A tökéletes szalámitaktika – joggal hiheti ezt, aki kívülről figyeli az ellenzéki pártok budapesti ténykedését. Habár mindegyik résztvevő azt mondja, hogy a megegyezésre törekszik, az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció lelkesen szeleteli fel reménybeli partnereit. Noha szerda este úgy ültek össze a balos formációk, hogy mindjárt megegyeznek, alku sehol – még részletkérdésekben sem. Igaz, utóbbinak az az oka, hogy csomagban tárgyalnak.

Így talán nem véletlen, hogy a mai napig nincs közös főpolgármesterjelölt, a (sajtó)hírbe hozottak pedig közleményben határolódnak el – legutóbb például a volt MDF-s Katona Kálmán jelezte, hogy dehogy vágyik ő a főváros élére. (Katona 2006-ban még MDF-es jelöltként Demszky Gábort kívánta „leváltani” a főpolgármesteri posztról.)

Információink szerint Katonával valóban folytattak tárgyalásokat az ellenzékiek, visszalépésének oka, hogy neve idő előtt szivárgott ki. Talán ez a szivárgás az oka, hogy mostanra csak az az ember tart ki amellett, hogy főpolgármester-aspiráns akar maradni, akit korábban saját pártja egy része is le akart venni a jelöltségről, illetve az Együtt-PMnek és a DK-nak egyaránt borsódzik tőle a háta. Úgy hívják, Horváth Csaba.

Igaz, egyes hírek szerint, amennyiben nincs megállapodás, az MSZP bejelenti: őt indítja. Ha így tesznek, vélhetően saját jelöltet nevez meg az Együtt, és végre kiderül, ki az a titokzatos civil, akit Gyurcsányék rejtegetnek. Úgy tudjuk, hogy a DK favoritja a színházi világból érkezne, és vállalná is a megmérettetést. Vele kapcsolatban ellenzéki körökben az a fő ellenérv, hogy a kutatások szerint a fővárosiak elvárnának a főpolgármester- jelölttől valamiféle városvezetői kompetenciát.

Amúgy a közös jelölt hiánya a kisebbik probléma, egyelőre azt sem sikerült kitalálniuk a pártoknak, hogy közös vagy csak részlegesen közös listát indítsanak-e. Az MSZP és a DK az előbbi mellett kardoskodik, az Együtt-PM az utóbbit szeretné.

„Megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között” – közölte Juhász Péter és Karácsony Gergely egy pénteki sajtótájékoztatón, a pártszövetség társelnökei szerint épp ezért ők maguk csak olyan kerületekben támogatják a teljes összefogást, ahol jó esély kínálkozik a győzelemre, mindenhol máshol saját kompenzációs listát állítanak majd a fővárosban.

Így az önkormányzati választások kapcsán csak annyi biztos, hogy mivel Áder János köztársasági elnök csütörtök éjfélig nem írta ki a voksolás időpontját, október 5-én már biztos nem lesz választás.

Tisztújító kongresszust tartott szombaton az LMP, amelyen Schiffer Andrást és Szél Bernadettet újraválasztották LMP-társelnököknek. A párt főpolgármester-jelöltj: várhatóan Osztolykán Ágnes lesz. Vasárnap bejelentették, hogy a párt csak az Alkotmánybíróságnak a fővárosi választási rendszert érintő döntése után választja meg főpolgármester-jelöltjét és fővárosi listavezetőit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!