A Fidesz pártkasszáját gyarapítja az unió agrárpolitikai támogatásra szánt pénze – egyebek között ezt tartalmazza az a beadvány, amelyet az Európai Unió csalás- és korrupcióellenes hivatalához (OLAF) nyújtott be az LMP, az uniós területalapú támogatások pártfinanszírozási célú felhasználása miatt.
„A pályázók egy része sosem művelt földet, és ehhez sem képesítésük, sem gépeik nincsenek. A cél egyértelmű: továbbadják bérbe a területet, és tulajdonképpen így a semmiért kapnak pénzt” – fogalmaz az LMP. A dokumentum szerint az átláthatatlan pályázati rendszer is ellenkezik az EU alapelveivel, a magyar rendőrség és ügyészség pedig „soha nem fog nyomozni” ebben a témában. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője szerint egyelőre nem tudni, hogy a bejelentés alapján az OLAF kezdeményez-e majd eljárást, és ha igen, tud-e bizonyítékot találni az agrárpénzek pártfinanszírozási felhasználására, de az látszik, hogy a Fidesz-közeli vállalkozóknak a helyi gazdák rovására juttatott állami földek egyre inkább ráégnek a Fideszre, és könnyen az Orbán-kormány Tocsik-ügyévé válhat ez a történet. A múlt héten a Demokratikus Koalíció (DK) intézett beadványt az OLAF-hoz, a Simicska Lajos tulajdonában álló, a kormányváltás óta mintegy 200 milliárd forint állami megrendeléshez jutó Közgép Zrt. által elnyert közbeszerzési pályázatok vizsgálatát kérve.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!