Emlékszik még valaki Bandaranaikere asszonyra? A 60-as és 70-es évek kvíz- és műveltségi játékainak verhetetlen sztárjára? A világ első női miniszterelnökét 51 éve választotta meg Ceylon népe. Változnak az idők. Ceylon nevű ország már nincs, viszont női vezetők már minden földrészen akadnak. Sőt Dél-Amerikában abszolút többségben vannak!

 
Christina Fernandez és Michelle Bachelet

Január óta Brazíliát egy kőkemény asszony, Dilma Rousseff vezeti. Régóta élt már a tűz közelében, hiszen elődje Lula de Silva mindig is lehetséges utódjaként kezelte. Lula, minden idők legnépszerűbb exelnöke kétes örökséget hagyott kiválasztottjára. Egyrészt imponálóan fejlődő gazdaságot, másrészt a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalmát. Brazília első elnöknőjének az életútja sem kevésbé göröngyös, mint népéé. A 70-es években ellenzéki baloldali gerillaként megjárta a brazil katonai diktatúra börtöneit is. 2009-ben orvosai nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak nála – egy kontinens szerencséjére –, kezdeti stádiumban. Néhány hónap múlva gyógyultnak nyilvánították. A kemoterápiás kezelés miatt parókát kellett viselnie, de ebből sem csinált titkot. Mint, ahogy abból sem, hogy 2000-ben férje félrelépése miatt hangos válással vetett véget házasságának. Így elnökségi ideje First Man nélkül telik. Bár az epés megjegyzések szerint, ő mindig is Lula oldalbordája marad.

Dilma első hivatalos útja nem Washingtonba vagy Pekingbe vezetett, hanem Argentína új Evitáját, Christina Fernandezt látogatta meg. Ar­gentína első demokratikusan megválasztott elnöknője sokban különbözik brazil barátnőjétől, mégis ugyanazzal a kihívással kell megküzdenie: kinőni a férfiak árnyékából. Christinát férje, a korábbi államfő Nestor Kichner jutatta az elnöki székbe. Kichner úgy képzelte, mandátuma lejárta után felesége fülébe suttogja majd a tennivalókat, a sors azonban közbeszólt: az exelnök tavaly elhunyt, magára hagyva feleségét Argentína élén. És a magányos asszonyok szép lassan mindenki családtagjává váltak.

Így történt Chilében is, ahol a szomszédokat évekkel megelőzve már 2006-ban női elnököt választottak. Michelle Bachelet gyermekorvosból lett védelmi miniszter, elsőnek törte meg a sokáig rendíthetetlennek hitt férfiuralmat. Úgy tűnik, országát is sikeresen kigyógyította a válságból: népszerűsége máig töretlen, most is 84 százalékos rekordszintű elégedettség övezi tevékenységét. De hol az oltalmazó férj, aki Michelle mellett van, jóban-rosszban? Chilében a válást csak 2004 óta engedélyezik, ő elsők között élt a remek alkalommal.

Van olyan dél-amerikai elnöknő is, aki boldog(nak tűnő) házasságban él: Laura Chincilla, Costa Ricának, a világ huszonkét legrégebbi demokráciája egyikének első elnöknője. Elődje a Nobel-békedíjas Oscar Arias által kitaposott úton halad, tág teret adva a szabad kereskedelemnek és a nemzetközi üzleti kapcsolatoknak. Chincilla 25 évvel idősebb spanyol férje szívesebben tölti nyugdíjas éveit egy árnyas fa alatt, mint a protokoll porondján.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!