Bázistámadás - Nem kér az MSZP miniszterelnök-jelöltjéből az Együtt és a DK
- Fordult a bázisrablási kocka: kezdhet aggódni a Gyurcsány-párt
- Kétéves rekordot állított elő a kormány

 
Botka és Gyurcsány két éve Szárszón még együtt - FOTÓ: BAZANTH IVOLA


Ha úgy vesszük, sokkal jobban áll az ellenzék, mint 2014-ben, ugyanis már most eljutott a nyilvános marakodási szakaszban – legutóbb ezt épp a választások előtti hónapokra sikerült időzítenie. Az oppozíció azon pörög, hogy az MSZP Botka Lászlót emelte saját miniszterelnök-jelöltjévé. A szegedi polgármesterből azonban sem az Együtt, sem a DK nem kér. Igaz, a két párt ellenkezésének egymástól eltérő okai vannak.

Ami az Együttet illeti, a mindjárt elnököt váltó – Szigetvári Viktor helyét vélhetően Juhász Péter veszi át – formáció nem vitatja, hogy Botka jelölésével közelebb került a győzelemhez. (Hogy mit gondol Juhász Botkáról, azt a 12-13. oldalon olvasható interjúnkból tudhatja meg.) Igaz, az okoz némi zavart, hogy a szocialista jelölt feltételei nagyban eltérnek az MSZP által korábban jelzett együttműködési kritériumoktól.

Ám a szimpátia ellenére az biztos, hogy az Együtt nem töri össze magát azért, hogy közös miniszterelnök-jelölt legyen, közös listára pedig biztosan nem megy fel. A párt abban partner, hogy a 106 egyéni választókerület mindegyikében csak egy jelöltet indítson a baloldal. És abban igaza van az Együttnek, hogy az egyénieket nem szabad széttrollkodni, mert a jelenleg is a demokratikus ellenzék kezén lévő kerületek mellett úgy 20-30-at még „be lehet venni”.

Az Együtt elvi ódzkodásánál jóval bonyolultabb a DK helyzete. Sokáig úgy tűnt, hogy Gyurcsány Ferenc pártja nem akar közös listát, hanem abban bízik, hogy „megverheti” a szocikat – és viheti bázisát. Ám a szocialista előválasztási javaslat után (ami az MSZP és a DK közös listájának „adta” volna az esetlegesen elinduló civil és kispárti szavazatokat) a Gyurcsány-párt mégis belement a közösködésbe. Most viszont nincs jó válasza. Ha marad, Botka követelésére Gyurcsány nem szerepelhet a lista „látványhelyein”. Ha kihátrál, akkor bázisának egy részét kockáztatja. Ugyanis Botka jóval népszerűbb az MSZP-nél, így a baloldalon rendesen lekörözi Gyurcsányt is. Azaz fordult a kocka: a DK-nak kell bázisrablástól tartani. Következésképpen a Demokratikus Koalíció akkor szabadulhat szorult helyzetéből, amennyiben valamilyen indokkal lejön a közös listáról, illetve eltántorítja Botkát a miniszterelnök- jelöltséggel. Ez pedig nem lehetetlen küldetés, legalábbis elvben, hiszen Botka azt mondta: akkor lesz közös miniszterelnökjelölt, ha az összes párt támogatja feltételeit. Mindenesetre Botka mindenkivel egyeztet a héten – szigorúan zárt ajtók mögött.

Úgy tudni, a szocialista politikust nem hatja meg, hogy a DK és az Együtt nem ölelte kapásból keblére. Felfogása szerint természetes, hogy egy politikus – egy meglepetésszerű helyzetben – képtelen felülvizsgálni stratégiáját, és a nyilvánosság előtt ragaszkodik hozzá. Viszont lapunk információi szerint a különböző formációk tagsága és szimpatizánsi köre nem mindig osztja a vezetőség véleményét.

Újabb miniszterelnök-jelölt támadt a baloldalon: a pártpolitikus (MSZP) Botka László után Lattman Tamás nemzetközi jogász jelentette be, hogy szívesen lenne a demokratikus ellenzék konszenzusos címerfigurája. Lattman civil szervezetek protesttüntetéseinek szónoka, aki egy kvázi szakértői kormányban hisz: azaz hagyná az oldalideológiát, és ügyek mentén szólítaná meg az embereket. A nemzetközi jogász úgy érzi: lehet valódi esélye, szerinte számos civil szervezet támogatja, és pártok sem idegenkednek tőle. Ha úgy alakul, egy előválasztáson Botka Lászlóval is kész megküzdeni.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!