Megkínoztak és fegyverrel fenyegettek egy magyar párt az ukrajnai Brovary településen. A huszonéves pár kikapcsolódni érkezett egy ismerőshöz – a házigazda egy időre egyedül hagyta őket a barátaival.

A nő összetűzésbe keveredett velük, miután elvették a telefonját, és a dulakodásban egy tévé is összetört. Ennek az „árát”, először két-, majd négyezer eurót (közel 1,3 millió forintot) próbálták behajtani a páron – ám mivel nem tudtak fizetni, mindenüket elvették, a férfit pedig összeverték, fejéhez fegyvert fogtak. A nőt székhez kötözték, és injekciós tűvel beadtak neki valamit, amitől elájult, és csak másnap tért magához – ekkor menekült el és kért segítséget. A magyar hatóságok nem foglalkoznak az esettel, az ügy Ukrajnához tartozik, ahol a hasonló cselekmények csupán garázdaságnak minősülnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!