Buszjárat Merkelhez - A német kancellári hivatalhoz vitt busszal több tucat menekültet egy bajor polgármester csütörtök este, hogy felhívja Angela Merkel figyelmét a migránsok méltatlan lakhatási körülményeire.

Landshut városának és járásának polgármestere októberben tett ígéretet az akcióra, mert a 150 ezer fős járásnak nehézséget okoz, hogy elszállásolja az ott élő 2100 menekültet. Mivel semmi nem történt, Peter Dreier akcióba lépett. Olyan embereket toborzott, akik már megkapták a menekültstátust, de mivel nem találnak lakást, továbbra is az állam által fenntartott központokban kell élniük. 51-en jelentkeztek az útra. „Nem látjuk a menekülthullám végét, az országban egyre kevesebb a lehetőség az emberhez méltó lakáskörülményre, és nem úgy tűnik, mintha új lakások épülnének a bevándorlók számára” – indokolta a döntését a független polgármester. A buszjárat gond nélkül el is ért Berlinbe, majd másfél óra várakozás után el kell menniük a kancellári hivatal elől. A kormány által ajánlott szállást Dreier nem találta megfelelőnek, saját zsebéből fizette, hogy a menekültek egy panzióban aludjanak.

(Pénteken, lpzártánk után az RTL Klub esti híradói az ügy folytatásáról is beszámoltak: "A busz utasait azonban félrevezette az úticéllal kapcsolatban: azt ígérte nekik, hogy Berlinben várják, és normális szállásokon helyezik el őket. A már vissza is buszoztatott menekültek becsapottnak érzik magukat, a berlini kormány is elítélte az akciót. " részletek itt )

Egy friss felmérés szerint Merkel menekültpolitikájával a németek 56 százaléka elégedetlen, és csak 39 százalék támogatja. A múlt hónapban még 49:47 volt ez az arány.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!