Ha nincs összeállás, nyáron újragondolják stratégiájukat a szocialisták

- Az LMP, az Együtt és a PM az életéért küzd, miközben a Momentum felkészül

- A fővárosban tarolhat a baloldal

 
 
 

Hadházy Ákos LMP-társelnök nem a tagság – így hiába tartaná támogathatónak a szocialista Botka László miniszterelnök-jelöltségét, ha pártja másképp dönt. Az LMP deklarálta: nem indul együtt az MSZP-vel. Ettől még pajzsra emelhet a két formáció egy közös miniszterelnök-jelöltet, de ez nem életszerű – jelenleg. Pedig az LMP támogatottságával Botkának esélye lehetett volna rá, hogy maga mögé sorakoztassa a Demokratikus Koalíciót és az Együttet. Az időközi választások tapasztalatai szerint ugyanis az emberek arra a jelöltre szavaznak, ahol az erőt érzik – akkor is, ha a pártpreferenciájuk más. Az LMP-vel kiegészült MSZP pedig már impozáns lett volna ahhoz, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak és az Együttnek érdemi bázisrablással kelljen számolnia, ami növelte volna a megegyezési kényszert.

Hogy az LMP szimpátiája miért nem egyezett Hadházyéval, arról csak találgatni lehet, de az biztos: változott a párterőtér – a fővárosban nagyon.

A Momentum Mozgalom párttá avanzsálása érdemi veszélyt jelent az LMP-re, az Együttre, a PM-re. Az új erő szellemisége sok ponton fedi az említett három formációét, csak épp a siker és a hatékonyság érzetét is kínálja támogatóinak (lásd meghátrált a kormány, a fővárosi népszavazás kiírása előtt visszavonta az olimpiai pályázatot). Továbbá nehéz nem észrevenni, hogy a Momentum az LMP témájából építené fel az új témáját: az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát követeli. (Emlékeztetőül: ez volt Schiffer András lemondott LMP-társelnök egyik vesszőparipája.) Igaz, az LMP-nek, szemben a másik két párttal, van vidéki bázisa is, ám az sem menti meg feltétlenül. Egyes információk szerint a Momentum azzal az Új Kezdet Párttal tárgyal, amelyiknek meghatározó figurája Gémesi György, és amelyik az önkormányzatok kapcsolati hálójára épít. Magyarán: az LMP vidéken sincs biztonságban. Következésképp bázisát csak akkor őrizheti meg, amennyiben képes megmutatni önálló arcát. (Ráadásul korábban Schiffer politikájának egyik alapköve az MSZP-től való távolságtartás volt, és nincs ez másképp a Momentum esetében sem.)

Mindenesetre a szocialisták nincsenek könnyű helyzetben, egyedül kell meggyőzniük a választókat arról, hogy a kormányváltás valóság is lehet. Hogy a szavazók hisznek-e nekik, azt Botka László népszerűségén lehet lemérni. A szegedi polgármestert a Publicus Intézet mérései szerint már most annyian szeretik, mint Orbán Viktort. Ha támogatottsága tovább hízik, akkor az MSZP hitelessége is nő – ahogy a szocialisták zsarolási potenciálja is. Legalábbis vidéken.

Budapesten más a helyzet: itt a kis pártok létező, beágyazott erőnek számítanak – együttesen a lakosság 13 százaléka támogatja őket. Épp ezért a fővárosban érdemes lenne megegyezni: belső számítások szerint a 18 egyéni budapesti választókerületből 14-et nyerhetnének a balpártok, és ebből körülbelül 10-et vihetnének el szocialisták. És már csak azért is, mert ha Budapest „nincs meg”, akkor tuti bukik a kormányváltás.

Hogy mi a fővárosi alku ára, arról csak találgatni lehet, vélhetően vidéken is át kellene engedni pár, balról simán nyerhető körzetet. Mert az többékevésbé világos, hogy a DK nem közösködik listán, úgy tűnik, célja az önálló parlamenti frakció és nem a kormányváltás. (Hasonló a helyzet az Együttel is.)

Az MSZP még reméli, hogy a balpártok beállnak Botka mögé – már csak azért is, mert a szocialista jelölt elcsábítja táboruk egy részét. Ám ha ez nyárig nem következik be, több vélemény szerint változtatni kell a stratégián.

A balválasztó semmit sem utál jobban, mintha az ellenzéki pártok pörölnek egymással – ezt mutatja a Publicus Intézet mérése, ami a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült. Gyakorlatilag mindenki népszerűségi gödörbe lépett: a DK egy hónap alatt elvesztette támogatóinak negyedét, már csak az emberek 3 százaléka szereti, az Együtt pedig mérhetetlenné vált. Az MSZP támogatottsága vélhetően csak azért nem csökkent, mert Botka László miniszterelnök- jelölt húzza a pártot. Hogy hol csapódnak le az elégedetlenek, arról csak találgatni lehet, de az biztos, hogy az LMP kedveltsége 1 százalékponttal nőtt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ismét mérhető, a Momentum pedig megjelent a népszerűségi térképen. A Fidesz támogatottsága csökkent: a választók két százaléka ábrándult ki belőle.


Melyik pártra vagy szervezetre szavazna a következők közül?
(%)
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2017. február 9–14. között.
A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 900 fő került.
A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3 százalékpont.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!