A gyorsan jött olvadás ellenére még nem kell tartanunk attól, hogy megismétlődik a tavalyi katasztrófa és víz alá kerül a fél ország. A szokatlan meleg viszont kedvez az influenzának.

 
Egyelõre nem kell félnünk attól, hogy elönti az országot a víz, mint tavaly

A szombati napsütés után egy kicsit felhősebb vasárnapra számíthatunk – többfelé találkozhatunk záporokkal, a hegyekben némi hó is eshet. Hűvösebb is lesz, napközben legfeljebb 8 fok körüli hőmérséklettel számolhatunk, és fel kell készülni a megélénkülő szélre is. Az elkövetkező napokban is leginkább felhőket láthatunk az égen, és egészen szerdáig kell várnunk a latyakos, borongós idő végére, akkor viszont jön az igazi tavasz, és egy-két hétig kitart a 10-15 fok közötti hőmérséklet. Az időjárási frontok viszont gyorsan váltogatják egymást, ami azokat is megviselheti, akik általában nem frontérzé­kenyek.

Valójában szerencsésnek érezhetjük magunkat: a múlt évben már január első napjaiban 350 ezer hektárnyi föld állt víz alatt, és több mint 200 ezer hektárnyi őszi vetés pusztult ki; a termelőknek 4 milliárdot fizettek ki a károkra. Idén az új kockázatkezelési rendszerről szóló törvény több mint 10 milliárd forintot különít el többek közt az aszály, a tavaszi fagy, a felhőszakadás és az árvíz károkozásainak ellentételezésére.

Egyelőre a mostani helyzet meg sem közelíti a tavalyit. „Az ország területén lévő hó nagy része már elolvadt és még olvad a hét végén is. A Tiszán, ahol összefüggő volt még a hét derekán a jégtakaró, a jégzajlást kell figyelnünk és ott készenlétben állunk jégtörő hajókkal is, hogy az esetleg kialakuló jégdugókat eltávolítsuk, nehogy visszaáradjon emiatt a folyó” – mondta a VH érdeklődésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Műszaki Törzs vezetője. „Ugyanak­kor a fagyott talajon hirtelen olvadó alföldi hókészlet a szokásosnál gyorsabban folyik el. Ez a belvízi elöntések mellett okozhat az Alföld folyóin akár áradást is. Ám az valószínűleg nem lesz nagy” – közölte Láng István. Belvízvé­delmi I. fokú riasztást eddig csupán egy területen, a Körös Mezőberényi belvízvédelmi szakaszán kellett elrendelni, ahol 3 szivattyútelepen folyik jelenleg a munka.

Mivel a tavalyi száraz évnek köszönhetően a folyók vízállása alacsony, a fokozatosan enyhülő idő okozta lassú olvadás csak kisebb vízszintemelkedést okozhat, ami várhatóan nem teszi szükségessé az árvízvédelmi készültségi fokozatok elrendelését.

 

Hazánkban országos, de területenként eltérő intenzitású influenzajárvány bontakozott ki. Már 14 kórházban (köztük a budapesti Heim Pál Gyer­mek­kór­házban és a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Karának fekvőbeteg ellátó intézményeiben és osztályain) rendeltek el részleges, vagy teljes körű látogatási tilalmat az idei influenzajárvány miatt. A lista az ÁNTSZ folyamatosan frissülő honlapján tekinthető meg.

Míg korábban az influenza B vírus volt domináns, a héten kétszer annyi influenza A vírust (26 eset) azonosítottak, mint influenza B vírust (13 eset). Február 13–19. között több mint 30 százalékkal emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma, országszerte két általános iskolában, öt óvodában és egy bölcsődében fordult elő tömeges megbetegedés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!