Szent borzadállyal tekint a kormány és szakértői köre a tőkepiacokra. A tőzsdézés szinte már szitoknak számít a magánnyugdíjpénztárak államosítása mellett érvelők szótárában. A bombázandó célterületre is kitehetnénk ezt a három táblát: bankok, multik, tőzsde.

Ezzel szemben, legalábbis a kormányzati kommunikációban, a hazai tulajdonú vállalkozói kör támogatandó, s a gazdaságpolitikai intézkedéseknek úgymond nyertese lenne.

Sebészi pontosságú beavatkozásról aligha beszélhetünk. Kezdjük a bankokkal: a bankadó nevű ágyúból a leglátványosabb találat a legnagyobb lakossági bankot, az OTP-t érte. Nézzük a multikat: a szektorális különadó néven futó torpedó a magyar ipar két zászlóshajóját is telibe trafálta – MOL, Magyar Telekom. Az említett három cég cipeli a hátán a régiós magyar tőkekivitel terhének nagyobbik részét. Ez a csúnya kifejezés azt a folyamatot takarja, amikor nem hozzánk jön egy multi, hogy az adónkból kifizetett állami támogatások révén összeszerelő üzemet építsen, s aztán a profitot jól hazavigye, hanem pont fordítva történik. Egy magyar cég kopogtat befektetőként elsősorban a környező országokban, ott kiaknázza az ottani erőforrásokat, s azután a hasznot repatriálja Magyarországon.

De a tőzsdéről se feledkezzünk el, mert a MOL, az OTP és a Magyar Telekom a pesti parketten úgynevezett blue chip, vagyis afféle vezető papír: szép forgalommal, fokozott külföldi érdeklődéssel. A kormányzati oldalról agyontámadott nyugdíjkasszák, melyek úgymond eltőzsdézték a megtakarításainkat, a 60-70 százaléknyi magyar állampapír mellett mintegy 300 milliárd forintért vásárolgattak magyar részvényeket is. Jórészt a már említett cégek papírjait, s a sok kispapír mellett, például a szintén blue chip Richterét is. A nagy múltú magyar gyógyszercégnek sem a magyar patikákban sorban állók termelik a profitját. Azt az orosz és az amerikai piacon szedi, a magyarokon érdemi haszna nincs.

Vagyis: a kasszák vagyonának einstandja a pesti tőzsde parkettjére helyezett akna. A multikat és a külföldi bankokat kevésbé érinti, azok nem itt gyűjtenek tőkét. Érzékeny veszteséget okoz azonban minden olyan magyar cégnek – nincsen sok –, amelyik nyílt sisakkal küzd a piacon: negyedévente közzéteszi a bevételeit, kiadásait, évente szembenéz a kis és nagy befektetőkkel, előre ismerteti üzleti terveit, s napi szinten rendelkezésére áll az elemzőknek.
Az amerikai álom az, ha valaki az apja garázsában kitalál valamit, s azt néhány év múlva eladja egy tőzsdei szereplőnek, vagy maga viszi a tőzsdére. Aki ott nincs a tőzsdén, az gyanús. Nálunk meg az gyanús, aki nyílt kártyákkal játszik. A magyar álom pillanatnyilag így néz ki: kapni egy kis személyre szabott adókedvezményt, vagy beférkőzni egy jó kis közbeszerzésbe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!