is, a beteg gyerekekre, otthon nélküli állatokra rendkívül érzékenyek az emberek. „Annak ellenére, hogy támogatóink száma nem csökken, évről évre kevesebb adományt kapunk” – mondta Takács Kata. A művészeteket támogató alapítványok helyzete igencsak borús. A Kortárs Művészeti Intézet igazgatója, Deák Nóra lapunknak elmondta: tavaly 153 ezer forintot kaptak az egy százalékokból. Promócióra nincs pénzük. „Az egyszázalékos támogatók többsége baráti körből, ismerősök közül kerül ki, új támogatókat sajnos egyre nehezebb szerezni” – tette hozzá.

Nagynak lenni tehát szerencsésebb, hiszen van mit fordítani a reklámra. A mai helyzetben a kisebb alapítványoknak azonban sokkal nehezebb megnőni is, hiszen még azelőtt elszippantják előlük a támogatásokat, hogy egyáltalán reklámra gondolhatnának. Ördögi kör ez, amelyből csak azok tudnak kitörni, akik olyan állandó mecénási kört tudnak kialakítani, amely nem csak évente egyszer adakozik. Ez pedig nagyon nehéz.

 

Az egy százalékból legtöbbet gyűjtők:

1. Daganatos Beteg Gyermekekért Alapítvány 285,4 millió forint

2. Gyermekrák Alapítvány261 millió forint

3. Rex Kutyaotthon Alapítvány126,3 millió forint

4. Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 124,8 millió forint

5. Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 119,1 millió forint

6. Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 104,7 millió forint

(Forrás: NAV)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!