Állami kuka mindent visz - Miután a piaci szereplőket kivéreztetve a „nemzeti kukáscég” betört a kommunálishulladék-piacra, újabb szeletet hasíthat ki – a szelektív hulladékgyűjtést. Ez több tízezer munkahelyet veszélyeztethet.

 
Illusztráció - Kállai Márton felvétele

Kikerült ugyan a hulladéktörvény tervezett módosításából az iskolai papírgyűjtés államosítása, ám maradt még bőven benne olyan elem, ami arra enged következtetni: tovább központosítja az állam a hulladékpiacot.

„A kormány mindenre rá akarja tenni a kezét, a törvénymódosítás a már eddig is tönkretett piacon” – mondta az MSZP-s Heringes Anita. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának tagja szerint ezzel a lépéssel (a szelektív hasznosítás tervezett monopolizálásával) tovább szűkül a verseny.

Emlékeztetőül: a tavaly létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. a díjbeszedést már központosította, így immár egyedül e társaság szedhet szeméttarifát az országban. Az átállás nem volt zökkenőmentes: a hulladékgazdálkodó cégek majdnem háromnegyed évig nem jutottak a pénzükhöz, mivel az NHKV nem volt képes egy működő számlázási rendszert összehozni.
Így szemétszállító vállalkozások felélték tartalékaikat.

Ugyan az NHKV mára rendezte a mintegy 176 szemétszállító céggel szembeni tartozásait, ám pont a legnagyobb szolgáltató, a fővárosi szemétszállítást végző FKF Zrt.-nek mégis adósa maradt, mintegy 10 milliárddal. (Ebből most egyenlített 7,5 milliárdot.)

Ráadásul az állami holding nem is a szemétdíjat osztja vissza a cégeknek, hanem csak egy úgynevezett szolgáltatási díjat – a cégeket képviselő Köztisztasági Egyesület szerint így a közszolgáltatók a korábbihoz képest 10 százalékkal kevesebb forráshoz jutnak.

A piaci szereplők talpon maradását az is nehezíti, hogy már az összegyűjtött szemét sem az övék. Eddig az volt, így eldönthették, miképp dolgozzák fel, szereznek belőle profitot. Az új rendben a cégek csak begyűjtik és szállítják a hulladékot, de annak sorsáról a központi cég dönt, és őt illetik a bevételek is. Ez a bevételkiesés érzékenyen érinti a cégeket, melyeket éppen eléggé megtépázott a rezsicsökkentés, és az, hogy az állam befagyasztotta szemétszállítási díjakat.

Heringes Anita szerint az újabb hullámban az állam a szelektívhulladék-hasznosítás hasznát fölözné le, és újabb kizárólagos jogköröket kapna. A szelektíven gyűjtött szemét (papír, fém, műanyag és üveg)hasznosítására épült évi több tízmilliárd forintos hulladékgazdálkodási iparág szereplőit korlátozó tervezett változtatás, hogy ezek a cégek a jövőben alvállalkozóként sem dolgozhatnak be többé a közszolgáltatóknak, hacsak nem vállalják a nonprofit működést.

Heringes szerint ez tönkreteheti a vállalkozásokat, ami több tízezer ember munkahelyét is veszélybe sodorhatja, az így kialakult üres piaci szegmensbe pedig megint csak az állam nyomulhat be.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!