A Vasárnapi Hírek értesülése szerint a Lantos Intézet alapító ünnepségére meghívják az ötletadót, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is. A Parlament felsőházi termében tartandó ünnepségre meghívandók listájára amerikai és magyar részről egyaránt tettek javaslatot, de a technikai lebonyolítás, így Gyurcsány Ferenc meghívásának intézése is a magyar külügy dolga.

 
Tom Lantos (1928–2008) Budapesten született, az amerikai képviselőház egyetlen holokausztot túlélő tagja.

Mintegy négyszáz vendéget várnak az eseményre, amelynek alkalmából Budapestre jön Hillary Clinton jelenlegi és Condoleeza Rice, korábbi amerikai külügyminiszter (utóbbi az intézet társelnöke), továbbá Tom Lantos özvegye és lányai.

Hillary Clinton szerdán érkezik, és az amerikai külügy közleménye szerint tárgyal majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, Martonyi János külügyminiszterrel és a civil társadalom képviselőivel. Az amerikai külügyminiszter kevesebb, mint 24 órát tölt Budapesten. Látogatását vita előzte meg Washingtonban, mert vannak, akik attól tartanak, hogy az Orbán-kabinet politikája mellett való kiállásként értelmezik majd a vizitet. Magyarics Tamás, a Külügyi Intézet igazgatója az MTI-nek azt mondta, Clinton útját lehet a magyar kormány politikájának elismeréseként felfogni, de inkább a Tom Lantos általa képviselt értékek előtti tisztelgés Clinton célja.

A Lantos Intézet megalapítását még 2008-ban vetette fel Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök. Az előkészítés a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején megkezdődött. A család támogatta az ötletet, de kifejezett kérésük volt, hogy az intézet mentes legyen a pártpolitikai érdekektől. Göncz Kinga akkori külügyminiszter jelentette be, hogy a Gyurcsány-kormány a központ tízévi költségvetésére 3 milliárd forintot szán. A kezdetben együttműködő Fidesz hamar kihátrált az ötlet mögül, arra hivatkozva, hogy a kiadások túlzóak, de a háttérben állítólag az állt, hogy a párt nem szerette volna, hogy az MSZP-hez kötődjön a Lantos Intézet létrehozása. A Bajnai-kormány idején újból felmerült az ötlet, de végül csak tavaly októberben egyezett még az Országgyűlés – a Jobbik kivételével – a központ felállításáról.

– A célra 187,5 milliós költségvetést szavazott meg a parlament – nyilatkozta Gyarmati István, a Demokrácia Központ Közalapítvány elnöke a Vasárnapi Híreknek. – A közalapítvány, amely eddig a Demokratikus Átalakulás Intézetet kezelte, a jövőben a Lantos Intézetért is felelős lesz. A központ Tom Lantos szellemiségét fogja követni, tehát egyrészt az emberi jogok, különös tekintettel a kisebbségek védelmére fordít majd figyelmet, másrészt a transzatlanti kapcsolatokat akarja fejleszteni. Még csak az elképzelésekről beszélhetünk, de szeretnének nyári egyetemet szervezni roma és nem roma fiataloknak, hogy megoldást keressenek a kisebbség problémáira – mondta Gyarmati.

A megnyitó csak egy része lesz az amerikai kapcsolatoknak szentelt transzatlanti hétnek, melynek keretében felavatják Ronald Reagan volt amerikai elnök szobrát a Szabadság téren. Emellett egy húszfős kongresszusi delegáció is Magyarországra látogat.

 

Tom Lantos (1928–2008) Budapesten született, az amerikai képviselőház egyetlen holokausztot túlélő tagja. 1947-ben vándorolt ki az USA-ba, 1981-től haláláig volt a képviselőház tagja. A Külügyi Bizottság elnökeként és az Emberi Jogi Bi­­zottság tagjaként gyakran szót emelt az emberi és szabadságjogokért Közép- és Kelet-Európát illetően.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!