Tőkés László is részt vett a parlament keddi alakuló ülésén. A Fidesz EP-képviselője az éppen tüntetők nélkül várakozó rendőrsorfal között távozott váratlanul, bátorsága meglepte az egyenruhásokat. Minket is meglepett, a válaszaival is: a romániai forradalom hőse szerint a magyar ellenzék a létével akadályozza a rendszerváltozást.

 

 – Kellően emelkedett volt az alakuló ülés hangulata?

– Igen, olyan volt, amilyennek lennie kellett. A DK motyogott még valamit az eskühöz, de nem értettem, mit.

– Idekinn is tiltakoznak az emberek, mert szerintük nem egy demokratikus ország parlamentje alakult meg.

– Nézze, nincs itt semmi gond. Elkezdődött 28-29 éve egy rendszerváltozás, és ez a rendszerváltozás zajlik. Akik valamilyen háttérhatalomnak a tudatában botrányt gerjesztenek, azok tulajdonképpen nem értik ennek a rendszerváltozásnak a folyamatát. Én azt mondom, hogy „Bocsásd meg, Uram, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”. Ez sehová nem vezet. Semmit nem akarnak, semmit nem tudnak, csak egy feladatuk van, hogy zajongjanak. Én a háttérben megbúvó erőknek tulajdonítom ezt. Én olyan szerény vagyok, nem mernék kiállni így kiabálni semmilyen rendszer ellen.

– Az ellenzéknek az a dolga, hogy ha másként látnak valamit, akkor fogalmazzák meg azt.

– Szidják az ellenzéki pártokat is a tüntetők.

– Vélhetően azért elégedetlenek, mert nem sikerült megvalósítaniuk a kormányváltást.

– Hát igen, mit csináljunk, ez van.

– De nincs joguk kifejezni az elégedetlenségüket az embereknek, főként persze a kormánnyal szemben?

– Dehogynem. Kifejezik.

– Nincs szomorúság a szívében ez ügyben?

– Szomorú vagyok, hogy reggel ilyen cirkusz közepette kell bejönni a Parlamentbe.

– Az Európai Parlamentben mire számít?

– Ott is elég furcsa viszonyok vannak. Most, hogy az Európai Bizottság elnöke a kínaiak által adományozott Marx óriásszobrát avatja föl Trierben, híven tükrözi, hogy milyen viszonyok vannak az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. 

– A hazai média helyzete nem aggasztó?

– Ha végignézem a médiát, vastagon folyik az ellenzéki diskurzus belőle. 

– Az állami tévé nem megy kicsit messze a kormánypropagandában?

– Nézze, sokkal aránytalanabb az elérésük. Ha végignézi az ellenzéki csatornákat, sokkal nézettebbek, mint az M1. Túlsúlyban vannak az ellenzéki televíziók, nem beszélve a hetilapokról. Nem is értem ezt az egészet. A rendszerváltozáshoz olyan erőket kell mozgósítani, hogy ilyen emberek, mint Gyurcsány Ferenc, Gréczy Zsolt vagy Hadházy Ákos ne is kerülhessenek a politika közelébe. A rendszerváltozásnak végbe kell mennie.

– Akkor megy végbe, ha nem lesz ellenzéki hang? 

– Ez nem ellenzék, ezek akadályozzák a rendszerváltozást. Régi gyászos időket idéznek.

Címkék: Orbán-kormány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!