Nyilvánvaló, hogy a kormány az időt húzza, amikor törvényben napolja el a CEU-val kötendő megállapodást. Az egyetemnek eredetileg 2018 januárjáig kellett volna teljesítenie a módosított felsőoktatási törvény követelményeit, ám a kabinet most úgy döntött: ráér ez 2019-ig. A miértről persze csak találgatni lehet, de az biztos, hogy nagyban hiteltelenítené a kormány Soros-kampányát, ha megegyezne az amerikai üzletember hídfőállásának kikiáltott intézménnyel.

 
Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese

A magyar kormány feltételei közül kettő különösen figyelemre méltó. Az egyik: szülessék megállapodás a külföldi egyetem országának kormányzata és Magyarország között. Ez ügyben a kabinet hosszú ideig nem akarta tudomásul venni, hogy az Egyesült Államokban nem a washingtoni szövetségi kormányzat, hanem az egyes tagállamok jogosultak eljárni a felsőoktatási intézmények akkreditálási ügyeiben.

Végül a kormány illetékesei belenyugodtak, hogy New York állammal kell tárgyalniuk. Meg is született a megállapodás – aminek aláírása aligha lehet olyan időigényes tevékenység, hogy indokolja az egyéves határidő- hosszabbítást. A másik kritérium pedig az, hogy a külföldi egyetem „otthon” – jelen esetben Amerikában – folytasson oktatási tevékenységet. A CEU oktatási együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a New York-i Bard College-dzsal, így eleget tesz a kormány feltételének.

Ennek ellenére – bár a kormány maga deklarálta, hogy a megállapodás eleget tesz a törvényi előírásoknak – a magyar fél semmit nem mond arról, mikor akarja szignálni a dokumentumot. Enyedi Zsolt, a CEU magyar ügyekért felelős rektorhelyettese a Vasárnapi Híreknek elmondta: hogy időközben a CEU és a Bard túl is lépett a puszta szándéknyilatkozaton.

„Bejegyzett programunk van, ami azt jelenti, hogy az általunk benyújtott okiratok tartalmazzák egyebek közt a konkrét kurzustervet, azt, hogy kik tanítanak személy szerint, milyen című kurzusokat tartanak, és ezek hány kreditet érnek” – részletezte a rektorhelyettes.

A terveket az illetékes New York-i oktatási hivatal is elfogadta, úgy ítélvén, hogy a benyújtott program akadémiai szempontból megfelelő minőségű. (Az oktatási program hatósági regisztrációja már az interneten is fellelhető.)

Azaz Enyedi Zsolt szerint a CEU egyértelműen teljesítette a törvényi feltételeket. Hogy az időhúzás hogyan hat az egyetem következő tanévének beindítására, azt senki nem tudja. Az idén áprilisi törvénymódosításkor tehát a 2017/18-as tanév diáklétszáma és oktatói köre nagyrészt már ös?- szeállt, és csak elenyésző számban vonták vissza diákok a beiratkozásukat. Hogy most megcsappan-e az érdeklődés, arról csak találgatni lehet.

De az biztos, hogy a kormány a hosszabbításból is politikát csinál.

A CEU értetlenkedését (a késlekedés miatt) a Miniszterelnökség vezetője azzal próbálta semlegesíteni, hogy a CEU rektora bukott liberális politikus, és ő akar politikát csinálni az ügyből, nem a magyar kormány. „Nincs mit vakerálni vagy hadoválni, valaki vagy megfelel a törvénynek vagy nem, azt pedig majd az illetékes hivatalok eldöntik, hogy most már megfelel-e ennek a CEU vagy sem” – fogalmazott Lázár János. Vagyis nem cáfolta a CEU állítását, miszerint eleget tesznek a törvénynek, csak éppen a kérdés eldöntésére az illetékes hivatalok nevében a „majd” határidőt tűzte ki.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!