Belebukhat Dilma a korrupcióba - Napokon belül felfüggeszthetik Dilma Rousseff brazil elnököt. A hétvégén tartják az államfő felelősségre vonási eljárásának első fordulóját a képviselőházban.

 
Tüntetés az államfő ellen - Fotó: Chris Faga, Europress/Getty Images

Az alsóház elnökének, Eduardo Cunhának a személyes érintettsége miatt sokáig halogatott eljárás két ügyben vizsgálja Rousseff felelősségét. Az egyik arról szól, hogyan kozmetikázták meg 2014-ben az elnök utasítására a költségvetési adatokat. A másik pedig az egész országot megrázó Petrobas-botrányt érinti, melynek lényege, hogy magas rangú politikusok az állami olajipari óriásvállalat segítségével mostak pénzt és tettek szert hatalmas vagyonra. Utóbbiban Luiz Ináció Lula da Silva legendás egykori elnök is érintett, aki miközben a szegénység és korrupció elleni harccal szerzett hatalmas népszerűséget, titokban luxusingatlanokra tett szert. Erről Rousseff nagy valószínűséggel tudott, és a botrány kirobbanása után is mindent megtett, hogy mentorát megkímélje az igazságszolgáltatástól.

Most viszont már nincs több jogi csűrcsavar, amivel Rousseff megvédhetné magát. Az alkotmánybíróság elutasította a kormány kifogását, így pénteken elkezdődött a felelősségre vonási eljárás első szakasza az alsóházban.

Ha vasárnap a képviselők kétharmada igennel szavaz, a szenátus szintjére kerül az ügy. Ha a felsőháziak többsége is úgy ítéli, akkor 180 napra felfüggesztik az elnököt. Ha a tárgyalás után a képviselők bűnösnek ítélik, megfoszthatják hivatalától.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!