Állig felfegyverzett kommandósok kísérték a Magyarországon szombaton áthaladó „atomvonatot”. A szerelvény állítólag a belgrádi Vinča Nukleáris Tudományok Intézete reaktorának 8 ezer liter elhasznált atomüzemanyagát szállította.

A belgrádi napilap, a Press úgy tudja, hogy 8 ezer használt radioaktív fűtőelemet vitt, a kapospont.hu szerint viszont a konténerekben hármas fokozatú radioaktív hulladékot, azaz nem hasadó anyagot (fűtőelemeket), hanem sugárzásnak közvetlenül kitett eszközöket, például szerszámokat utaztattak. A hivatalos nyilatkozatok csak azt erősítették meg, hogy veszélyes anyagot szállító vonat halad át Magyarországon. A szerelvény reggel Kelebiánál lépett be az országba, és Kiskunhalason, Baján és Nagykanizsán át végül este Bajánsenyénél, Szlovénia irányában hagyta el hazánkat. A szerb infrastrukturális miniszter a héten azt jelentette be, hogy az atomreaktorból 32 konténer hulladékot visznek el, de a hazánkba érkező szerelvényen csak 15 konténer volt. Milutin Mrkonjić közölte: a sugárzásveszélyes atomhulladékot a koperi kikötőben hajóra rakják és Oroszországba viszik.

Az atomvonat útvonalán több helyen narancssárga ruhás szakemberek mérték a sugárzást, az állomásokon, vasúti átjárókban és a közút mentén futó síneken rendőrök sorfala vigyázta az áthaladást. A vonat elejéhez kapcsoltak két, a közepéhez és a végéhez pedig egy-egy személyszállító vagont is, melyekben géppisztolyos, símaszkot viselő kommandósok, valamint civil szakemberek foglaltak helyet, és rendőrségi helikopterek is kísérték a szerelvényt. Bács-Kiskun, Tolna és Somogy megyében kisebb-nagyobb késéseket okozott a vasúti közlekedésben az atomvonat. A művelet összesen 60 millió dollárba kerül: Szerbia 25 milliót költött az anyagok eltávolítására, csak a rendkívüli biztonsági intézkedésekkel – déli szomszédunknál 10 ezer rendőrrel – kísért szállítás 11 millió dollár, a fennmaradó részt pedig az Európai Unió, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, Oroszország és az Egyesült Államok biztosította.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!