A gyerekek és az állatok is vidáman töltötték a hétvégét, legalábbis azokat az időszakokat, amikor nem bombázta őket az eső. A Miskolci Állatkertbe beteg és sérült gyermekek, valamint családtagjaik látogattak el, és megsimogatták az állatokat (a bátrabbak még a kígyóval is megismerkedhettek közelebbről).

 
Állatkerti vidámságok

Az állatkert a Dreamnight at the Zoo („Álom-éj az Állatkertben”) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében látta vendégül a gyerekeket, a zártkörű rendezvényen különféle programokkal (bábszínházzal, traktoros körsétával, arcfestéssel, íjászattal) és ajándékokkal készült a vadaspark a kis vendégek fogadására. A Szegedi Vadaspark lakói is ünnepelhettek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis a határon lefoglalt kekszszállítmányokat az állatoknak adományozta. A több mint 57 ezer csomagnyi csempészett keksznek főként a majmok és a disznófélék örülhetnek majd, a ritka csemege elsősorban az ő vacsorájukat édesíti majd meg. A Fővárosi Állat- és Növénykertben is az étkezésen volt a hangsúly, egy újításnak köszönhetően mostantól naponta kétszer a látogatók együtt etethetik a gondozókkal az éhes bentlakókat. Akinek van kedve, maga dobhatja az almát az éhes víziló szájába.

 

Címkék: MSZMP, gyermek

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!