Az elmúlt hetek iszlamista merényleteinek dacára a világ két vezetője is a menekültek befogadásának szükségességét hangsúlyozta.

„A terroristák gúnyt űznek az országból, amely befogadta őket, és gúnyt űznek a menekültekből, akik valóban segítségért jöttek hozzánk a háború és az erőszak elől, és békében akarnak élni”
– mondta Angela Merkel kancellár, aki ismét nyomatékosította: Németország megbirkózik a menekültválsággal.
 


„Azok szavát is meg kell hallgatni, akiket nem értünk, akik más kultúrákból, nemzetekből jönnek, valamint azokét is, akiktől félünk, mert úgy gondoljuk, bánthatnak minket”
– hívta fel a figyelmet Ferenc pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, ahol a hídépítés és a kerítésbontás kalandjaira buzdított.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!