A kilátásba helyezett bírságnak tudható be, hogy az októberi népszámlálás után november első hetében még sokat ellátogattak az önkormányzatokba kitölteni a kérdőívet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint eredetileg országosan 1400 háztartásban tagadták meg a válaszadást.

Virágh Eszter, a KSH népszámlálási szóvivője elmondta: szinte minden megyében indítottak a jegyzők eljárást az adatszolgáltatást megtagadókkal szemben, ám sok esetben ezek nem végződtek bírságolással. A kezdetben öntudatos visszautasítók ugyanis utólag megijedtek az 50 ezer forintos bírságtól, és bevallották azt, amit be kellett. Kellett viszont szabálysértési eljárást indítani azok ellen, akikről kiderült, hogy kérdőívükön szándékosan hamis, vagy hiányos adatokat tüntettek fel (egy budapesti lakos pél­dául a legmagasabb iskolai végzettség megszerzésének dátumát úgy jelölte, hogy „régen”, foglalkozásához pedig mindössze annyit írt „ez titok”). A KSH szóvivője szerint a válaszmegtagadás főként a nagyvárosokban volt jellemző, és főként a módosabbak próbáltak kibújni a kérdőív kitöltésének kötelezettsége alól. Egy kastélyban lakó család például inkább kifizette volna a bírságot, de nem akartak válaszolni a kérdésekre. A jegyző szabálysértési eljárást indított ellenük, ám ők eközben Kanadába távoztak.

Hogy az adatok pontosságát ellenőrizzék, a KSH népszámlálási utóvizsgálatot is tart majd. December 1-jétől 15-ig az ország 134 településén azt vizsgálják majd, előfordulhatott-e, hogy több, vagy éppen kevesebb lakost írtak össze. Összesen 21 500 lakásban végzik majd a vizsgálatot, amely így reprezentatív mintát ad majd az ország valamennyi megyéjének, illetve a főváros kerületeinek lakosságáról, illetve arról, mennyire töltötték ki lelkiismeretesen a lakók a kérdőíveket. Emellett a népszámlálás munkájának színvonaláról is képet kapnak. Most is két kérdőív lesz, mint korábban, ám mindössze öt, illetve kilenc kérdést tartalmaznak majd, ezeket azonban már nem lehet interneten kitölteni, személyesen az összeíróknak kell válaszolni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!