Továbbra sem tárgyal az V. kerületi önkormányzat a Ferenciek terén található Párisi-udvar épületében üzemelő boltok sorsáról. A megkérdezett bérlők a szeptemberi döntés ellenére bizonytalanok sorsukat illetően: az 59 éve működő Jégbüfé üzletvezetője többszöri megkeresés ellenére sem kapott választ a hivataltól, de más üzletek sem tudják, hogyan tovább.

 
Jégbüfé

Az V. kerületi önkormányzat tavasszal írt ki pályázatot a Ferenciek tere 10., a déli Klotild-palota, illetve a Szent István tér 15. szám alatt álló épület értékesítésére, és az új tulajdonoson múlik, hogy az épületben üzemelő boltok bérleti szerződését meghosszabbítja-e. Várhatóan a szeptemberi testületi ülésen születik döntés a pályázattal kapcsolatban – mondta lapunknak az V. kerületi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Puka Zsófia szerint a lakástörvényben előírt szabályokat betartva, egyéves felmondási idővel, 2009 szeptemberében mondtak fel a szóban forgó üzleteknek. A Jégbüfével – és más üzletekkel is – két-három éve kezdett el egyeztetni az önkormányzat, mivel még mindig az 1997-es bérleti díjat fizették. Papp Antalné, a Jégbüfé üzletvezetője a VH-nak elmondta: megegyeztek, de az új bérleti szerződést nem írták alá, mert abban egyéves felmondási időt határozott meg az önkormányzat. A bérleti szerződést egy évvel később bontották fel, az oka pedig az épület eladása volt. A Ferenciek tere 10. szám alatti üzletek bérleti szerződésének felbontása nem kirívó példa a Belvárosban, hiszen tucatjával látni olyan üres üzlethelyiségeket, amelyekben évtizedeken keresztül működött ugyanaz a bolt. Puka Zsófia szerint azoknak mondták fel a bérleti szerződését, akikkel nem sikerült megegyezni a bérleti díj összegéről. Ezzel szemben egy József Attila utcai üzlet bérlője lapunknak elmondta: indoklás nélkül bontotta fel szerződését az önkormányzat. A sajtóreferens szerint az önkormányzatnak érdeke az üzlethelyiségeket kiadni, ám a mostani gazdasági helyzetben ez nehezebb.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!