Talán felébred végre Csipkerózsika-álmából a hazai bányászat. Újra megnyílhat Ózdon a két évtizede bezárt mélyművelésű farkaslyuki szénbánya.

Molnár György, az 1,5 milliárdos alaptőkével létrejött Ózdi Szénbányák Zrt. vezérigazgatója szerint hetek kérdése, hogy – egyelőre kutatási céllal – megnyissák a befalazott Gyürki-tárót. S ha úgy találják, hogy gazdaságosan kitermelhető az ottani minimum 12, de talán 25 millió tonnás szénvagyon, fel is hozzák a mélyből. Tüzelőként, erőművekben és szén-etanol-üzemanyagként is hasznosíthatják. Körülbelül egy év, mire kiépülhet az elektromos energia-, a szellőző- és a szállítórendszer, azután jön a környezetvédelmi engedélyeztetés, s ha az összes feltételnek megfelelnek, akkor a termelési műszaki üzemi tervet is beadják a bányakapitányságra.

És ha az összes „ha” teljesül, 2-3 év múlva működhet a bánya, ezernyi embernek adva munkát.

Egyáltalán nem tartja irreális ötletnek a bányanyitást Chikán Géza, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgató­helytettese. Sőt, szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy minden ásványi nyersanyag bányászata újrainduljon, amivel már felhagytunk.

– A döntéshozókat és a vállalkozókat is felülvizsgálatra kényszeríti, hogy az energia egyre drágább és egyre nehezebb beszerezni. Biztos, hogy újra előtérbe fognak kerülni az eddig gazdaságtalannak tartott, felhagyott források. Az, hogy mennyire gazdaságos a kitermelés, az adott bánya műszaki állapotától függ elsősorban – mondja a szakember. Elképzelhetőnek tartja, hogy az utóbbi évek folyamatos áremelkedése miatt több szénbányát is új életre keltenek majd. Például hamarosan készülnek megnyitni egy régi feketeszén-bányát is a Mecsekben, Nagymányok környékén. Még 8,5 ezer millió tonna feltárt és kitermelhető szénvagyonunk van. Hosszú időre elegendő akkor, ha lesz megfelelően fizető felvevőpiaca is.

Ami a többi nyersanyagot illeti: azok is egyre csak drágulnak a világpiacon. Így előbb-utóbb bármelyik bányászati ág újraéledhet. Egy ausztrál cég próbálkozott a mecseki uránérc-bányászat újraindításával, a mátrai ércesedések is újra napirendre kerültek, ezekből elsősorban réz, ólom és cink nyerhető, s a „maradék” aranyérc kitermelésre is lenne vállalkozó, de a ciános technológiáról nálunk szó sem lehet. Mindehhez tőkeerős beruházó és a kockáztatni kész vállalkozó kell…

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!