Nem lesz ott sem az LMP, sem a Momentum azoknak a pártoknak a közös október 23-i rendezvényén, amelyek aláírták az igazságos választási rendszerről szóló javaslatot.

 
Az LMP és a Momentum nem kér a közös tüntetésből - Fotó: Balogh Zoltán, MTI

Gulyás Márton Közös Ország Mozgalma egy színpadra szerette volna állítani a szóban forgó nyolc ellenzéki pártot. 

A közös tüntetésre igent mondott az MSZP, az Együtt, a DK, a Párbeszéd, a Liberálisok és a MoMa. Szél Bernadett szerint az LMP azért marad távol, mert ugyan aláírta az igazságos választási rendszer követelését, de az csak közép-, illetve hosszú távra szól, és jövő tavasszal még a mostani szabályok szerint kell megnyerni a választást. Arra felvetésre, hogy ettől még a közös színpadon sok minden másról is lehetne beszélni, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta, az új generációs politikusoknak nem kell segíteniük a korábbi politikusokat abban, hogy átmentsék magukat. A Momentum pedig azzal hátrált ki az akcióból, hogy csak akkor megy el a közös tüntetésre, ha mind a nyolc ellenzéki párt ott lesz.

(Lapzártánk utáni fejlemények a Népszava összefoglalójában: 
"Lefújt ellenzéki közös ünnep" - a szerk.)
 

Címkék: október 23., ellenzék

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!