Más az idei majális, mint a többi. A május 1-jei ünnepség (pontosabban az arra való készülődés) árháborúval kezdődött: a területet már nem a főváros kezeli, hanem a Liget Zrt., és a cég jóval többet kér az ott majálisozó (általában baloldali) pártoktól és a szakszervezetektől a terület használatáért. Ugyanis piaci alapokra helyezte az „üzletet”.

 
Az illusztráció forrása: Shutterstock

A szakszervezetek több mint két és félszeres tarifát kénytelenek fizetni: az eddigi 18 forintos négyzetméter ár helyett nettó 50 forintot (a színpad négyzetmétere 150 forintot kóstál). Az MSZP-nek 15-20 százalékkal kerül többe a városligeti helyszín. Ráadásul a pártnak szűkebb helyen kell ünnepelnie, de azt ígéri, a majálisozók semmilyen érdemi változást nem fognak érzékelni. A Demokratikus Koalíció viszont kiszáll: és idén semmilyen programot nem szervez május 1-jén a Városligetbe, feltehetően a megemelkedett árak miatt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!